Ilyen iskolát szeretnék

Nagyon vágyom arra, hogy egyszer valahol valaki rájöjjön, hogy bizony nem az íróasztal mögül kell kitalálni, hogy milyen a jó iskola. Még csak nem is biztos, hogy az „elit” iskolák pedagógusai a reprezentatív minta, hiszen az ő iskolájukban a családi hátterek, a szülői lehetőségek sokkal jobbak, mint mondjuk egy átlagos magyar iskolában. Egy átlagos magyar iskolában mindamellett, hogy a pedagógusok folyton azt hallják, hogy nincs pénz erre, arra, semmire, még a fáradt, sokszor megkeseredett szülőkkel is meg kell küzdeni. Hogyan lehetne változtatni? Mi az, amihez hozzá kellene nyúlni ahhoz, hogy változzék a helyzet?

Sokszor vívódik bennem ebben a kérdésben az alternatív oktatásért rajongó és a hagyományokból is merítő pedagógus. azt hiszem a megoldás középúton van, valahol a régi és az új között.

Először is létrehoznék iskola-előkészítő osztályokat, amolyan nulladik évfolyamot az általános iskolákban. mire lenne ez jó? Egyrészt nem tenném kötelezővé, olyan szülők gyermekeinek ajánlanám, akik év vesztesek lennének egyébként. Ez az „osztály” tulajdonképpen egy óvodai csoportszobának berendezett teremben „lakna”, de már „kötelező” foglalkozásokkal. Semmiképp ne arra gondoljatok, hogy írni, olvasni tanulnánk. Egyáltalán nem. (Viszont aki tudna pl. olvasni, az megkapná a lehetőséget arra, hogy bátran kibontakozhasson) Olyan személyiségfejlesztés folyna, ami az iskolaérettséghez szükséges készségeket, képességeket helyezné előtérbe. Nagyon tetszene, ha már itt elkezdődne egyfajta szellemi szabadságra nevelés, ami nálam tulajdonképpen fantázia fejlesztés, problémamegoldó-készség fejlesztés jelentene. Projektekben dolgoznánk, és a csodaszép csoportszobánk telis-tele lenne a gyermeke alkotásaival. Természetesen rugalmasan alakítanánk a foglakozásokat, semmiképp nem lenne csengőszó. Viszont lenne reggeli és délutáni beszélgetőkör, délutáni csendes pihenő, de nem kötelező alvással.

Persze személyi feltételei is lennének a dolognak, a két pedagógus mellé feltétlenül adnék egy asszisztenst is, aki 8-4-ig vagy 9-től 5-ig lenne a csoporttal.

A csoporttal foglalkoznak még logopédus és fejlesztő pedagógus is szükség esetén.

Hogy mire lenne jó ez? Sajnos elsőben sokszor azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek kevéssé tanulják meg, hogy bizonyos ideig -10-15 percig -oda kell figyelni a pedagógusra. Sokan ha nincs kedvük, nem csinálják a feladatokat. Ezt sokszor elmondjuk az óvónéniknek, mert úgy érezzük, hogy egy nagycsoportosnak bizony már meg kell tanulni egy kicsit a kötelességeire is összpontosítani és háttérbe szorítani az épp aktuális vágyait. Erről még hosszan tudnék írni, talán nem is egyértelmű amire gondolok. Másrészt az előkészítő csoportban olyan fejlesztés zajlana, ami nem valósulhat meg igazán az ovis vegyes csoportokban -mifelénk kevés”tiszta” ovis csoport van.

Egyébként a hangulat lenne a lényeg. Egy igazi ovi-suli átmenet, azoknak akik igényelnék, illetve egyes esetekben a nevelési tanácsadó vagy az óvónénik tanácsára.

Nem leszek népszerű, de megtartanám a szöveges értékelést, de egy kis változtatással. A felmérők vagy egyéb munkák végére én most is írok a gyerekeknek egy-két szót. Miben voltál szuper és még mit kell gyakorolnod. Ide lehet mosolykát, szívecskét rajzolni, sőt szoktam sírós fejecskét, ha úgy alakul. Negyedikeseim vannak, ez a gyereknek szól elsősorban, de a szülő is látja otthon, hogy esetleg mit kell még gyakorolni, vagy éppen miért kapott dicséretet tőlem.

Ez persze rengeteg munka és ennyi ideje nagyon keveseknek van. Viszont tényleg jól kiegészíti a jegyeket, százalékokat.

Azért nem volt elég jó a sok iskola által használt szöveges értékelés, mert egyrészt a szülők nem érezték a súlyát, sokszor nem értették vagy nem akarták érteni. Másrészt pedig sablon szövegek voltak, amikből dolgoztunk sokan, és ez nem lehetett mindenkire igaz vagy elég árnyalt ahhoz, hogy jól elmondja mit kell tudni a gyerekről. Sok esetben ez a fajta szöveges értékelés inkább konfliktus forrás volt szülő-gyerek között, mint egymás segítésének a mankója, lehetősége.

Tehát szerintem legyen százalék vagy jegyek (esetleg kibővítve) és mellé egyéni értékelés szöveggel. Tudom. tudom rengeteg meló, de megéri szerintem.

