Boldog Anyák Napját minden ANYUKÁNAK!

Mostanában nagy Kedvencünk Zozóval Bartos Erika Bárányfelhők című verses könyve. A Kötet majd minden verse már egy két éves pindúr számára is érthető, hisz az Őket foglalkoztató, érdeklő, nap mint nap körülvevő tárgyakról, élőlényekről, eseményekről szólnak, ráadásul minden vers gazdagon illusztrálva van a Bartos Erikától megszokott figurákkal, alakokkal. Zoé élvezettel mutogatja szépen sorban, amiről éppen olvasunk, kedvence a hernyókról és a kavicsokról szóló versike és a Mindenlátó című, melyet már el is mond az édes kis kiejtésével:)

Van a kötetben egy vers, amit mikor elsőként olvastam, alig tudtam végig olvasni Zoénak, mert a közepe táján fojtogatni kezdett a sírás, a végére pedig már záporoztak a könnyeim. Ezt a verset Bartos Erika valószínűleg nem is a kicsinyeinknek, hanem nekünk, ANYUKÁKNAK szánta, úgyhogy én most ezzel a versikével köszöntelek benneteket Anyák napja alkalmából! Jó pityergést Nektek:)

Bartos Erika: Rózsavirág

Édesanyám, Édesanyám,
Illatozó rózsa,
Fent virul a domb tetején
Hosszú évek óta.
Egyszer aztán bimbót hozott
Tavaly tavasz táján,
Én vagyok a rózsabimbó
Édesanyám szárán.
Hogyha egyszer kis bimbóból
Szép virággá érek,
Kibontom a szirmaim és
Jó anyámra nézek.
Amikor majd legszebb leszek,
Megcsodál a világ,
Édesanya gyenge lesz már,
Hervadozó virág.
Egy napon majd elbúcsúzunk,
Lehullik a szirma,
Én pedig csak búslakodom,
Harmatcseppet sírva.
Hamarosan, szép tavasszal
Boldog leszek újra,
Csöppnyi bimbót találok a
Levelembe bújva!
Nevelgetem, ápolgatom,
Boldog, aki látja,
Kibontja majd bársony szirmát
Következő nyárra!
Amikor majd felnő ő is,
Elbúcsúzom tőle,
Lehullatom szirmaimat
Anyámhoz, a földre.

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Babamóka

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>