Olvasom Dr. Kaszás Klaudia átfogó írását arról, hogy hogyan is lehetne előmozdítani a női esélyegyenlőség és egyenjogúság terjedését, fejlődését. A jogásznő sorra veszi azokat a stratégiailag fontos pontokat, ahol javítani kellene a gondolkodásmódon, eljárásmódon, az „infrastruktúrán” ahhoz, hogy megnyugtató, hosszútávúan stabil eredményt lehessen elérni ebben a témában: a nőknek egyenlő esélyeik és egyenlő jogaik legyenek.
A lényeg – szerintem lényeg – a legvégére került, a legrövidebb szakaszba. Tudom, hogy az üvegplafon hatás miatt a nők sokkal kevesebbre vágynak, mint amire képesek lennének. Ez világszerte így van, sőt, nem csak nőknél, de minden embernél, sőt állatnál is. Az „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” szlogen két próbálkozás után eléri azt, hogy akkor sem fogunk tovább nyújtózkodni, ha méterekkel hosszabbodik a takarónk, mert megtanuljuk, hogy addig és ne tovább. Megtanuljuk saját tapasztalatunkból, és mások tapasztalataiból, hogy ne kelljen messzire menni, teszem azt, anyáinktól.
A kommentelők egyike a cikk alatt közli, hogy majd akkor lesz egyenjogúság, ha a nők ugyanúgy lógnak a kukáskocsi hátulján, mint a férfiak, vagy teszem azt, ha a sportversenyeken nem lesznek majd nemenkénti számok.
A kukásautó hátuljára felkerülni igencsak nehéz, nem azért nem történik meg, mert a nők nem akarják. Próbálj meg nőként férfi munkára jelentkezni! Ha csak kiröhögnek, az a könnyebbik eset. Vannak olyan munkakörök, amikre pszichológiai és fizikai rátermettséget mérő felmérések szerint is a nők alkalmasabbak, például a szerelőszalag melletti 12 órás ácsorgásra.
Tehát javaslom mindenkinek, aki a fizikum alapján eleve elkönyveli, hogy egy nő csak gyenge lehet és képtelen az erőkifejtésre, az menjen el olyan munkára férfiként, ahova kimondottan nők valók a jobb monotonitás tűrésük miatt, aztán nagyon gyorsan el fogják felejteni, hogy azzal villogjanak, hogy a betonkeverést úgysem bírná egy nő. Bírná. Elég csak néha rápillantani a National Geographic csatornára, ahol gyáróriásokban, bányákban, fél falunyi nagyságú teherautó vezetőjeként is ott vannak a nők, és ott is lesznek.
Dr. Kaszás Klaudia cikkében az az érdekes, hogy az országvezetés és a legfelsőbb felelősségvállalás szintjén legalább 13 féle, nagyon fontos, nagyon sürgető kérdést kellene rendbe tenni. A legnagyobb jóindulattal is 13 évet jósolok ennek kivitelezésére, de ismerve a hazai konszenzusra való törekvési szintet, inkább 26 lesz az.
Lehet, hogy a naiv optimizmusom mondatja velem, de szerintem erre várni butaság lenne. Sokkal radikálisabb eredményeket tudnának elérni maguk a nők. A női összefogás, a női energiák, a női tudatosság, a női spiritualitás, a női erő.
Ugyanakkor a 13 nagy terület, amit a jogásznő végigvett, az mind-mind egy mankó az öntudatos – éntudatos – nők számára is. Viszont ahol el lehet és el kell indulni, az a gondolkodásmód megváltoztatása.
A nemrégiben publikált kérdőívünkből látszik, hogy itt, a HősNőkön olyan nők gyűltek össze, akik az életük legfőbb értelmének nem a fakanalat és a házitűzhely őrizgetését tartják, hanem ez mellett még nagyon sok mindent tartanak fontosnak, sőt, urambocsá’ sürgősnek is. Mert mi nők egyszerre több mindent is tudunk szívvel-lélekkel csinálni :).
