Amit a felnőttek tanulhatnak a tinédzserektől

(Vigyázat, a cikkben szubjektív véleményem fogalmazódik meg bizonyos jelenségekről. Akinek nem inge, nyilván nem veszi magára…)

Nem titok: nagyon szívemen viselem a felnövekvő korosztály sorsát. Gyerekekét, tinédzserekét, „kezdő” felnőttekét. Úgy érzem, ők azok, akik olyannyira tiszta szívűek és nyitottak még, hogy óriási vargabetűk bejárása és tiszteletkörök lefutása nélkül is értik azt, amit mondunk, amit itt az oldalon közvetítünk. Ugyanakkor ők azok, akik kellőképp kritikusak ahhoz, hogy ne ugorjanak fejest mindenféle ideológiába, és mindent fenntartással kezelnek, amit mi, felnőttek képviselünk szerintük. Ők adják a mi legfontosabb visszacsatolásainkat.

Néhány éve dolgoztam együtt egy csapat tizenéves gimnazistával – ma már felnőttek J – iskolaújság szerkesztésén.

Finanszírozási gondok miatt csupán három hónapig tartott a közös munkánk, de ez az időszak olyan intenzív, olyan sok új élményt, felismerést hozó három hónap volt, hogy mai napig gyakran és szívesen emlékszem vissza rá. A lányom akkoriban még kiskamasz volt, és többször megfordult a fejemben, hogy: „Vajon ő is ilyen talpraesett felnőtt lesz, mint ezek a lányok?” Hát olyan lett! (Tiszta anyja, szokták mondani J)

Az apropó, amiért ez felmerült, az a tegnapi szülői értekezlet volt. Tegnap rájöttem, hogy még felnőtteknek is van mit tanulniuk ezeknek a gyerekektől. Persze tudtam ezt mindig, csak tegnap valahogy belém vágott a felismerés, hogy erről sosem beszéltünk még így, főleg nem itt, a HősNőkön.  Már a szülőin ülve eldöntöttem, hogy ebből cikk lesz, felsorolva a legfontosabb tanulságokat.

Előzmények: Ballagó osztály, szalagavató, érettségi, minden, ami ilyenkor szokásos. A lányok királykék blúzban és fekete szoknyában szeretnének ballagni. A fiúk viszont kettéváltak a terveikkel, mert az egyik felük fehér öltönyt szeretne, a másik felük pedig hagyományos feketét, vagy valamilyen konvencionális színt, de semmiképp nem fehéret. Természetesen egyik fiúcsoport sem zárkózott el attól, hogy a királykék megjelenjen valamilyen formában az öltözékükön.

A lányom úgy bocsátott utamra szülői előtt, hogy közölte a legfontosabb küldetést: Anya, mindenképp meg kell akadályozni, hogy a fiúk fehérben legyenek!

Viccesen azt mondtam neki, hogy tőlem aztán lehetnek bohócruhában is, amire kaptam egy nagyon ronda nézést őszőkesége felől…

Elkezdődött a szülői, és nagyon gyorsan kiszúrtam, kik a szimpatikusan nyitott egyének a szülők között, és kik azok, akik valamiért nagyon nyakasak.

Az osztályfőnök felvezette a problémát – nála a királykék is problémaként jelent már meg -, és közölte, a szülőknek kell dönteni. Na, ezen már összeszaladt a szemöldököm, mint ahogy padtársamnak is.

A vita azzal kezdődött, hogy egy plázacica kinézetű anyuka közölte, hogy az ő kislányának egészen biztosan előnytelenül állna a királykék blúz, mert az ő kislánya eléggé telt. Na, nem nőiesen, hanem amolyan nagydarab… Jobb lenne neki valamilyen pasztellszín.

Namost, tőlem olyan szinten távol áll, hogy a gyerekem kinézetét mások előtt taglaljam, hogy először leblokkoltam. Padtársam leánya pajzsmirigy betegség miatt valóban nagydarab, de amint odasúgta: aki nagydarab, az minden színben nagydarab. Nekik a legjobb talán a fekete!

Nem vagyok stílustanácsadó, de ebben egyetértettünk. (Persze nyugodtan vitatkozhatunk erről a hozzászólások között :D)

Amikor leánya kinézetét problémaként megfogalmazó anyun végignéztem, egy pillanat alatt rájöttem, hogy ilyen anyu mellett még egy szupermodell kinézetű csemete sem nézhet ki elég jól. Anyun 15 centiméteres fém sarokkal ellátott csizma, lábszár középig érő szegecsekkel díszített – de csak diszkréten – leggings, csinos garbós pulóver – mindenhol szépen simulva -, és vastag öv volt. Anyu csodásan nézett ki. Kb. 40 éves korához képest olyan húsznak.

