1. Beköltöztem

Anya és apa februárban kacsintottak össze, egy wellness-szálloda liftjébe lelépve. Az apropót az adta, hogy a liftből pár pillanattal azelőtt, hogy az összekacsintás megtörtént volna, egy háromtagú kis család „gurult” ki: fiatal pár egy babakocsiban egy picúrmanót tolt. A manó lehetett vagy fél éves, óriási kék szemekkel, és szemmel láthatóan a női nemet erősítette, elvégre egy icipici rózsaszín hajcsat fogta össze pár szál haját, a homlokánál.

Anya így szólt apához, miközben megnyomta az emeletre vivő gombot, miután a kis család elhaladt: – Na, mit szólnál, ha jövőre mi is ilyen formációban jönnénk üdülni?

Anya tulajdonképpen viccelt, hiszen a nagy tesóm – akiről még sokat fogok szerintem mesélni – körüli terhességi és kora gyermekkori élmények elvették az újabb babától a kedvet, de apa huncut módon nem viccnek vette:

– Én örülnék neki! – közölte.

Anya meghökkent: – Hé, hát nem úgy volt, hogy nem akarunk már több gyereket?

Mire Apa: – Miért? Biztosan nem lenne semmi gond, a Nagy pedig olyan jó testvér lenne!

Anyának napokra elállt ettől a szava. Apa a szobába érve ugratta, hogy „Na, elkezdjük most a babagyártást?”, de Anya közölte, hogy „Ma már kétszer akcióztunk, nem hinném, hogy pont a harmadiktól jönne össze, úgyhogy nyugodtan pihentesd magad.”

Apa szólt, hogy majd Anya szóljon, hogy mikor alkalmas…
Ennyiben maradtak.

Anya világ életében sok gyereket akart, de aztán kinőtt ebből. Korán szülte Nagyon nagy tesómat, aki most már lényegében felnőtt, és kicsivel több, mint 5 éve a Nagy tesómat. Anya nem vágyott már újabb 15 kiló súlyfeleslegre, állandó, pocaklakóért való aggódásra, éjszakai virrasztásokra, a világtól való elzárkózásokra a baba miatt, pontosan addig a pillanatig, amíg Apa huncut szemvillanását meg nem látta. Ugyanis Anya azt hitte, hogy Apa ugyanazt gondolja, mint ő: nem kell több gyerek.

De elég volt egy égszínkék szempár, egy rózsaszín hajcsat abban a pár szál hajban, és hirtelen előbukkant egy rég elfeledett érzés: az újabb gyermek utáni vágy.

Úgy fest, hogy én leszek az az újabb gyermek.

Hát így kezdődött.
A folytatást pedig majd meglátjuk együtt.

Ui.: Természetesen nem én írom a blogot, elvégre, ha jól számolom, még kezeim sincsenek, éppen most vannak kialakulóban, de megkértem Anyát, hogy segítsen tolmácsolni a gondolataimat, neki egyébként is rutinja van ebben.