Ugyanakkor, egy másik felmérés szerint a nők 70%-a bizony természetesnek tartja, hogy oda van láncolva a házimunkához, és azt meg még természetesebbnek tartja, hogy a férfi a felelős a család eltartásáért. Az a férfi, aki kb. 8 évvel őelőtte fog meghalni! (Mert lelkileg és fizikailag kipurcan!)
Az, hogy egy nőnek nincs belső indíttatása arra, hogy élete során egyre fejlődjön, kinyíljon, virágozzon, sőt, világot váltson meg, az magánügy. De a takarónk jóval tovább ér, mint azt tanították nekünk – és tanítottuk magunknak -, ráadásul nemcsak magunkért és a nőkért tartozunk felelősséggel, hanem bizony a férfiakért is. De ami a legfontosabb: minden utánunk jövőért.
Kapcsolódó cikkek:
16 thoughts on “Női egyenjogúság, esélyegyenlőség? Kinek?”
Comments are closed.
Én még élénken emlékszem rá, amikor Csapó Ida azt mondta, hogy ha ma minden egyes jövedelmet egyenlően osztanánk el a világban, rövid idő múlva ugyanazok lennének szegények, akik előtte azok voltak, és ugyanazok lennének gazdagok, akik előtte azok voltak.
Ergo az a meglátásom, hogy elsősorban nem a gazdagoknak kell fejlődniük a helyzet javítása érdekében, hanem a szegényeknek.
Itt is hasonló lehet a helyzet. Ha a nők fejében nem alakul ki igény a változás iránt, és nem állnak neki javítani a saját helyzetüket, akkor bizony marad minden úgy, ahogy volt.
És mit tudunk ezért tenni? Akikben megszületett a változás igénye, azokat támogatjuk. A többieknél bizony el kell fogadnunk, hogy maradni akarnak. Mert bizonyára nincsenek azon a szellemi szinten, hogy változtassanak… Bármennyire is meg akarjuk őket váltani… Esetleg majd az eredményeink láttán elgondolkoznak, de még az sem biztos.
Ez tényleg nagyon hasznos és elgondolkodtató téma, a végszóban látom a kulcstényezőt: változást csak az öntudatos, felvilágosult nőtársadalomtól várhatunk – azaz: magunktól, méghozzá azzal, ha mindenki hozzáteszi a maga kis apró szeletét.
Legyen az írás, tanács, önkéntes munka, egy saját, átgondolt és tudatos, szabad választás: a lényeg a tett, a tett, a tett.
Női egyejogúság? Ne viccelj! A szurkolói szépségversenyen úgy bántak velünk mint a birkákkal. Én azért jelentkeztem mert 25 éve vagyok szurkoló és tudok beszélni a csapatról, a fociról és önmagamról is. A megbeszélésen közölték velünk hogy duma nem lesz, „a nő az úgy szép ha nem szólal meg”, de hogy a nagy versenyhez méltók akarnak lenni. Na hát ott kell beszélni is! Azt mondta a lány aki végül második lett (a létesítmény igazgató lánya!) hogy ő nem tud közönség előtt megszólalni, nemhogy a csapatról másról sem és hogy nekik nem a fociról szól. Az eredményhirdetést másnapra tették. Aznap az első helyezett hölgy (az öregfiúkban játszó Bogdán lánya, aki anyagilag támogatja a csapatot) elmesélte hogy megvették neki az első helyet. Szóval a nő mindig bebizonyítja hogy nem egyenlő a férfivel. Mert hogy még annyi esze sincs, hogy ne mondja el. Sajnos mindenhez protekció kell, ismeretség és főleg pénz. De első nap amikor két férfivel kellett egyeztetni a lebonyolításról, a lányok bizonyságot tettek arról hogy nincs önbizalmuk, önértékelésük, nem tudnak beszélni és nem értenek ahhoz amilyen témában indulnak. A két pasi közölte hogy akkor jó, nem kell beszélni, úgysem ez a lényege. A nők folyamatosan ezt bizonyítják sajnos. Más téma, mert ez már nagyon elég! A minap egy ismerősöm azt mondta hogy a férje miatt depressziós, mert a férfi nem engedi hogy öltözzön, adjon magára, a fürdőszobában nem tölthet el 10 percnél többet, viszont a férfi csajozik és természetesen „más tipusú” hölgyeket kedvel. Na ez a feleség 10 évvel idősebbnek néz ki a koránál és betartja amit a férje kér, nem ad magára.
