Hamburgerzsemle (Ψωμάκια για χάμπουργκερ)

Kezdjem azzal, hogy ez sem kimondottan görög konyha, mondhatnám, univerzális. Melyik konyha nem ismeri a zsemlét, legalábbis melyik Európai és Amerikai konyha nem ismeri a zsemlét? Itt így mondják, amott úgy, de ugyanarról a kerekded, édes pofa és nagyon finom kenyérkéről beszélünk.
Bármilyen hihetetlen, de nekem, a konyháról blogoló anyának a gyereke egészségtelenül étkezik. Teszi azt azért mert finnyás. Elsősorban. Másodsorban komplex ételallergiája van. De ez azért csak másodsorban, mert majdnem MINDENT el tudok neki készíteni a neki való alapanyagokból, ez alól csak pár dolog kivetél. Mindezek ellenére ragaszkodik pár olyan dologhoz, melyben egy halom tartósítószer van, mint a toast kenyér vagy hamburgerkenyér és a sonkák és felvágottak. Már régóta mocorog bennem, hogy ennyi főzés mellett első dolgom az kellett volna legyen, ezeket a dolgokat helyettesítsem itthon készültekkel. Volt jó pár kísérletem kenyér terén, hisz évek óta itthon sütöm. Csak most, jó pár évvel a kenyérsütésem kezdete után sikerült olyan kenyeret találnom, amit szívesen eszik. Csak most, ennyi évvel a gasztro-próbálkozásaim után sikerült olyan zsemlét készítenem, amivel helyettesítem a napi toastkenyeret, amiből naponta átlagosan 12 szeletet fogyaszt! Nagyon boldog vagyok, arról nem is beszélve, ennek a zsemlének az íze többszörösen üti a bolti hamburgerkenyerek ízét!

A recept egyszerű és ez alkalommal megint Limara-tól származik, de a nálunk, Görögországban található alapanyagokra van átalakítva.

Hozzávalók:
2 dl langyos tej (1,5%-s volt itthon, azt használtam)
2 ek. cukor
1 tk. só
40 g olaj (nem használtam olívaolajat)
1 tojás
100 g joghurt (juh-joghurtat tettem bele)
60 dkg finom-liszt
2 dkg élesztő (vagy 1,5 tasak élesztő ami tk. 75 dkg lisztre elég)
+ 1 tojás a kenéshez

Elkészítés:

Mindent összegyúrtam, a tejet melegen tettem bele. Annyira lehet meleg, hogy az ujjunkat bele tudjuk tenni és benne is tudjuk hagyni, ne égessen. A legbiztosabb ha langyos, a forró tej „elégeti” az élesztőt. Vigyáztam arra, a tésztának olyan állaga legyen, ami a ragacsosság utáni stádium, tehát legyen puha. A sárga színét fokoztam pár kanál kukoricaliszt hozzáadásával. Miután simára összedolgoztam, a tetejét olajjal megkentem, letakartam, és védett helyre félretettem kelni.

Miután megkelt, 9 egyenlő súlyú darabra osztottam (mérlegen lemértem a darabokat), majd egyenként cipókat formáztam belőlük, úgy, hogy folyamatosan lehúztam a tésztát a szélek felé, majd begyúrtam az ujjaimmal a labda aljába. Limara oldalán láthattok egy kis videót erről a műveletről.

Megint megkelesztettem, majd utána 180 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütöttem. Ma is pont olyan puha és finom, mint azon melegében!

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/