Így aztán nem hittem el neki, hogy a leányán rosszul állna a királykék blúz. Később kiderült – lányomtól kaptam az infót -, hogy jólkinéző anyu leánya nemhogy nem nagydarab, de még csak nem is teltebb az átlagnál. Csinos fiatal nő. Se túlsúly, se soványság, pont jó! A megérzéseim most sem csaltak.

Viszont mások megérzései nem voltak sehol: iszonyat gyorsan elvetették a szülők a királykék blúzt, és eldöntötték: legyen fehér. Az alap kiindulási pont, a fiúk öltönyének színe hirtelen lekerült a napirendről.

Az osztályfőnök azon morfondírozott, hogy vajon eljött-e a szavazás ideje, amikor a fél perces csendet kihasználva hangosan megszólaltam: Én a királykék blúzt támogatom!

Az előttem ülő anyuka dühösen hátrafordult és odavetette: Hát nem mindegy milyen? Szavazzunk és menjünk már végre! Csak haladjunk!

Az osztályfőnök sem tudta mire vélni a dolgot: de hát most beszéltük meg, hogy fehér! – próbált győzködni. Nyilván ő is hozzászokott, hogy ha mond valamit, annak kevesen mernek ellent mondani.

Mire én: de a gyerekek meg megbeszélték, hogy királykék. Én az ő véleményüket tartom tiszteletben, nem azért jöttem ide, hogy minden tervüket keresztülhúzzam.

Egy anyuka: – De hát most hallottuk, hogy a királykék előnytelen!

Én: – Elnézést, de tudomásom szerint pont a fehér a legelőnytelenebb a teltek számára, mert optikailag az nagyít a leginkább. (Ezt magamról is tudom, a telteket csak azért emlegethetem ilyen lazán, mert én is kellemesen telt és nőies vagyok.)

Jólkinéző anyuka: De hát a fehér a legolcsóbb.

Én: ????? (A rajta lévő extrém szerelés biztos nem a kínaiból vagy turkálóból volt.)

A szülői végén páran megbeszéltük, hogy érdekes volt látni, hogy voltak szülők, akik megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy az érettségiző osztályoknak speciális költségeik vannak az utolsó évben. Erre miért nem gondoltak mondjuk tavaly? Vagy 2 évvel ezelőtt? Vagy mikor beíratták a gyereket?

De a java csak most jött:

Egy anyuka: – Nehogy már az legyen, amit a gyerekek kitaláltak, mert akkor elszalad velük a ló, és soha többé nem fogunk bírni velük!

Ennek az anyukának szívesen feltettem volna a kérdést: hol tetszett lenni az ezt megelőző 18 évben? Vajon nem az eddig eltelt években kellett volna kialakítania egy olyan viszonyt a gyerekével, amelyben a gyerek döntési képessége nem azt jelenti, hogy rögtön elszalad vele a ló?

Padtársammal azt beszélgettük, hogy a mi lányaink már 2 évesen is tudták, mit akarnak felvenni. A lányom konkrétan csak piros szoknyát, piros kopogós cipőt, rózsaszín harisnyát. Minden áldott nap! A kopogós cipőt örökölte egy rokon kislánytól, és csak 4 számmal volt nagyobb a lábánál, tehát nem csak kopogott, hanem még klaffogott is. De ő így volt önmaga.

2 évesen, a szuperöntudatával.

Vajon most kellene nekikezdenem letörni az angyalszárnyait?

 

Ekkor megejtettünk egy szavazást: 4-en szavaztak a fehér blúzra. Hurrá, van remény!

De a dolog nem ért véget. Kezdődött a gittrágás. A dolgok újbóli átbeszélése, szinte ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazokkal a taglejtésekkel, ugyanazokkal a színpadias felszólalásokkal.

Az osztályfőnök közben azért újított: közölte, hogy nagyon nem szereti a királykéket, és ódzkodik attól, hogy felvegye. Amire én közöltem, hogy márpedig szereti-nem szereti, egészen biztosan nagyon jól fog neki állni! (Gondolj el egy szép fiatal nőt. Mi állhat rosszul egy tökéletes, hibátlan alakhoz és bőrhöz?) Életemben kétszer láttam az osztályfőnököt, ezért aztán kellően ledöbbent mindenki a kijelentésemtől (lehet, hogy tőlem is lehet tanulni? Ezt egyébként én anyámtól örököltem: ha dicsérni lehet, én dicsérek is!)