Ahol hallom a női önmegvalósítást ott is az van, hogy azért a feleség jóval többet vállal magára és tulajdonképpen nem örömből hanem „muszájból” dolgozik, csinálja amit tesz. Tulajdonképpen azt mondják hogy egy nő legyen befogadó, elfogadó és ha egyenjogúságot akarunk, akkor dolgozzunk, neveljük a gyereket, keressünk pénzt, mindent együtt és legyünk elfogadóak a legádázabb pasi mellett is, mert hogy ez a női feladat. Nem tudom hogy valaha megvalósítható -e a női egyenjogúság, mert szerintem kivitelezhetetlen. Ez olyan mint ha a férfi bohóckodik, elhülyüli a komoly dolgokat, azt elfogadják, ha egy nő teszi, az nevetséges. Ha egy nő lép félre, megszólják, pláne ha több kapcsolata is van. Szóval nincs, mert a tündérmesét tanítják már gyerekkortól fogva, a nő a hercegnő, a férfi a Casanova, hódító lovag, neki erősnek, bátornak, férfiasnak kell lenni. Ez a mai világban egyet jelent a kalandozó, csapodár, nagyszájú férfival. Szerencsére vannak áldott férfiak, de valljuk be nem sokan.
Hú, most annyi mindenre reaglánék egyszerre… 🙂 Csak szépen sorban!
1. Néha elgondolkozom, hogy ha gazdag családba születtem volna, apuka/anyuka elkényeztetett kicsi lányaként, most nem lennék-e olgyan, mint az előzőekben leírt győztes lányzó.
Vajon ha arra lennék szoktatva, hogy már elsőtől kezdve „borítékolva” van az ötös jegy, és szó szerint, nem várnám el az élettől ugyanígy, hogy minden az ölembe hulljon?
2. A másik meg… Van amiben nem egyformának kell lennünk, hanem jogainkban egyenlőnek.
Egy csomó példa jut eszembe.
Pl tök nagy hülyeség volt az a törvénytervezet, hogy a parlementben legyen kötelező, hogy 50% nő legyen.
Azért hülyeség, mert pasiból sokkal több akar bejutni a parlamentbe. És ha – általánosítva – egy 100 fős parlamentben az 50 nő 200 jelentkező közül kerül ki, az 50 pasi meg 5000 közül, az elég igazságtalan.
Szóval nem ész nélkül kell egyenjogúnek lenni, de ez mindig nehéz, és eseti kérdés.
3. IGEN, rajtunk nőkön is múlik, hogy hogy ítélnek meg minket.
Mert ha úgy állunk hozzá, hogy jogok illetnek meg minket, jogunk van dolgozni, önállónak lenni, stb, akkor lehet, hogy nem érjük el tökéletesen a céljainkat, és falakba ütközünk.
De ha elfogadjuk, hogy alóbbrendűek vagyunk egy szituációban, akkor 0, azaz nulla az esély arra, hogy ez ne így legyen.
Tényleg mindenki felelős a saját életével kapcsolatban… És lehet, hogyha egyszer kiállunk magunkért, ha egyszer megmutatjuk, már megváltoztatunk másokban is elvárásokat, mintákat.
Az ilyen okos cikkekben mindig azok a dolgok vannak leírva, amikre én már rég rájöttem, csak én egyszerűbben és rövidebben fogalmazok. Leírtam már itt is, csak az én hozzászólásaim valamiért láthatatlanok.
A jogokkal nincs semmi baj, a törvények nem korlátozzák semmiben a nőket. Az egyenrangúság már egy másik fogalom. Egyenrangú az lehet, aki annak érzi magát és úgy is viselkedik. Ha minden nő a saját háza táján söpörne e téren, és nem azt látnák a felnövekvő gyerekek, hogy anyuci egy csicska, akinek kuss van, akkor pár emberöltő múlva nem lenne olyan téma, hogy női egyenjogúság, mert teljesen egyértelmű lenne a dolog.
