Egyik barátnőm a napokban nekem szegezte a kérdést, mit kezdjen a 400 ezres hitelkártyával, amit az egyik pénzintézet nagylelkűen jóváhagyott neki, mint régi jó ügyfelének. Mesélte azt is, hogy hiába túlórázik a férje (ő gyesen van), a hónap végén már nincs pénzük élelmiszerre. Ezen nem lepődtem meg, mert kis-és sokgyerekesek révén többnyire nekünk sincs. Kérdezte azt is, nem járnának-e jobban, ha felvennék a kártyáról a pénzt és hozzácsapnák azt egy lekötött betéthez, ami kb. 10%-ot hoz évente. A barátnőm értelmes lány, naivnak se nevezném, és nincs vele semmi gond, mindenesetre úgy tűnt, magától nem igazodik el biztonsággal a hitelek és ígéretek világában. Ezért aztán felvilágosítottam, ha már kérdezett, hogy csak akkor csapja hozzá a hitelkártyáról felvett készpénzt a befektetéséhez, ha 30-35%-ot akar veszíteni a befektetett összegen.

Lehet hogy ez a kérdéskör másoknak sem egyértelmű, ezért kérlek, engedd meg nekem, hogy szóljak pár szót a hitelekről. Meglehet, földhözragadt téma egy szépreményű hősnőnek, de szeretném elkerülni, hogy bárki abba a tévedésbe essen, hogy azt gondolja, hitelt felvenni egyenlő az eredendő bűnnel, vagy épp ellenkezőleg, többet költeni, mint amennyit keresünk, azaz hitelből vásárolni magától értetődő a mai világban. Mert ebből a felfogásból az következne, hogy anyagi nehézségeinkért – az állam és a politikusok után – csakis a gonosz, elvetemült bank lehet a felelős.

Hitelt felvenni nem kötelező, így nem mondhatok mást, mint hogyha neked van, ezt a döntést te hoztad meg és nem más. Tetszik-nem tetszik, ha adósságod van, azért te vagy a felelős! Amikor a pénzügyeidet intézed, osztol-szorzol, tervezel, a kiadásokat és bevételeket összesíted, nem hagyatkozhatsz a szívedre, az érzelmeidre, nem dönthetsz egy legyintéssel, hogy „mindig volt valahogy, ezután is majd csak lesz”. Ahhoz, hogy elérd a céljaidat, megvalósítsd az álmaidat, sikeres és boldog légy, tudatosnak kell lenned, vállalnod kell a felelősséget a pénzügyek terén (is)! Ne ijedj meg, ez nem olyan nehéz :-), csak tisztában kell lenned vele mit, miért, meddig csinálsz!

A mézesmadzag

Alighanem te is elég sok ajánlatot kapsz különböző bankoktól, hogy jóváhagytak neked bizonyos összegű személyi kölcsönt vagy hitelkártyát, és milyen jól jöhet az, ha megszorulsz, a biztonság kedvéért. Biztatnak, hogy csak ki kell töltened az igénylést és gyorsított jóváhagyással szinte másnap él a keret, amihez nem kell fedezet, a számládon a pénz, és te kielégítheted olthatatlan igényeidet vagy vágyaidat: mehetsz nyaralni/síelni pénz nélkül, vehetsz karácsonyi ajándékot (pénz nélkül) a szeretteidnek.

Óva intenélek, hogy személyi kölcsön vagy fogyasztási hitel, hitelkártya bármilyen formáját igénybe vedd, hacsak nincs meg a tervezett vásárlásra előre vagy nagyon rövid időn belül a pénzed! Nem csak demoralizáló előbb elkölteni a pénzt, mint hogy azt megkerested volna, de nagyon könnyen csapdába kerülhetsz. Persze nem a kényszerhelyzetről, a túlélés érdekében felvett átmeneti hitelről beszélek most, ami ahhoz kell, hogy ne halj éhen, hanem inkább a megelőzésről, arról, amikor még van választási lehetőséged!

Amikor kilóg a lóláb (vagy kamatláb)

A lakossági hiteleknek alapvetően két fajtája van: a jelzáloghitelek és a személyi kölcsönök. Utóbbi mögött nincs fedezet, és ezért neked magas kamatot kell fizetned. A kamat – leegyszerűsítve – a kockázat ára, ami a banké ebben az esetben. Ha személyi kölcsönt veszel fel, a hitelező bank viszonylag magasra becsüli annak kockázatát, hogy nem fizetsz, ezért magas kamatot számít fel neked. De nem is a kamatláb, hanem a THM (teljes hiteldíj mutató) az, amit nézned kell. Vigyázz, nehogy megtévesszen a hitelkártyák 3 % körüli kamatlába, ami nem egy évre vonatkozik, hanem egy hónapra! Ha egy évet nézünk, akkor kapjuk meg a valódi kamat mértékét, amit tipikusan 40% felett van a hitelkártyák esetében.