Szóval, sehova se haladtunk. A végén a szavazás úgy alakult, hogy 7 szülő fehérre szavazott, 8 pedig királykékre. A fehérek táborába tartozók kezdtek ujjongani, amikor jött a második hosszabb felszólalásom, mert úgy éreztem, még egy szavazás és vonulhatnak a lányok fehérben:

„Nem szeretnék kötözködni, de a gyerekeink azért választották a királykéket, mert tudomásuk szerint ezt a színt még egyetlen osztály sem viselte. Azért választották ezt, mert különlegesnek érzik magukat, és ezt kifejezésre is szeretnék juttatni. A fehér színnel pont, hogy a különlegességre való törekvésüket törnénk le. Nem a szín számít, hanem az ő motivációjuk és döntésük, és egy szülőnek ezt kell támogatnia.”

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy hagyták végig mondani. Nem. Felnőtt emberek nem bírják kivárni, míg valaki végig nem mond két mondatot. Harc-harc-harc az igazságért és az energiáért. De azt persze elvárják, hogy a gyerekek végighallgassák őket.

Az utolsó mondatot ellentmondást nem tűrő hangon kellett mondanom, erőteljesebb hangerővel, mert már kézzel-lábbal tiltakoztak.

Nem ragozom: úgy jöttünk el a szülőiről, ahogyan oda érkeztünk. A gyerekek döntenek, rájuk bízzuk. Az, hogy ki tartja tiszteletben a gyereke döntését és ki nem, az egyénfüggő. Úgy érzem, tegnap az a gondolkodásmód győzött a – ezerszeres bocsánat a kifejezésért, azért használom ezt, hogy nyilvánvalóan egy nyelvet beszéljünk – a birkaszellemhez képest, amit mi itt képviselünk, a HősNőkön. Tegnap a HősNők igaza került nyerő pozícióba az hatalmi szerepből táplálkozó szülői viselkedésmintához képest.

Hogy miért birkaszellem? Hogy jött ez ide? – Ha a saját lánya nagydarabságával operáló hölgy nem szólal meg az elején, sosem jutunk el a fehér blúz ötletéig. Ugyanis a lányok blúzának színe kész tény volt: királykék. A fiúk öltönyének színe kellet volna, hogy a vita tárgya legyen, de az gyorsan lekerült a napirendről, mert helyette felkerült a fehér blúz. Az átlagemberek egyszerre csak egy problémával képesek foglalkozni. Akár olyan problémával is, ami nem is létezik. Ha egyszerre több problémával is képes vagy foglalkozni, máris átlagon felüli vagy.

A másolás – a birkaeffektus – ennyire markánsan jelen van az életünkben. Jólkinéző anyu megszólalt? Akkor azzal foglalkozni kell.
Az én véleményemmel is csak azért szálltak szembe, mert azt hitték, hogy már mindenki a fehérek mellett van.

Ez is azt példázza, hogy nagyon nem mindegy, hogy mit érzékelünk a világból, és valóban milyen a világ.

 

Mit tanulhatnak a felnőttek a tinédzserektől, urambocsá’ a saját gyerekeiktől?

1.)    A fiatalok különlegesnek érzik magukat és képesek ezt fel is vállalni. Ők tudják, hogy mindenki különleges, és nem értik, hogy a felnőttek, a szüleik miért és hogyan váltak ennyire sablonossá és szürkévé. Hiszen ők is voltak fiatalok. Ha vannak gyerekeid, biztosan ismered ezt az érzést: nemrég még te voltál abban a szituációban, mint ők, de már magad sem érted, hogyan lettél ennyire felnőttes… Az élet nehézségei, igaz? Hát nem. Ez is másolás.

2.)    A fiatalok képesek voltak közös döntést meghozni egy nagyon fontos kérdésben. A kompromisszumkészség és a csapatmunka olyan színvonaláról tettek tanúbizonyságot, amit szüleik elirigyelhetnének tőlük. – Mikor hoztál döntést úgy utoljára, hogy figyelembe vetted a saját érdekeid mellett a közösség érdekeit is? Ha különtetted a műanyagpalackot a kommunális hulladéktól, akkor az pont az a szituáció volt!

3.)    A gyerekek kitűzték a célt, és megtették az első, hozzá vezető lépéseket. Tették ezt úgy, hogy tudták, egy fensőbb hatalom – szülők – még dönteni fognak a fejük fölött. Annyi lépést tettek meg, amiről bizton tudták, hogy már elég hathatós érv lesz: kiválasztották a boltot, beszéltek a boltvezetővel, lerendelték az árut, hétfőn át is vehetik. Mindent elintéztek, hogy szinte már visszafordíthatatlan legyen a folyamat. Felnőttek hogyan szokták ezt? A kompromisszumig is alig, a csapatmunkáig meg szinte egyáltalán nem jutnak el, vagy ha mégis, súlyos viták és veszekedések árán. Közben meg lebeszélik magukat a tervről, mert az, ami kicsike kis nehézségbe ütközik, vagy egy helyett két lépést igényel, már a kivitelezhetetlen kategóriába tartozik.

