A „TO LYMNI” Magyarországon – 5

Lassan haladok az elbeszéléssel, pedig csak 4 nap volt. De hát amíg leírom megint az egészet, még érzem a hangulatát, hisz utazni jóóó, hazautazni meg annál is jobb:)

A Skanzenes, sétálós, mulatós vasárnapi nap után egy még melegebb hétfő reggelre ébredtünk. Mára profi idegenvezetéssel összekötött városnézés volt betervezve, este pedig a gálaest Kőbányán, ahol más néptánccsoportokkal együtt léptünk fel.

Délelőtt a buszunkkal bejártuk a város nevezetes pontjait, azokat, melyeket egy délelőtt alatt busszal sietősen meg lehet nézni.

Szerintem a kedves magyar barátaink nem is tudták, micsoda profi idegenvezetésben lesz részünk. A Budapesti Görög Önkormányzat elnöke, Koronis Laokratis úr vállalta kíséretünk és rengeteg érdekes, hasznos és nem utolsósorban vicces/pletyós információkkal látott el bennünket. Nagyon szépen összekötötte a magyar és görög történelmet azokon a pontokon, ahol ezek találkoztak, kiemelte a görög kisebbséggel kapcsolatos információkat, annyira érdekesen adott elő mindent, hogy egy pillanatig nem unták még azok sem, akik már jártak Budapesten.

Túl sok képet nem pakolok be a városnézésről, mert azt néztük meg, amit minden turistának meg kell és olyan képeket kattintottunk el, mint több ezer turista velünk együtt aznap és több millióan már eddig folyamatosan.. Azért hadd jöjjön pár a visszaemlékezés kedvéért:

3 órakor kellett találkozzunk a Mátyás Pince előtti parkolóban hagyott buszunknál és indulnunk kellett volna egyenesen a hotelünkhöz, hogy a programban benne legyünk.. Ahogy felszálltunk a buszra, a motorok már jártak és éppen kigurult volna a helyéről a jármű, egyszer csak kétségbeesett és egyre hangosabb kiabálásra (jajveszékelésre inkább..) lettünk figyelmesek. Táncos kolléganőm, a Limni-beli óvónőink egyike kezdett el sírni, mert felfedezte, hogy nincs meg a pénztárcája. Mindenki odagyűlt a székéhez és mindent többször átnéztek vele, de sehol semmi. Aztán szép lassan kibogoztuk, hogy ellopták tőle a Váci utcában, nem messze a saroktól ahol álltunk. Visszaszaladtak az utolsó üzlethez, ahol vásárolt, de persze sehol semmi. Nem is a pénz volt a baj, nem volt benne csak 80 euró, hanem a személyi, ami nélkül nem tudott utazni. Másnap indultunk vissza Görögországba!

Engem nagyon önzően kiütött a hideg verejték, mert tudtam mi várhat rám, mint egyetlen épkézlábul idegen nyelveket beszélő személyt, sőt az egyetlen magyarul tudó személyt. Tisztára rosszul lettem az aggodalomtól. Jó egy órát ott tanakodtunk, eleinte pánikban, aztán meg szépen koordinált telefonálások eredményeképpen elmentünk buszosan a Parlament mögött lévő 10. kapitányságra. Itt azonban magunkra hagytak engem, Stavrulát és velünk maradt egy pasi is, a Limnibeli egyik taxisunk: Christodulos. Nagyon el voltam keseredve, mert én voltam az egyetlen akinek a családja kivonult este megnézni a műsort és főleg apukám miatt, nagyon szerettem volna, ha lát táncolni. Visszacsúsztam legalább 35-40 évet az időben, szinte mintha az a kislány lettem volna, aki mindig arra vágyott, hogy az édesapja felfigyeljen rá és eljöjjön a szereplésére.. Nem ragozom a pszicho-dolgaimat, mert most is összeszorul a gyomrom a stressztől és elkezdek sírni..

