Egyszer egy jól gazdag apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén hazafelé tartottak, az apa megkérdezte fiát.
– Nos, mit gondolsz erről az útról?
– Nagyon jó volt apa!
– Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
– Igen.
– És mit láttál meg mindebből?
– Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket. Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
– Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.
Csak néhány mondatot szeretnék hozzáfűzni ehhez a történethez, amit talán már te is ismertél eddig.
A pénzt és a gazdagságot csak azok tudják jól értelmezni, akiknek egyáltalán nincs közük a pénzhez: ők a gyerekek.
Ők azok, akik a sikert nem vagyontárgyakban, nem bankszámlában, nem pénzkötegekben mérik, de még csak nem is hatalomban.
A gyerekek azok, akik meglátják a dolgok mögött a lényeget. Ezért most csak ennyit kérdezek, és arra kérlek, tényleg gondolkozz el rajta: mikor figyeltél oda utoljára egy gyerek szavára, és mit tanultál tőle?
Oszd meg velünk a választ! Köszönjük!
Minden könnyebb, ha van elég pénzed.
Hogyan legyen pénzünk?
Hogyan érjük el az anyagi függetlenséget?
Részletek és jelentkezés itt>>
Kapcsolódó cikkek:
7 thoughts on “Milyen gazdagok is lehetnénk…”
Comments are closed.
Amikor tavaly elkezdtem vállalkozni, és jöttek az első bevételek, az akkor 10 éves fiam olasz módjára gesztikulálva ezt mondta:
„Anya, te ebből milliomos lehetsz! Felfogtad?!”
Meghatódtam, hogy ennyire felnőttesen tud gondolkodni, és a lehetőséget látja abban, amit az anyja csinál.
… és egyébként meg igaza van, a „hogyan”-hoz meg nem neki kell érteni.
Vera, gratulálok a fiadhoz!
Sok nő vágyik arra, hogy legyen mellette egy támogató férfi, hát, lehet, hogy nem a párunkban, hanem a fiunkban kell ezt észrevenni :).
Kiskorú gyerekkel már régen beszélgettem. Ilyen példát, történetet nem tudok mondani. Elmondok azért két történetet.
Az egyik egy mai történet, a másik igazából nem is az én történetem, hanem a nagymamámé aki egyszerű parasztasszony volt. Még gyermekkorában a leírta azokat a gondolatait, amit most én is megosztok az oldal látogatóival.
Nekem már nagy gyermekeim vannak. El szokták mesélni munkahelyi, iskolai tapasztalataikat, hogy mi történt velük.
Egy nem túl régen történt eset kapcsán arról beszélgettünk a nagyobbik lányommal, hogy milyen jó érzés is az, ha rendes becsületes emberekkel találkozunk.
Sajnos szomorú esemény előzte meg a pozitív élményt.
A lányomtól elemelték (valószínűleg utazás közben) a tárcáját a benne lévő kis pénzével irataival együtt. Várt egy kis ideig, hogy hátha megkerülnek az iratok. Már arra készült, hogy elindul az új iratok készítése ügyében, amikor egy telefonáló jelentkezett, hogy kaszálás közben megtalálta a tárcát kint a határban egy út melletti árokban. A cím alapján talált meg bennünket és szívesen visszaadná. Nagy volt az örömünk. Igaz a pénz nem került elő, a tárca is használhatatlanná vált, de legalább az iratok, a kis plasztik kártyák előkerültek.
A nagymamám története.
A verset a dátumozás szerint nagymamám 1920. július 4-én írta.
Vizsga után
De nagyon elfáradt szegény két kis riska,
Meg is szaporodott a barázdák sorja.
Édes jó Apámnak hull a verejtéke,
Gondterhelt homlokán ráncok futnak össze.
Apró gyermekei játszanak, cicáznak,
Szántón és legelőn nyulat zavarásznak.
Vége a vizsgáknak kitűnően feleltek,
Büszke lehet rájuk mind ügyes gyermek.
Ajándékot kapni!? Mind megérdemelne,
De nem vehet semmit, üres az erszénye.
Pedig megígérte, hogy valamit kapnak,
Hogyha a vizsgákról jó jegyeket hoznak.
Este nehezen is várta az apróság,
Hogy megkapják tőle szorgalmuk jutalmát.
Aludjatok egyet, biztatgatta őket,
Holnap egyenlően kaptok meg majd mindent.
Reggel aztán mindet a szekérre rakta,
Az egész nagy pusztát aznap nékik adta.
Szedhettek virágot, bukfencet vethettek,
A madarakkal is versenyre kelhettek.
A nagyobbik kislány nem tart a többivel,
Egyedül kuporog a barázdák mellett.
Komoly szemeivel az Apját követi,
Mert az ekével éppen most fordult ki.
Valami óhaja, valami vágya van,
Megláthatja rajta az ki ránéz nyomban.
Iskolába járni, tovább szeretne,
Ilyen áldozatot! De vajon kérhet–e!?
Ő a szabadságot másképpen képzelte,
Tudásszomja oly nagy, hogy majd meghal bele.
A szókincstár kulcsát, hogyha elnyerhetné,
Mint drága gyémántot úgy fényesítgetné.
Nézi a két riskát, a görcsös kötőféket,
Rajta a megrepedt kérges tenyereket.
Éppen elég néki kenyérre keresni,
Pedig még cipőt és ruhát is kell venni.
Lassan vágyai összezsugorodnak,
Örülni tud egy ócska irkalapnak.
Legalább a lelkét arra kiöntheti,
Azután eldobja a szélnek ereszti.
Amikor a vállalkozásomban először kaptam komolyabb munkát, felkérést – telefonon – ujjongva, ugrálva örültem, amit 4 és fél éves lányom végignézett, majd azt mondta: – Anya ne csak a munkának örülj így, hanem az életnek, mindennek!
Mondanom sem kell mit éreztem akkor!
Nekem maga az élmény pár hónapja volt. A meglepő viszont az, hogy nem közvetlen kisgyerek, hanem egy felnőtt szájából hangzott el.
A fiam sújos tartós beteg volt. A gyerek idejének jórészét a kórházban töltötte. Nem rég azt mondta, hogy szívesen lenne gyerek még. Avval együtt, hogy rengeteg időt volt betegen a Heim Pálban boldog gyerekkora volt. Akkor sokat játszottunk, meséltünk. Amikor már dolgoztam olyan tevékenységet végeztem vállalkozóként, hogy sokat volt velem és akkor is foglalkoztam vele. A korházban töltött időt is úgy élte meg, hogy sok a barát, akivel rendszeresen találkozik.
Nagyon meghatóak a hozzászólásokban leírt történetek. Feri, a nagymamád versét olvasni különleges élmény,még kívülállóként is!Mára, nem is kaphattál szebb ajándékot a Fiadtól, ezeknél a szavaknál.
Csodálatos, ugyanakkor megdöbbentő történet, Rita, és egyben szépen tükrözi a gyermekek világát. 🙂