Játék Szilvásgombóccal

Kedves Olvasóim!

Mint azt már láthattátok, pár napja szavazatokat kértem tőletek a Delimano Séf játékon, amin még novemberben indultam. Eddig sikerült az első három szakaszon túljutnom, így bekerültem az első 100 séf közé. Mivel már az utolsó előtti, nagy hajránál tart a játék és azzal tudom megtartani mostani helyemet a játékban, ha minél többen szavaznak a receptjeimre itt. Szeretném, ha lehetőségem lenne megnyerni a Toszkán főzőtanfolyamot. Ugyanis, azok közül választja ki a Zsűri a nyertest, akik az első három, legtöbb pontot elérő játékosok között végeznek. Ezért úgy döntöttem, hogy egy kis nyereményjátékra hívlak Titeket. A játék lényege pedig az lenne, hogy Ti naponta 5 receptemre szavaztok, én pedig ezért cserébe, 3 nagyszerű ajándékot sorsolok ki a szavazóim között.
Már az elején el kell, hogy mondjam, azzal, hogy szavaztok a receptjeimre, nem csak nálam nyerhettek, hanem a Delimano Ínyenc játékosaként, Ti is részt vesztek a nyereményjátékban, ugyanis a szavazók (ínyencek) között is sorsolnak nagyszerű ajándékokat. A szavazáshoz egy rövid regisztráció szükséges.
Az ajándékok a következők:
Az első egy Delimano Ceramica Prima Wok Serpenyő:
A második egy nagyon praktikus, és hasznos konyhai segítőtárs, egy Braun Multiquick Classic botmixer.
A harmadik ajándék, pedig egy remek szakácskönyv Bereznay Tamás – Süteményeskönyve
A játékszabályok a következők:
A játék 2012. 02. 03.- 2012. 02. 20. között tart. Sorsolás: 2012. 03. 01.
Az első ajándékot azok között sorsolom ki, akik legalább 14 napon keresztül szavaznak naponta 5 receptemre.
A második ajándékot azok között sorsolom ki, akik legalább 10 napon keresztül szavaznak naponta 5 receptemre.
A harmadik ajándékot azok között sorsolom ki, akik legalább 5 napon keresztül szavaznak naponta 5 receptemre.
Mindenkit kérek, hogy a szavazást, itt a blogban hozzászólásként, vagy a Szilvásgombóc facebook oldalon írják be. Elég csak az egyikre, nem kell mindkét oldalon feltüntetni. Elég csak annyi: Név, időpont, szavazatok száma.  Pl. Kis Virág, 2012. 02. 04. – 5 receptre szavaztam
Mivel a Delimano oldalon én is visszajelzést kapok arról, hogy ki, mikor, hány receptre szavazott, így könnyebb lesz az összesítés.
Segítség képpen beírom ide egy pár recept linkjét, hogy megkönnyítsem a szavazást:
http://www.href.hu/x/gz73         http://www.href.hu/x/gzag             http://www.href.hu/x/gzaq
http://www.href.hu/x/gz74         http://www.href.hu/x/gzah             http://www.href.hu/x/gzas
http://www.href.hu/x/gz75         http://www.href.hu/x/gzan             http://www.href.hu/x/gzau
http://www.href.hu/x/gz76         http://www.href.hu/x/gzao             http://www.href.hu/x/gzax
http://www.href.hu/x/gz77         http://www.href.hu/x/gzap             http://www.href.hu/x/gzb0
Amivel növelheted esélyed:
Tedd ki az oldaladra ezt a játékfelhívást és/vagy oszd meg a facebookon, hogy minél többen olvassák. Ha a Te ajánlásodra szavaz valaki, akkor ezt is jelezd felém, és annyiszor kerül a neved a kalapba, ahány embert hozol, de nekik is, legalább 5 alkalommal kell szavazniuk, 5 recept/alkalom.
A játékhoz bármikor csatlakozhatsz. Esélyeidet úgy tudod növelni, ha minden nap leadod a szavazataidat 5 receptemre, hozol még másokat is, akik szintén szavaznak.
Természetesen, azok a kedves segítőim, akik idáig szavaztak, szintén bekerülnek a kalapba, hacsak nem a két szép szememért tették ezt eddig is:) Kérem Őket is, jelezzék részvételi szándékukat a versenyben, egy hozzászólással.
Mindenkinek előre is köszönöm! Jó játékot kívánok!
Ha a játékkal kapcsolatban bármilyen kérdés felmerül, írjatok ide a blogba, vagy a facebook oldalra, vagy pedig ide:  veruss74@gmail.com
A postázást Magyarország területén tudom biztosítani.


Szilvásgombóc