Vargabéles, ahogy mi szeretjük

Vargabéles

Ez az édesség is hozzátartozik a mindennapjainkhoz, gyakran készítem, mert gyorsan, egyszerűen elkészíthető. Ebédre, egy tartalmas leves pl. gulyás, vagy bableves után kitűnő fogás. A réteslapot általában kihagyom, mert szerintem az nem is fontos. Tökéletesen működik anélkül is és nem kell vele pepecselni. Igazából, annak idején, mikor még kezdő voltam a sütés-főzés terén, vargabélest szerettem volna készíteni, de a bevásárlásnál elfelejtettem réteslapot venni. Persze az akkor még eszembe sem jutott, hogy otthon is lehet réteslapot nyújtani:) Így nem is került bele réteslap.

Azóta így készítem. Nem teszek bele sok tésztát, inkább több túrót és tejfölt, így nem lesz száraz. Lehet hozzá készíteni vanília sodót, vagy bármilyen gyümölcs öntetet, de szerintem egy pici porcukorral a tetején is kiváló. Ha házi túrót tudunk venni, vagy házi tejből magunk készítünk, azzal az igazi, össze sem lehet hasonlítani a boltival. Ha nem sikerül ilyet beszereznünk, akkor inkább papír csomagolású, nedvesebb típusú túrót használjunk, mert sokkal krémesebb állaga lesz a kész süteménynek. Aki nem szereti a mazsolát, természetesen kihagyhatja belőle, viszont, ha kísérletező kedvünkben vagyunk, nyugodtan próbáljuk ki előzőleg beáztatott, aszalt gyümölcsökkel áfonyával, meggyel, szilvával, sárgabarackkal, stb.

Vargabéles

Ez az adag egy 30×40 cm-es tepsihez elegendő
Hozzávalók:
1 kg félzsíros tehéntúró
15 dkg finommetélt
5 db tojás
2,5 dl tejföl
15 dkg barna nádcukor
10 dkg mazsola
1 csipet bio vanília őrlemény vagy 1 cs. vaníliás cukor
1 bio citrom reszelt héja
1,5 evőkanál búzadara
vaj a tepsi kikenéséhez
zsemlemorzsa
5 dkg darált, cukrozott mandula a tetejére

Elkészítés:
Először is a tepsit kikenem vajjal, meghintem zsemlemorzsával.
A finommetéltet, lobogó sós vízben pár perc alatt kifőzöm, leszűröm, majd hideg vízzel leöblítem.
A tojások sárgáját a cukorral és a vaníliával fehéredésig, habosra keverem. Hozzáadom az áttört túrót, a citrom reszelt héját, a tejfölt, a mazsolát és a búzadarát. Jól összekeverem, majd hozzáadom a lecsepegtetett finommetéltet és összeforgatom, hogy egyenletesen elkeveredjen. A tojások fehérjét kemény habbá verem és óvatosan hozzákeverem a masszához. Az egész masszát beleöntöm óvatosan a tepsibe, és eloszlatom egyenletesen, a tetejére pedig cukrozott darált mandulát szórok és így teszem be az előmelegített sütőbe. 190 fokon kb 50 percig sütöm, majd tűpróbával ellenőrzöm. Ha megsült, a sütőt lekapcsolva kissé kinyitom az ajtaját és hagyom langyosra hűlni. Tálaláshoz felszeletelem és a tetejét kevés porcukorral meghintem.


Szilvásgombóc

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/