Sajnos azt látom, hogy a fiatal lányok is hülyén állnak a dolgokhoz. Az „elölről felnézek a Nagy Férfira, hátulról köpök rá” stílust követik, nem egyenrangúak. Csak nagyon le és nagyon föl tudnak nézni a srácokra, nem pedig szembe velük, mint Ember az Emberre. Arról nem is beszélve, hogy a fiatal srácok nagy része olyan ocsmányul viselkedik, hogy nem is értem, hogy lehet velük szóba állni! Gyomor kell hozzájuk, nem értem a lányokat…
A fizikai különbségeket én elkeserítőnek tartom, ezt szerintem el***ta a természet. Viszont ha már így van, akkor miért nem erősítenek a nők, miért akarnak folyton fogyni? Nem elég kevesek így is? Érdekes, hogy aki kevésnek érzi magát bizonyos értelemben, az fizikailag még kevesebb akar lenni! Miért???
Ez egy örökzöld téma marad.
A nők pedig valahol mindig vágyni fognak a hagyományos női szerepre, ahol igazi nők lehetnek egy igazi férfi mellett.
Tény, hogy sok téren már egyenrangúak vagyunk, sőt sokszor lepipálják a nők a férfiakat, főleg szellemiekben – na meg érzelmi intelligencia terén.
Lehet, hogy sok nő azért is fogyózik annyira, hogy legalább látszatra erősebbik nem lehessen a férfi. Bocsi, Cicafijju.
A nők aztán hiába erősítenek… egy férfi 6-8x annyi izmot képes építeni ugyanannyi munkával. Nem véletlen, hogy aki tényleg „nagy” akar lenni, az teletömi magát férfihormonokkal.
Szerintem nem elmosni kell a különbségeket, hanem helyesen kezelni.
Melyik pasi szeretne egy izomkolosszus nővel járni?
Kisportolttal, csinossal igen. Az egy másik téma.
Szerintem a természettel ilyen téren kár vitatkozni, megvan mindennek a maga célja.
Azért fogadják el az ocsmányul viselkedő férfiakat, mert félnek hogy nem kellenek senkinek. Nagyon sokszor hallottam a piszkos ajánlatot tevő férfiaktól 18-20 éves koromban, hogy „azért tedd meg, mert később nem kellesz majd senkinek”. A legutóbbi alkalommal kb. 1/2 éve egyik nap még „gyönyörű nő” voltam az egyiknek, de mivel a „kellemes percekre” szóló ajánlatát elutasítottam, ezért másnap már az volt, hogy „örülj hogy kellesz még valakinek”. Sajnos sok lány nem legyint az ilyesmire vagy nevet rajta, hogy „szegényke”, hanem beijed, „jé tényleg lehet hogy pár év múlva már nem kellek senkinek sem”. Ezért van az hogy a gazdag apukás lányok már most műhajat és csomó sminket hordanak, hogy „nehogy”. Rémes volt, hogy nálam 10 évvel fiatalabb lányok 1 órát készülnek csak a sminkkel, kilónyi alapozó, háromféle hajhab. Minden cselekedetünket vagy a félelem vagy a szeretet motivál és szerintem a nőknél gyakran van a félelem előnyben vagy sajnos csak félelem van.
Más témához: hogy a nőknek azért nehezebb egzisztenciát teremteni, mert ha fiatal vagy azért nem vesznek fel sehova, mert szülni fogsz, ha idősebb, akkor már nem adnak esélyt, ha gyereked van az a baj, ha nincs akkor az, mindig találnak valami kifogást. És a fizetések egyazon munkakörben is jobbak, ha férfinek születtél. Ugyanabban a státuszban a pasi többet kap.
Ma ilyen dumálós kedvem van, bocsi, hogy minden második mondat én vagyok 😀
Szóval az se mindig hátrány, hogy mi csajok elvileg mindig hátrányból indulunk. A „pasis szakmákból” skoszor kinézik a nőket, a „csajos szakmákban” pedig ha egy pasi átlagosan (tehát nem rosszul) teljesít, rögtön sztár lesz. Legyen akár ovóbácsi, vagy aerobik oktató…
De végülis ha nagyobb a cél, jobban meg kell küzdeni, hogy elérjük!
