Magyarországon készített görög ételek

Ha jó későre is, de itt vagyok! Nem vesztem el, csak Magyarországon jártam, aztán meg magyarok jártak nálunk, ahogy azt a másik BLOG-omban már elmeséltem. Utána meg ilyen-olyan személyes elfoglaltságaim, bajaim voltak amik megakadályoztak a rendes konyhai- és írásritmusom felvevésében.
Ebben a hosszú blog-szabadság utáni első bejegyzésben arról szeretnék beszámolni, hogy kipróbáltam pár egyszerű görög kaját Magyarországon is, magyar fakanállal:)
Nagyon leegyszerűsítve, a görög főtt ételek két fajták: citromosak és paradicsomosak. Ezek közül próbáltam ki néhányat otthon. Az alapanyagokat az Auchan-ban szereztem be.

1. Darált húsos makaróni

Ezt inkább bolognese-ként ismeri a magyar nagyérdemű, habár nem egészen úgy készül, mint a bolognese. Ezt a receptet már ITT leírtam, most nem is fényképeztem le. Mivel fiam kedvence (általában a görög gyerekek kedvence), ezért legelőször ez került kipróbálásra. Vettem hozzá darált marhahúst, és mindent úgy készítettem, mint itthon Görögországban, mégsem lett olyan, az állaga sem, de az íze sem. A különbség árnyalatnyi, de mégsem ua. A fiam szerette, ette, én nem voltam oda tőle.

2. Citromos csirkecombok

Alsó combokat vettem és a jól bevált görög receptem szerint készítettem, sütőben, nagyon finom lett. Ami meglepett, hogy az egésznek sokkal sárgább színe lett, mint itthon szokott. Mi a csodával etetik azokat a  csirkéket? A receptet ITT olvashatjátok el.



3. Citromos húsgombócok sütőben

Ez is remek lett, kétszer is elkészítettem. E két ételhez nagyon finom görög citromot találtam, úgyhogy jó volt az alapanyag. A recept ITT található.
Sütés előtt
Sütés után

4. Görögös babgulyás

Hogy mitől görögös? Hát attól, hogy nem sonkával vagy „dagadó”-val főzik, ami egy kis mellébeszéléshez is vezetett köztem és öcsém között. Ugyanis én már eléggé „elgörögösödtem” a sok év alatt, mióta itt élek és nem értettem, miért furcsa neki, hogy a babgulyást csak úgy magára akarom megfőzni. Nekem meg az volt furcsa, minek abba sonka vagy valami hús, hisz épp az a lényege nálunk, hogy aznap nem eszünk húst hanem csak ezt a hús-nélküli ételt. Végül mindenki kiegyezett a neki való változattal, a sonkát külön megfőztük és a család magyar férfitagjai számára a babgulyásban szolgáltuk fel, én meg ehettem a sima babot:)
Azt még leírnám, hogy kimondottan keresgéltem olyan paradicsomlé után, ami emlékeztessen kicsit az itthon használtra, ami tulajdonképpen paradicsomsűrítmény, illetve mixelt paradicsom. Mikor nagy örömmel hazavittem egy olyasmi üveget, ami az itt vásároltra emlékeztetett és azt is írta rajta, hogy paradicsomsűrítmény vagy valami ilyesmit, kiderült, hogy édesített. Nagyon elkenődtem és arra számítottam, nem lesz finom a bab, mert az itteni babgulyás egyik alapanyaga a kicsit savanyú paradicsom, nem szabad édesnek lennie. Aztán az eredmény nagyon ízlett, még finomabb lett mint itthon, Evián! A babot azt innen vittem, fehér, Eviai szárazbab volt. Recept ITT.
Imádom ezt a nehéz vasedényt!

Ez meg teljesen hiányzik itteni életünkből:

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/