Stifado Kolozsváron

Köszönöm Mártának az értesítést és nem tudom megállni, hogy ne vegyem magamhoz a cikket:)
Felülmúlta az elképzeléseket a Kolozsváron rendezett 5. Nemzetközi Szabadtéri Főzőverseny szombati rekordállítási kísérlete: Kiss-Budai Tibornak az eredetileg tervbe vett 1500 fő helyett 1700 személy számára sikerült tálalnia a stifado nevű, hagyományos görög ételkülönlegességet.



A séf elmondása szerint noha a Polus Center parkolójában zajló eseményen nem volt annyi érdeklődő, mint az elmúlt évben, mégis nagyszerű volt, ahogyan a közönség – kisgyerekektől nyugdíjasokig minden korosztály jelen volt – türelmesen várakozott a tálalásra.
„Szinte megható volt látni a közönség nyugalmát és civilizáltságát, mindenki kivárta, amíg végzünk a tálalással, és a zsűri is megtekinti az elkészített stifadót” – vélekedett Kiss-Budai Tibor. A majdnem 200 kilogramm sertéshúsból és különböző zöldségekből készült ételt valamivel több, mint három óra alatt készítették el. „Kilencen segítettek nekem, ők a Spritz kávézó baráti társaságához tartoznak. Az egyetlen szomorú pillanatot a 70 kilogramm hagyma megpucolása jelentette, mindannyian sírtunk” – mondta el a szakács.
Hozzátette: a szombatinál ideálisabb időjárást el sem lehetett volna képzelni a főzéshez. „Mindig arra törekszem, hogy ne csak mennyiségileg, de minőségileg is kiválót alkossak, így nagy örömmel tölt el a hétvégi esemény, hiszen azóta is többen jelezték, hogy mennyire ízlett nekik a stifado” – fejtette ki Kiss-Budai Tibor, aki azt is elmondta: kisebb nehézségek, mint minden nagyszabású rendezvényen, ezúttal is adódtak, de ezeket sikerült rövid időn belül megoldaniuk.
********
Amit én hozzátennék, igaz, hogy Görögországban a sztifádót sok mindenből készítik, de sertéshúsból sosem:) Így azonban az étel alig különbözhetett a magyar gulyás és pörkölt keverékétől, a siker tehát garantálva volt:)

Gratula részemről is!

forrás

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/