HÚSVÉT 2012 – amiket én készítettem

Már két éve nem voltam itt Húsvétkor, valahogy a tavaly is, tavalyelőtt is úgy sikerült, hogy Magyarországon tartózkodtam. Az idei húsvétvasárnapot, vagyis a mai napot, barátoknál töltöttük és végre olyanoknál, akik nagyon jól értenek ahhoz, hogyan kell bárányt karóba húzni és finomra sütni. Én sem maradtam azonban tétlen, akik olvastok, tudjátok, hogy bárhová hívnak, mindig viszek magammal harapnivalót, arra az esetre, ha a háziasszonynak mégsem jönne össze:))
A Görögkonyha FB oldalán fázisaiban is hírt adtam a konyhámban történtekről, de arról is, mik a szokások húsvét körül a görög konyhákban.
Első említésre méltó esemény a Húsvéti konyhai tevékenységi körömből, a Nagycsütörtöki kalácssütésem volt. Ez több okból is emlékezetes marad. Első érdekessége az volt, hogy beszálltam egy maratoni on-line kalácssütési akcióba, melyet a kedvenc görög food bloggerem rendezett. Reggel 8:30-kor kezdtük és délben 3 körül fejeződött be. A vége előtt feladtam, mert elfogott a bőgés, ugyanis a két kalácsom fonásai összesültek. Mérgemben lecsaptam a gépem tetejét és nem vártam meg, amíg Vicky is befejezi a maga, 2 kg-ból készült kalácsai fonogatását. Közben amíg a kalácsok keltek, a piros tojásokat is megfestettük. Megmakacsoltam magam, és másnap, pénteken, sütöttem még egy kalácsot, amelyik szebb lett. Ezt ajándékba szántam a háziasszonynak. Közben még talán kedden  készítettem 1 kiló lisztből szmirnai kulurit, ennek is felét ajándékba vittem a háziasszonynak. Mindkettő rendkívül finom lett, nagyon örültek neki.
Pénteken még arra is gondoltam, mi lenne, ha vinnék friss kenyeret. Tudtam, hogy lesz „prosforo„, templomi kenyér, de arra gondoltam (múltbéli, másoknál szerzett tapasztalataim alapján), hátha nem lesz elég. Így hát összedobtam két „szeretetkenyeret”, a szív alakú itthon maradt, a margaréta velünk jött vendégségbe. A kenyeret az ismert recept alapján készítettem, de 2 tasak élesztővel, vagyis annyival, ami 1 kg liszthez szükséges.
A fenti dolgokat átvittem még pénteken a háziasszonynak, ugyanis szombaton délután átszaladtunk és segítettünk a bárányt felkötözni a karóra. Abban is segítettem, nyársra húzogassuk a belsőségeket, amikből a „kokoretsi” készült. Aztán még apróra vágtam a belsőségeket a mageiritsa leveshez, de ezekről részletesen írok a következő bejegyzésben.
Ami az általam készített dolgokat illeti, még összedobtam egy jó nagy tál salate de beuf-t, amihez 2 tojásból és fél l olajból készítettem a majonézt, ezt ma vittem át, nem is készült róla külön fotó, de látszik az asztal közepén, olívabogyókkal szépen kirakva.
Összegezve a következőket készítettem és vittem ajándékba a háziasszonynak:
* 1 kalács (1/2 kg lisztből)
*  húsvéti kuluri (1/2 kg lisztből)
* 1 margaréta kenyér (1/2 kg lisztből)
* 1 nagy tál salate de beuf (2 tojás+500 ml olajos majonézzel)

Folytatás következik a báránysütésről…………..

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/