Fogyasztói társadalomban élünk

A tévedés persze nem a hitelfelvételnél kezdődik, hanem a túlzott vagy rosszul időzített fogyasztásnál. Nagyszüleink takarékos, háborús idők edzette szemléletének hangját elnyomja a reklámokból érkező nagy a nyomás a fogyasztás, túlköltekezés ösztönzésére. Észnél kell lenni az ember fiának/lányának, ha ellen akar tartani a kihagyhatatlan, egyszeri, csak neked – csak itt -és- csak most, rendkívül kedvező ajánlatoknak. Nem könnyű, mert a döntéseinkben nem kizárólag észérvek, hanem az érzelmek is alaposan közrejátszanak és a reklámszakmának nagyon trükkös eszközei vannak, hogy az érzékeinkre, érzéseinkre hasson, vágyat ébresszenek, továbbá belehajszoljon az azonnali döntésbe a vásárlás mellett.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Nekem is rosszul esett, mikor elromlott a mosógépünk és két hónapig, amíg nem jött össze az újra a pénz, kézzel kellett mosnunk. Csak képzeld el, mit jelent ez egy négy gyermekes család esetében, mint a miénk, ahol naponta megtelik legalább egyszer a mosógép csak fehér, vagy csak színes ruhával (nem beszélve most a pelenkáról való leszoktatás ruhát-ágyneműt próbáló baleseteiről vagy a hányós betegségek hasonló következményéről). Enyhe kifejezés, hogy ki voltam készülve, mennyi idő elmegy, és mennyire nem hatékony a kézi mosás. Más szóval, a hajam téptem, mennyire nem tudok kézzel mosni:-) Pedig csak két hónapig tartott. Közben ráébredtem, hogy falubeli szomszédunknál a víz sincs bevezetve, nemhogy mosógéppel mosna az idős asszony. Télen-nyáron, fagyban és forróságban a kútról húzza a vizet, meglehetősen korán, legkésőbb reggel fél hétkor (és addigra már ki is sepert, fát hordott és begyújtotta a kályhát). Igaz, hogy már nincs 4 gyerek a háztartásban, de ő is felnevelt hármat. Vagyis nem magától értetődő, hogy automata mosógép nélkül nem lehet létezni. Mielőtt felépítették volna a házukat, horrible dictu, 10 éven át – három gyerekükkel – a férj szüleivel laktak egy szobában! Szóval Teri nénire gondoltam, és nyűgösen bár, de kitartottam:-)

Sok jót tanulok a szomszédasszonyom példájából. De nem tagadom, okulok én másik, „városi” szomszédom életéből is. (A sors fintorából kifolyólag mi kétlakiak vagyunk). Ők 50-60 éves korukra, 3 gyereket felnevelve elérték, hogy tulajdonuk (értsd ingatlanuk) nincsen, önkormányzati bérleményben laknak, BAR listások, folyton újabb kölcsönért kuncsorognak, mindig kevés a pénzük és időnként kilakoltatással fenyegeti őket az önkormányzat a kifizetetlen rezsi számlák miatt. Pedig ők is végigdolgozták az életüket, kitartottak egymás mellett szeretetben, a férj most is éjjel-nappal dolgozik, míg az asszony nyugdíjaskodik és alkalom adtán gyerekvigyáz, de ha valami jobban menne, első dolguk a kábel tv, internet, telefon visszakapcsolása, a 6-osával megvásárolt „akciós” (20 féle) tisztítószer (ami egy tisztességes, jó háziasszony életéhez hozzátartozik) és a nagyszámú rokonság név-és születésnapjának megünneplése – erőn felül. Fáj értük a szívem, mert tudom, hogy jót akarnak, tudom, hogy adni és segíteni akarnak a családjuknak. Na de ilyen áron? Nem jobb volna őszintének lenni és legalább átmenetileg lemondani a felesleges dolgokról? Hiszen annyi féle útja-módja volna a kiadások csökkentésének vagy a bevételek növelésének. Félreértés ne essék, nem mondom, hogy könnyű, hogy fájdalommentes, hogy nem szükségeltetik a változáshoz erő és lelki rugalmasság, de megéri korrigálni a tévedéseket!