4.)    A gyerekek – nagyon helyesen és ösztönösen – nem foglalkoztak szélsőségesen az árkérdéssel. A lányok blúzai körülbelül 5000 forintba fognak kerülni fejenként. Sokkal húzósabb árat fog majd képviselni a keringőruha. Az a szülő, amelyik azon akad fenn, hogy „van olcsóbb is, fehérben”, az vajon a hosszú távú tervezés melyik válfaját szokta űzni? Szerintem semelyiket sem. És persze azt sem látja, mennyire rossz úton jár az ilyen szemlélet tényével. A mai világban mindenki számára adott a lehetőség, hogy az ember életében egyszer bekövetkező eseményeknél ne ezer forint döntsön valamelyik oldal javára! Ugye a Te életedben nem ezer forintok döntenek?

5.)    A gyerekek nem számoltak azzal – persze miért is számolnának? Életükben egyszer érettségiznek, hadd tartsák már fenn maguknak a jogot arra, hogy ez valóban különleges alkalom legyen! -, hogy esetleg testvéreik is most ballagnak, így a családnak az dupla kiadás a családnak – még mindig fejenként egy blúzról beszélünk! A szülők közül viszont ezt többen is panaszként emlegették fel.  Megint csak azt tudom felhozni kérdésként: ez idén derült ki? Volt 4 gyerekes anyuka is – plázacica anyu -, és képes volt felhozni érvéként a fehér blúz mellett az olcsóságot is. Neki nyilván szeptember elején esett le, hogy két gyermeke is idén fog ballagni.

6.)    A gyerekek a cél elérése érdekében még a marketinget is bevetették: a lányom legalább ötször szólt azért, hogy nehogy elfelejtsek elmenni, vagy beszervezzek valami más programot véletlenül, és azt is a számba rágta, milyen irányt kell képviselnem. Könnyű is volt, hiszen minden információt megadott hozzá! – Ennyire tudatosnak felnőttet is régen láttam.

Én rengeteget tanultam a tegnapi napból. Többek között azt, hogy szülők úgy várják el, hogy életerősek legyenek a gyerekeik, hogy közben minden kirívó és nem kirívó alkalmat megragadnak arra, hogy életképtelenné tegyék őket azzal, hogy a fejük fölött átnyúlva döntenek a gyerekek véleményét teljesen mellőzve.

Megtanultam magamról azt, hogy soha nem lennék képes a gyerekem döntését vadidegen emberek kénye-kedve szerint sutba dobni. De még a kérését sem! Nekem, szülőként az a legfőbb feladatom, hogy minden erőmmel támogassam a gyerekemet azért, hogy majd egyedül is megállja a helyét.

Én nem azért nevelgetek sudár jegenyefát, hogy aztán derékban elfűrészelve földre döntsem, hanem azért, hogy az a jegenyefa akkor is sudáron álljon, amikor én már nem leszek!

A legelső „én a királykék mellett vagyok” mondatom kimondása közben már tudtam, hogy ezt akár addig mondogatom, míg rám nem zárják a terem ajtaját, de ha mást nem is érek el, legalább annyit biztosan, hogy 15 másik szülő agyába örökre beégetem a királykék szót, hátha egyszer majd értelmet nyer a gondolataikban.

Nem volt rá szükség, a gyerekek nyertek.

Ezt is el lehet tőlük tanulni:

• Kitalálni az elsőre akár hajmeresztő ötletet
• Megkeresni az azonosan gondolkodókat, megbeszélni közösen a tervet
• Együtt kivitelezni, közösen utánajárni
• Fensőbb hatalom prominens személyeit maguk mellé állítani.
• Összetartást mutatni, és soha meg nem inogni.
• Kitartani a végsőkig, és megünnepelni a sikert.

 

Tegnap 15 lány önbizalma és önmagába és az emberekbe vetett hite erősödött meg. Kár lett volna ezt odadobni egy fehér blúzért…

Mit gondolsz ezekről? Milyen példát mutatsz a tinédzsereknek, akik pár év múlva lehet, hogy kollégáid, sőt, akár főnökeid is lehetnek?

Hatalmi mintát mutatsz, vagy partnerit?

Ui.: A fiúk öltönye színének eldöntése végül a fiúkra lett bízva. Ők is tanulhatnak a lányoktól J