My big greek cooking

A monotóniát elkerülendő, egy kis témába vágó érdekesség.
Egy halom híres emberről sokszor soha nem derül ki a nagyvilág számára, hogy ő tulajdonképpen idegen föld szülöttje. Nem úgy ám a szülőföldje számára. Ha addig nem is vettek tudomást róla, miután hírességgé növi ki magát, hirtelen elhagyott hazája „felkarolja” és büszkélkedik vele. Így van ez az Amerikában élő magyarok és görögök esetében is. A két nemzet egyben bizonyosan hasonló sorsú, mindkettőnek kb. 10 millió lakosa él országhatárokon belül és még vagy 5 millió azokon kívül.
Nagyon divatos manapság a főzés, ételkészítés, show show után a  fejlett világ tévéiben, de színpadokon, élőműsorokban is. Pályájuk zenitjén van a szakácsok, vagy divatosan mondva „chef”-ek csillagai. (és a BLOg-chefek csillagai:)) Nem is lenne baj, ha nem vinnénk ezt is túlzásba, mint mindent. Amerikában az egyik leghíresebb TV sztár chef az utóbbi években CAT CORA. Görög származású aktivista, „acélséf” és szép/acélasszony, filantróp és leszbikus, mely tényt nyíltan vállalja.
2010-ben részt vett a Sani Gourmet fesztiválon, melyet a női chef-ek tiszteletére rendeztek, a Chalkidiki félszigeten. Akkor készült vele egy érdekes interjú, melynek olvasása ennek a cikknek a megírását ihlette. Engem mindig inspiráltak a nagyszerű emberek, az olyanok, akik saját akaratukat használva impulzuserőnek, elérték vágyaikat az életben.

Cat Cora egy ilyen ember, színes, érdekes személyiség. Számomra megtestesíti a már rég felismert tényt: a sikerhez nem csak szerencse kell, hanem vasakarat is. Ebben a pici, 150 cm magas nőben ez benne van. Személye ma már egy óriási nyereséget termelő vállalat előfala, mely a filmekből általunk is jól ismert amerikai álomra épült: erős siker utáni vágy, eltökéltség, munkamánia, fokozottan erős magabiztosság, mindez egy központi idea körül mozgatva. Ezen központi ötlet pedig nem más, mint a hagyományőrzés, mely a mai gazdasági, erkölcsi és lelki válságban élő emberek számára valódi ellenállás, a globalizáció mindent elsöprő leértékelési és összemosási folyamatával szemben. Milyen Cora „hellasian” konyhája? A görög ételkészítési technika hagyományőrző fogásai, receptjei, az ázsiaival kombinálva, a legegyszerűbb és leggyorsabb elkészítési tippekkel tálalva. Célpiac a lehető legnagyobb és a leggyorsabban növekvő: a mai modern nők, kiknek az új technikák fricskát mutatnak, hisz annyira sincs idejük, mint anyáinknak, akiknek pedig nem volt gépekkel teli háztartásuk. Általánosságban a következő mondat jellemezheti Cat Cora tanításait: „Hogyan készíts szenzációs vacsorát a hűtődben található alapanyagokból?”

Milyen az ember aki mindezt kitalálta és csinálja? Gyors iramban előretörő személyiség, tökéletesen beleillő a mai rohanó világunkba, kívánatos, gyönyörű nő. Ahol megjelenik, ott díj díjon nem marad, üres kézzel sehonnan sem jön el. Személyét ma már óriáscégének csapata igazgatja a háttérből, elmondása szerint egy lépést nem tesz tanácsaik nélkül, vakon megbízik bennük. Neve és 150 cm-s alakja, személye, garantálja az abszolút sikert, a biztos eladást, ezért folytonosan szerepel újságok, folyóiratok címlapján. Gyors bioritmusához találóan imádja a modern kommunikációs technikákat, Facebook-on, Twitter-en lehet követni tevékenységét.
Az interjúban, melyet a nyáron készítettek vele, az újságíró azon kérdésére, hogyan tudja egy ilyen pici nő, ilyen erősen megvalósítani célkitűzéseit, azt válaszolja: „lehet, hogy picike vagyok, de az eszem nagy, merész vagyok és óriási az önbizalmam. Ahhoz, hogy bármilyen területen sikeres legyél, vastagbőrűnek kell lenned. Az én mottóm: Nőj nagyra  vagy húzz haza!”

A következőket tudtam még meg a  cikkből:
10 évre volt szükség ahhoz, hogy megfeszített munkája eredményeként ismert legyen. Ezután első dolga volt egy megfelelő csapat összeállítása és a feladatok szétosztása. A mai napig, soha nem vette és nem veszi biztosnak azt, amije van és amit elért, minden reggel úgy fut neki a napnak, teljes erőbedobással, mint az elején. Legfontosabb dolgok az életében: családja, 4 gyereke, kiket Jeniferrel, élettársával közösen szültek, valamint a Chefs for Humanity szervezet, melyet ő alapított. Legjobban a TV-s műsorokban érzi jól magát, talál a gyors bioritmusához ez a fajta munka. 15 évesen kezdte, amikor a szüleinek megszervezte a születésnapi party-t, ahol saját készítésű teasüteménnyel várta a vendégeket. Már akkor tudta, valaha saját étterme lesz. Mentora Julia Child, kit személyesen ismert és kinek tanácsára elvégezte a Culinary Institute tanfolyamait és diplomát szerzett. Nehezen szánta el magát homoszexualitása nyilvános felvállalásához, de mióta megtette, felszabadultabban él és főz.

Gyerekeik mesterséges megtermékenyítés után, ugyanattól az apától, a következőképpen születtek: élettársa szülte az első fiút. Másodikat ugyancsak, de Cat petéjéből. A 3. és 4. gyereket egyszerre hordták ki, mindegyik a másik petesejtjéből fogant gyermeket viselvén szíve alatt. Cat elmondása szerint, minden másban egy teljesen szokványos amerikai család életét élik.

Legkedvesebb alapanyagai: a bárányhús, padlizsán, a citrusok, a tojás és liszt. Egyszer egy évben „haza” utazik Görögországba és ilyenkor minden ismert chef tányérjába belekóstol. Egyik titka, amit megosztott velünk: folytonosan új ízekkel és alapanyagokkal próbálkozik.

Egyéb adatok vele kapcsolatban:
1999-
első szereplése a Food Network-n, a „Melting Plot” c. műsorban. Következtek: „My country, my kitchen”, „Simplify your life”, „Kitchen accomplished”, „Cat’s in the kitchen”, „Celebrity cooking” NBC.

2006-
a „Bon Appetit” folyóirat executive chef titulussal ruházza fel és az Év Tanítója címet adományozza neki.
Az „Iron Chef”-ben ő az egyedüli női díjazott chef, ezután lesz világhírű.

Étkezési tanácsadó a „Macy’s” üzlethálózatban, megnyitja az első „CCQ” vendéglőt dél Kaliforniában, Disneyland tanácsadó, 2009-ben megnyitja az első „Kuzzina” nevű vendéglőjét Orlando-ban. A 2004-s cunámi katasztrófa után létrehozza a Chefs for Humanity szervezetet, mellyel az éhség elleni küzdelemben vesz részt világszerte. Közreműködik az Unicef-l, ezért 2008-ban díjat kap. Máig három könyve jelent meg és egy faborítású edényekből álló készlet viseli névjegyét.

Nekem egy kérdés és az arra érkező válasz nagyon hiányzott az egész interjúból:

hogy a csodába van ilyen remek alakja ennyi főzés mellett???:)

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/