A kapitányságon nagyon nagyon lassan mentek a dolgok, legalább 4 lopásról kellett felvenni jegyzőkönyvet, melyek mind a Váci utcában történtek! Lassan megnyugodtunk, Stavrula abbahagyta a sírást, én meg a fekete közeli jövőképekkel való foglalkozást és már azon viccelődtünk, milyen szerencsés fickók vagyunk, hisz ki másnak adatik meg, hogy megnézzen magának belülről egy kapitányságot. És láss csodát, végül sorra kerültünk és be is fejeztük időben, illetve úgy időben, hogy a vacsorára már nem értünk oda, de a 7 órás kezdetű gálaestre igen, szerencse, hogy bevágtam azt a  jó nagy kolbászt a Csarnokban:). Igaz még a hotelbe kellett érni.. Taxit nehezen találtunk, igaz nem is tudtam merre keressem, de szerencse sikerült. A hotelben lezuhanyoztunk, aztán felvettem a népviseletet és úgy rohantunk oda megint, hogy utolsó percben estünk be az ajtón a Kőbányai KÖSZI-be. Én megint teljesen kétségbe estem, de annyira, hogy egyszerűen nem érzékeltem, hogy betettem a tánccipőmet a zacskóba és majdnem sírva könyörögtem Maria kolléganőmnek, akinek kettő volt, adja ide az egyik párat nekem. Mikor ideadta és lenyugodtam, elkezdtem pakolni, öltözni, előkerült a sajátom a csomagomból:) Fehér kendőt azonban nem hoztam, de azt is kaptam, így teljes felszerelésben állhattam készen a műsor kezdetére. Ott volt apukám, pótanyám aztán megjött a nagyobbik öcsém, akitől ez egész szép teljesítmény volt:), nem is hittem, hogy el fog jönni.

Sajnos nincsenek igazán tiszta fotók a szereplésünkről, viseletünkről. Egyrészt nekünk nem volt egyszerű a fényképezőgépünkre vigyázni, így miután beöltöztünk, az öltözőben hagytuk azt. Másrészt a gyérebb esti világítás miatt a mi földszínű viseleteink nem jöttek jól elő a használt fényképezési technikával. Azért felteszek két képet rólam és a férjemről a népviseletünk miatt, ami jellegzetes Limni-beli és amiről majd máskor lesz szó. Persze külön blog kéne a görög népviseleteknek, népszokásoknak, így majd csak a felületet fogom megkarcolni, amikor ezekről írni fogok..

Elvállaltam a görög konferrens szerepét is az estre, anélkül, hogy fel tudtam volna mérni előre, ez mivel jár. Hát azzal, hogy az egész előadás alatt a színfalak mögött álltam és annyit láttam belőle, amennyit ilyen formában lehet.. plusz, hogy végig lábon álltam, ami a már napok óta strapában lévő lábaimnak nem tett éppen jót. Mindenképpen azt hiszem, nem kell szégyenkeznem az elvégzett munka miatt, ha jól emlékszem, csak egyszer bakiztam:)

Koccintósék, a szervezők

A gálaest utáni büfé

Gyönyörű ajándék alapítónknak, a népviselet-gyűjtő Andreas Papageorgiunak

Sokat nem tudtam családommal beszélgetni, mindig volt valami más:)

Táncház

A szereplések után én is végre átöltözhettem, rettenetesen melegem volt a népviseletben, kendővel, a legyezőm mentett meg a gutaütéstől:) ..amit ott láttam utoljára és nagyon elszomorodtam, mikor felfedeztem a hiányát, mert szép falegyező volt, Budapest felirattal rajta.
A gálaest után a meghívott vendégeknek és a tánccsoportoknak volt büfé, ami megmentett hármunkat, akik lemaradtunk a vacsoráról, az éhenhalástól:) Utána pedig magyar-görög táncház, ami nagyon jó volt, mert jó nagy volt a terem, csak sajnos 11-kor visszaindultunk a hotelbe, mert másnap utaztunk. Azelőtt pedig még Stavrulának el kellett intézni az utazópapírjait..