Hófordulós mulatós

Hófordulós mulatós

Buncileányka betöltött 14. hónapját egy szürke-mindennapokból lecsalt hosszú hétvégével ünnepeltük. Régóta szervezzük korai nyaralásunkat, és igen nem elírás, idén sajna ennyivel kell beérnünk. (nem egészen egy hónap múlva születnek a kecskegidáink, aztán már napi kétszer kő fejni őket, az én hasam sem lesz már kisebb, sőt, itt a kert az állandó munkálataival, szóval amikor nyaralóvidéket választottunk otthonunknak, akkor még sugallatunk sem volt afelé, hogy mennyire könnyelműen dobálóztunk a vérkomollyal…)

Nem vágytunk csodahelyre. Csak szerettünk volna lazítani, pihenni kicsit és nem foglalkozni német turisták rosszalló pillantásaival, amikor a gyerekek sikongatnak a medencében vagy az esti vacsoránál nyűgösebbek a kelleténél. Így a választásunk ismét a nyáron már beváltra esett. És most sem kellett csalódnunk. A szálloda alkalmazottait és a hozzáállásukat továbbra is csak szuperlativuszokban említhetem. Hunor könnyedén oldódott, kétrendbeli Reni-óvónénis barátságokkal gazdagodott, sőt még Buncóleányzót is otthagyhattuk egy órácskára (kevés szállóvendég volt), míg kettesben romantikáztunk Apjukkal. Vasárnapra becsatlakozott -Hunc szavaival-  (N)Agyi is. Azt hiszem, könnyedén el tudnám viselni hosszabb távon is, ha karnyújtásnyira lehetnének (és jobban ráérnének) a nagyszülők. Nem feltétlenül önös-gyereklepasszolós érdekből, sokkalta inkább azokért a semmihez-sem-fogható pillanatokért, azokért a szívet-lelket melengető csillogó szempárokért, amiket csak a nagyszülők jelenléte tud okozni. És szeretem, ahogy szeretik őket, ahogy képesek ki is fejezni azt, hogy fontosak számukra, hogy hiányolják, hogy várják, hogy ragaszkodnak hozzájuk.

Megérkezésünk után pár perccel már igazi parasztokként viselkedtünk, előkerült a kolbász-töpörtyű (mentségünkre szóljon: zsírt nem vittünk befőttesüvegben), a kicsik rávetődtek a jóféle hazaira egy diszkrét csemegézés erejéig:

És memento Kismicinek, ha tizenévesen (vagy akár két év múlva, lásd bratyó) azon sírokrívok, hogy nem eszik a gyerök. Volt idő, mikor evett. Általában kétszer-háromszor annyit, mint Huncos:

Tényleg olyan, mintha túlélő túrán lettek volna, mesenézéses gyümölcsözgetés is volt, szigorúan pizsiben, az éttermi tetemes mennyiségű vacsora elfogyasztása után (nem beállított kép, a kicsi mindenhová felmászik):

Hogy ne csak az evésről szóljon minden, volt játszóterezés, meg fürdés is, meg végre egy akár normálisnak is nevezhető családi fotó. (meg képdömping).

Ma még kicsit lebegve rugdosom magam, hogy felvegyem újra az itthoni ritmust. Nehezemre esik. (Huncos hazaindulás előtt a szálloda szekrényébe bújt, hogy mégse jöjjünk el, és erre buzdította mindenben cinkos kishúgát is, és ha nekem is szól, esküszöm én is melléjük kuporodom)

Hunor&Minka&KisMucc