Békebeli vajas kifli (Ψωμάκια βουτυράτα παραδοσιακά ουγγαρέζικα)

Tegnap elkészítettem reggelire a vajas kiflit. Eléggé féltem tőle, de minden simán ment. Először is, nekem az ilyen kisebb péksüteményekkel az a bajom, hogy reggel lenne rájuk szükségem, akkor meg vagy felkelek 4-kor, vagy pedig találok egy módszert, amivel megoldom a kérdést. Most úgy vélem, sikerült megoldást találni a gondomra. A következőképpen jártam el: a kifliknek való tésztát begyúrtam tegnapelőtt délután, hagytam felnőni. Utána megformáztam őket, tepsire helyeztem, majd letakartam alufóliával, úgy, hogy ne száradjanak ki, meg ne tudjanak a hűtőből esetleg valamilyen szagot felszívni a nedves tésztafelületek. Ezután beraktam a hűtőbe.
Másnap reggel 7-kor felkeltem, kivettem a  tepsit és betettem a sütőbe, amelyet 50 fokra felhúztam.Az alufólia helyett csak egy tiszta konyharuhával takartam le őket.

Mire tettem vettem, felnőttek szépen. Ezután főzés majd sütés. Írom mindjárt részletesen.

Hozzávalók:
3 dl tej
1 tk. só
csipet aszkorbinsav (vagy 1 kanál ecet)
1 ek. cukor
60 dkg BL 80 liszt (finomliszt)
10 dkg vaj
2,5 dkg élesztő (1,5 tasak száraz, ahol 1 tasak 500 gr liszthez kell)
2 ek. burgonyapehely ( elhagyható)

Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrom. Én finomlisztet használtam, az Allatini „all purpose flour” Π kategóriájú lisztjét. Nem tettem bele burgonyapelyhet, de ecetet sem vagy aszkorbinsavat, mert nem volt itthon. Ecetet mindig teszek a tésztába, évek óta most először fogyott ki és nemcsak, hogy kifogyott, de napok óta rendszeresen elfelejtjük megvenni. Szóval mindent összegyúrtam és ahogy fent leírtam, hagytam megkelni. Utána formáztam, letakartam, hűtőbe tettem reggelig, kivettem, hagytam megint megkelni.

A formázáshoz először ketté vágtam a tésztát, majd egyik feléből 4 kiflit, másikból 5 kiflit gyúrtam. Meg akartam nézni, melyik tetszik majd nekünk jobban, a nagyobb vagy a kisebb. A nagyobbra szavazok utólag, mert könnyebb kenni, nagyobb a felülete. Tehát kis labdákat formáztam a tésztából, összesen 9-t. A formázáshoz azokat a mozdulatokat használtam, amiket a zsemleformázáshoz, tehát a kerek tésztának a széleit kicsit kihúzom, majd begyúrom az aljába. Mikor szépen kerekké összeállt egy egy tésztadarab, akkor ovális hosszúságúra nyújtottam, kb. 3 mm-nyi vastagra. Ezt az ovális formát a keskenyebbik végétől kezdve felcsavartam és szépen a közepén derékba hajtottam, hogy kifliformát kapjak.

Időközben vizet forraltam egy fazékban. A forró vízbe óvatosan beleengedtem egyenként a kifliket és először egyik oldalukkal lefele kb. 30 másodpercet főztem, majd óvatosan alányúltam két lapos kanállal és megfordítottam őket. A másik felükkel lefele is újabb 30 mp-ig főztem. Ekkor óvatosan kitettem a  sütőpapírral bélelt tepsimbe, de a helyükre, mert utána már nem lehet őket mozgatni!
Mikor minden kifli a tepsimben volt, betettem őket 190 fokra, nekem kellett 20 perc, de figyelni kell, lehet látni a  tésztán, mikor szép piros, készen is van. Rácsra szedtem, picit hagytam langyosodni és már kentük is vajjal, lekvárral reggelire:)

A receptért köszönet, ki másnak:), Limara-nak!

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/