Hogyan állunk a terméssel?

Több mint egy hónapja számoltam be a termésről, a kint fellelhető gyümölcs és zöldségállományról, no nem mindről, hanem amiket itt Evián körülöttem látok, meg amik nálam a kertben megteremnek. A november hónap a legtöbb családban az olívaszürettel telt el. Az idén nem volt eget-rengetően sok a termés, de nem is volt egy terméketlen év. Így a legtöbben több-kevesebb napig szedték és még szedik az olívát. A szomszédos olajprés még éjszaka későn is üzemel, az olívaszag kilométerekig érződik előtte és utána. Nekünk nincs sok fánk és azok is túl fiatalok ahhoz, hogy számottevő terméssel örvendeztessenek meg, azonban annyit szüreteltünk, hogy legyen eltenni valónak. Most a szüretelt olíváink vízben állnak, kell nekik kb. 10 nap áztatás, mindennapos vízcserével, ahhoz, hogy a keserű íztől megszabaduljanak.
Az eltelt hónap többnyire nyirkos, ködös reggelekkel kezdődött olyan +5 fok körüli hőmérséklettel, majd délben felment akár 15-re is és többször kisütött a napocska is. Reggel és du 4 után már semmit nem lehet igazán kint dolgozni a nedvesség miatt, sőt a ruhákat is úgy kell kimosni, hogy 11 körül legyenek kiterítve és legkésőbb 4-kor be kell szedni őket, mert hanem megtelnek nedvességgel, főleg ha nincs szél. tegnap reggel is napra ébredtünk és egész nap nem volt egy felhő sem, kitűnő idő volt ahhoz, hogy a kertemben lévő növényeket is lefotózzam. Ma még a füvet is sikerült lenyírni, talán még egyszer sikerül a havas idő beállta előtt, ami karácsony környékén szokott megérkezni.
Lotos fa a kertünkben
Lotos avagy kaki avagy datolyaszilva
Az idén nincs annyi citromunk mint tavaly, de nyárig gondolom elég lesz családi fogyasztásra
Már csak a fáról szedett, még kissé éretlen citromokat használom a konyhámban
Első év amikor termésünk van a mandarinfán
..és második év grapefruit, most már több gyümölcs van, lehet lesz 10 is:)
Csípős paprika, meg kéne pirosodjon, ha addig nem lesz éjjeli fagy..
Minden évben megijedek attól, hogy a fréziáim ilyen hamar levelet bújtatnak
Még hagyott olívát a fán a férjem, olajnak kevés volt, eltenni-valónak sok, lenne megoldás, de..
Articsóka  – nem tudom, hogy lesz-e még termése is a hidegebb idő beállta előtt, mert eddig csak nyáron volt nekünk
A gránátalmafa elhullatta mind a levelét, még 3 gyümölcs van, a többit már mind megettük:)
A fügefán még pár levél próbálkozik az enyészet elleni harccal
A gyümölcs nélküli eperfa még tartja leveleit
A kis leandereimen még ott a száradt virág
A rózsa még egyet egyet virágzik
A hajnalkák most kezdenek el száradni. Az idén többet bírtak, más években már novemberben száradtan hámoztam le őket a rácsról, hogy a jövő éviek újból bekússzák majd azt…

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/