Na jó. Ez csak szépítés, attól még szemétség, hogy alacsonyabbak a bérek, hogy nem nézik ki a nőkből ugyanazt a teljesítményt, inkább a pasit léptetik előre…
Azt szoktam mondani(viccesen), hogy vannak nők, akik küzdenek az egyenjogúságért, és vannak, akik annak születnek. Például én. Ezért egyébként édesapámnak vagyok hálás, a töretlen önbizalomért. Soha egy percig se fordult meg a fejemben, hogy kevesebbet érnék egy férfinál. Azokat a férfiakat, akik nem így gondolják, nemes egyszerűséggel a bunkók kategóriájába sorolom, és aszerint is bánok velük. Én valamiért az ilyen szempontból is normális, intelligens férfiakat vonzom, és a férjem is kiváló ember. A hátrányos megkülönböztetés ellen (amely például a fizetésben nyilvánul meg) persze tényleg fel kell lépni, és ez csak összefogással érhető el.
Egyébként jelenleg háziasszonyi életet élek, és sokszor szenvedek a saját ambícióim háttérbe szorulása miatt, de a lényeg nem ez. Az a fontos, hogy mindenki maga döntse el, mit vállal, és mit nem, hogyan akar élni, és ne hagyja, hogy mások döntsenek helyette! Minden döntés áldozattal jár, és boldogságot az ad, ha ezt mi magunk, tudatosan vállaljuk egy olyan célért, ami (talán) megéri!
Az írásod írásra ihletett 🙂
http://szkrep.blogspot.com/2009/08/hosnok.html
Az az igazság, hogy mehettem volna egy „semmit nem csinálós” titkárnői állásba. Körömreszelés, ücsörgés, de tudom hogy nekem ez nem lenne jó. Semmi kreativitás, agyi tevékenység. Ha pedig elfogadom és azt gondolom hogy majd onnan továbbmegyek, ha akad jobb, hát az sem ment volna, mert annak aki beprotezsál kellemetlen, hogy otthagyom a helyet, tehát úgy döntöttem, hogy inkább saját erőből csinálom amit tudok. Ez is egyfajta önmegvalósítás, csak protekció nélkül jóval nehezebb és sokszor a képességen aluli munkakört is el kellett vállalni. Viszont nem voltam bezárva egész napra.
Szerintem akkor lesz női egyenjogúság, amikor apu otthon maradhat a gyerekkel gyesen, és ezen senki nem csodálkozik.
Pont.
Ha végiggondoljuk, ez mit jelent:
– Anyu fizetése van akkora, hogy kettőjüket eltartsa.
– Apunak nem „zsenáns” főzni, mosni, takarítani, stb.
– Anyu, a nagyik, és az összes többi nő nem nevezi bénának aput a gyerek körüli teendőkben. (Hallottátok már ezt: „Jajj, hogy fogod azt a picit!” – na, sok pasinál tuti ez tesz be a gyereknevelésnek.)
– Anyu kezéből nem kapja ki senki a csavarhúzót, ha összeszereli a gyerekbútort. („Nők, ti ehhez nem érthettek!”)
– A legfontosabb, hogy dönthetnek erről, szabad akaratukból, és ezért senki nem nézi anyut és aput őrültnek – ha ez a szívük választása, miért ne???
– És még sorolhatnám…
Az biztos, hogy nem csak a nők fejében kell rendet tenni, hanem mindenkiében, de legfőképp arra kellene odafigyelni, hogy a gyerekeink buksijában már jól alakuljon a gondolkodásmód és a világkép 🙂
Tegnap azt mondtam hogy akkor lesz női egyenjogúság, ha egy kövér és kopasz nő el tudja hinni magáról hogy ellenállhatatlan és nyugodtan mer bámulni egy sugárzó fiatal fiút:-) A barátnőm meg azt hogy majd amikor a férfiak nem hiszik azt hogy aki csinosan felöltözik és ad magára az olyan mint az újságcicák.