Március 25-i étkek

Március 25 a görögök legnagyobb nemzeti ünnepe, a török alól való felszabadulási mozgalomra emlékeznek mindenhol az országban, ünnepélyekkel, felvonulásokkal. Ugyanakkor erre a napra esik az „Evaggelismos„-nak nevezett egyházi ünnep is, ilyenkor a legtöbb családban tőkehalat ebédelnek (már ahol még tartják a hagyományos szokásokat). Számomra a hagyományok életben tartása úgy a magyar mint görög oldalon, egy játékkal egybekötött fontos dolog, ezért ha nem alakul éppen másképpen a programunk, ezen a napon is igyekszem megfelelni az elvárásoknak:)

És mivel az élet párosban vagy legalábbis társasággal szép, meghívtuk nyugalmazott hajóskapitány barátunkat, aki egyedül tartózkodik itthon mindig ezekben a napokban, így jól esik neki egy együtt elköltött ebéd. A csodálatos idő is segített a jó hangulat megteremtéséhez.

A mai menü:

  • tőkehal krokettek
  • szkordalia (fokhagymás krumplipüré)
  • spenótos óriásbab sütőben
  • friss római saláta zöldhagymával és rokkával
  • házikenyér

A recepteket külön bejegyzésben írtam le, a fenti felsorolásból a linkekre kattintva, mindegyiket külön el lehet olvasni.

A. elégedetten szemléli a tőkehal kroketteket, melyek a mai nap főszereplői.

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/