Darázsfészek juharsziruppal

Figyelem. Nosztalgikus poszt következik. Megboldogult ifjú koromban a barátnőméknél voltam vendégségben, az ő édesanyja készítette fahéjasan, fantasztikusan finoman. Tocsogott a cukros lében, de akkor még hol voltam attól, hogy akár a súlyom, akár az egészségem miatt aggódjak!

Hónapokkal ezelőtt meglátogattam M-et, és lám a hűtőből előkerült egy „kis maradék” darázsfészek. Hmmm, az ízek hatására előjöttek a szép emlékek is. Akkor már tudtam, nekem is el kell készítenem. Csak az alkalomra vártam.
Aztán egy nagy vendégség kísérő ételeként végre megvalósult. Hozzávalók:
– 60 dkg rétesliszt
– 1 csomag friss élesztő
– 3,5 dl tej
– 2 tojás sárgája
– 5 dkg barna cukor
– 5 ek juharszirup
– 10 dkg olvasztott vaj
– 1/2 tk só
– 1 tk fahéj

Ezt mind a dagasztó gépbe öntöm, kidagasztom, megkelesztem.
Mikor megkelt, a tésztát kinyújtom, a csodálatos levegőbuborékokat végigkergetem a nyújtódeszkán 🙂 játszom az illatos tésztával. Megszórom:
– 15 dkg illatosra pirított, ledarált dióval
– 15 dkg barna cukorral
– fahéjjal
– rácsorgatom a maradék 5 dkg olvasztott vajat.

Feltekerem és kb. 2 cm vastag szeleteket vágok. Egy fém lábost kibélelek sütőpapírral, ebbe ültetem a tésztacsigákat, jó szorosan egymás mellé.

200 C fokos sütőben 20 percig sütöttem, majd visszakapcsoltam és 175 C fokon még kb. 30 percig sült. A vége előtt 5 perccel tejet elkevertem vanília kivonattal és kb 5 ek. juharsziruppal, ezzel locsoltam meg, jó bőven.
Veszélyesen finom lett, családom szerint ismétlésért kiált!

Mackókonyha

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/