Én a csengőt elfelejteném. Ugyan az óraszámok, és egyéb dolgok miatt elég nehéz rugalmasan tartani az órákat. Viszont a tanárra bíznám, hogy adott helyzetben 45 vagy 90 perces órát tart. Nagyobb hangsúlyt helyeznék a tantárgyak átjárhatóságára a tananyag elrendezésénél is odafigyelnék, hogy szinte projekt módszerrel dolgozzunk. Ami mondjuk alsóban környezet órán előjön, kerüljön elő olvasás, matek vagy éppen rajz, technika órán.

A reggeli beszélgetőkörökre legalább fél órát adnék reggelenként, és minden osztályban kialakítanék -felsőben is, beszélgető sarkokat.

Az alsós osztálytermeket nem tévével és projektorral szerelném fel, hanem könyvekkel, lexikonokkal és normális, esztétikus berendezéssel. Ha lehet számítógéppel és internet hozzáféréssel. Sajnos a mi termünkben pl. még az én gyerekkoromból való bútorok vannak. az egyik polcunkat a falon a mindenes bácsink egy öltözőszekrény ajtajából eszkábálta -siralmas és nevetséges.

A szülőket sokkal jobban megmozgatnám. Több családi programot szerveznék, ami az iskola délutáni életében zajlana. Lehet morogni, hogy megint jönni kell, de ez a gyerek érdeke. A pedagógusok többsége soha nem terhelné a szülőket olyan dolgokkal, aminek nincs értelme.

A tananyagot átrendezném, átgondolnám. Történelemből pl. ne tanítsuk többször ugyan azt. egyszer tanítsuk, de abban el tudjon mélyülni a gyerek, keltse fel az érdeklődését. egy történelmi kornak ismerje meg még ugyan abban az időszakban a művészetét, gazdaságát stb…

Alsóban is átgondolnám mi az amit nem kellene tanítani és mi az amire nagyobb gondot kell fordítani. Pl. tudomásul kell venni, hogy a gyerekek többsége otthon nem olvas. Értő olvasás csak azzal a csupán iskolai olvasással, otthoni motiváció nélkül nagyon nehéz. Nem azért rossz a gyerekek értő olvasása, mert az iskolában tanítjuk meg őket olvasni. Vezetni sem fogok tudni, ha csak levizsgázok belőle, de azután sosem vezetek.

Sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznék arra, hogy a gyerekek egyénileg vagy csoportosan felkészüljenek valamiből, előadást tartsanak, egymásnak tanítsanak.

A kooperatív technikák alkalmazásához megteremteném a feltételeket. Egyrészt a sokszorosítások problémákat megoldanám. Másrészt az alapeszközöket (pl. kópéláda) minden pedagógusnak megadnám, hogy ne a gyártás legyen a fő program esténként.

Mivel azt vettem észre, hogy nagyon fejlesztő, ha a gyereke nem egy könyvből, hanem akár 4-5-ből összevágva dolgoznak, az alapkönyv mellé, különböző szakemberek által kidolgozott feladatlapokat biztosítanék. (vagy ismét fénymásolási lehetőséget). Ez miért jó? Mert egy könyv írója korlátozott kérdéskultúrával rendelkezik – nem leszólásként mondom, tényként. Más szerzők, ugyan azt másként fogalmazzák meg, ami egyrészt fejleszti a szövegértést, másrészt a gondolkodási képességet is.

A mindenkit a saját képességeihez mérten fejleszteni nem csak egy mondat lenne, hanem valóság, a differenciált munka napi gyakorlat lenne minden iskolában. De azzal nem értek egyet, hogy teljesen mást tanuljanak a gyerekek. A szakemberek közös munkája kell (fejlesztés, korrepetálás), hogy legyen, hogy a gyerek egy bizonyos szinten megtanulja amit kell. Viszont nem hiszem, hogy az értékelésnél vagy felmérőnél nagyon el kellene szakítani a többiektől. Tudja, hogy önmagához mérten ennyit fejlődött és ez a osztályban ennyit ér, és ide kellene eljutni. A fejlődés lenne a lényeg és a motiváció.

Rossz szó, de kötelezővé tenném a pedagógusnak a hospitálást akár más iskolákban is. Én szívesen megyek el máshová órát nézni, igaz ha hozzám jönnek, akkor roppant ideges vagyok.Nagyon jó kis ötleteket lehet „lopkodni”. Meghatározott időnként esetmegbeszéléseket tartanék pl havonta ebéd után. Ebbe a módszerek megbeszélése és az egyes problémák megbeszélése vagy akár csak az iskola életének megtárgyalása is beleférne.

Ezekre az utóbbi ötleteimre azt mondja az egyik kolléganőm, hogy senki nem menne bele, mert már a századik bőrt akarják lehúzni rólunk. Fejlesszünk, neveljünk, tanítsunk úgy, hogy se megbecsülve nem vagyunk, se a lehetőségek nincsenek megteremtve hozzá.

Sok ötletem van még, ezek csak amik éppen eszembe jutottak. Ha egyszer valaki kíváncsi lenne még rá, szívesen elmondanám, napokig tudnék róla beszélni.

Olyan iskolát szeretnék, ahol a gyerekek, szülők és a pedagógusok is egymásért vannak. ha nehéz is a helyzet, összefogással szeretettel sok mindent meg lehetne oldani. Úgy kellene lenni, hogy az iskola-pedagógus és a szülő egymás mellett álló partnerek és nem ellenségek legyenek. Ez lenne a legfontosabb és legalapvetőbb változás amit szeretnék