A „jó hitel”

De visszakanyarodva e hosszas példabeszéd után a hitelekhez, nagyjából hasonló logika vonatkozik a jelzáloghitelekre is. Akkor kellene (nagyobb) lakást vásárolnunk, ha összegyűlt rá a pénzünk vagy valaki más fizeti a hitelt (pl. bérbe adjuk a lakást és a bérleti díjból törlesztünk). Vagyis akkor érdemes hitelt felvennünk, ha nyerünk a dolgon, ha az összeg befektetésén a hitelkamatnál nagyobb hozamot realizálunk. Ebben az esetben dőreség volna nem használni más emberek vagy a bank pénzét, és kihagyni a lehetőséget. Bár úgy tűnik, kis hazánkban a lakásvásárlás nem befektetési kérdés, hanem inkább érzelmi. Továbbá a helyzet nem is annyira kritikus, mint a személyi kölcsönök esetében, mivel van fedezet, hosszabb a futamidő, alacsonyabb a kamat és kisebbek a törlesztő részletek. Hitele szinte mindenkinek van élete bizonyos periódusában, minden magánszemélynek, minden cégnek. A mi családunk sem kivétel. E nélkül nem lennénk sehol :-).

Mégis most, hogy lassan közeleg a Karácsony és a szokásos vásárlási láz, ünneprontóként talán, de arra intenélek téged (és természetesen magamat is:-)), hogy ha hitelből vennél ajándékot, inkább ne tedd. Épp elég lesz kinyögni az ünnepi vacsorák költségeit. Vagy ha mégis, légy tisztában vele, mekkora árat fizetsz 🙂

Szűcs Ildikó

www.anyaigazdagsag.hu

3 thoughts on “Hétköznapi adósságkalauz: mikor helyes és mikor helytelen a hitelfelvétel?”

  1. Nap mint nap meg kell küzdenünk jó vagy rossz pénzügyi döntéseinkkel. Minket még nem tanítottak meg arra, hogyan kell a pénzzel bánni. Nagyanyáink takarékossága már a múlté, a 90-es évek végétől ránk szakadt a nagy hitelfelvételi láz, és sajnos éltünk is vele. Akkor abban a bankban dolgoztam, amelyik elsőként értékesített személyi kölcsönt és hitelkártyát. Az oktatáson rémülten hallgattuk, hogy az Egyesült Államokban a hiteleiket is hitelből fizetik az emberek. 10 év alatt Magyarország lakosságának nagy része ugyanerre a sorsra jutott. Tudom, hogy a régi, rossz döntéseken már kár keseregni, azonban érdemes néhány dolgot átnéznünk a családi költségvetésben:
    1. mennyit fizetünk telefonra, mobilra, internetre, kábeltv-re? Könnyebb a szolgáltató-váltás, mint gondolnánk, de választhatunk ugyanannál a szolgáltatónál egy alacsonyabb csomagot is.
    2. mennyi a havi víz- gáz- villanyszámlánk? Ha tudod szabályozni a fűtés hőfokát, az 1 C°-kal kisebb hőmérséklet kb. 10 % megtakarítást jelent. De júliustól már gázszolgáltatót is lehet változtatni (nekem így 10 %-kal csökkent a havi gázszámlám).
    3. mennyi a hitelkártya és személyi kölcsön tartozásunk? Mikor tudnánk visszafizetni? Ha van hitelkártyád, évente másfél havi keresetedet a banknak adod. Nézd meg a számlakivonaton, hogy havonta mennyit von le a bank kamatra és egyéb költségekre (meg fogsz döbbenni!)
    4. és végül, de nem utolsó sorban, vannak-e megtakarításaink?

    Nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy osztom az észt. Honnan lenne megtakarításod, amikor hó végén kajára nincs pénz? 10 éve dolgozom pénzügyi területen, és jelenleg is bankban van a munkahelyem, csak a kisebb lányommal vagyok GYED-en. Tudom, hogy mit jelent nyögni egy 750 ezer Ft-os hitelkártya költségeit, és a folyószámla hitelkeretet, amit egy telefonhívásra megadnak. Hoztam rossz döntéseket, amiket próbálok helyre hozni.

    Két dologtól lehet több pénzed: kevesebbet költesz, és többet keresel. Könnyű mondani, nehezebb megvalósítani! Igen, keresni kell a lehetőségeket, tervezni kell a havi költségeket. Első lépésként a a kiadások lefaragása tűnik jó megoldásnak, hiszen ez szinte azonnal megvalósítható. Pénzkeresetre meg itt van az internet, kisgyermekes anyukáknak a tökéletes megoldás, csak nyitott szemmel kell böngészni a weboldalak között.

    Szép napot kívánok 🙂

    Andi

  2. Szia Andi!

    Ezt akár én is írhattam volna:-) A hitelkártyát – akinek van- legjobb volna azonnal széttépni,mint első lépés. Második lépésnek ajánlanám kiváltani alacsonyabb kamatozású amortizálódó (ütemezett törlesztésű vagyis nem újra-töltődő hitelkerettel). Ez nem annyira nehéz, mert a személyi kölcsönök is kedvezőbb kamatozásúak, így melléfogni nemigen lehet.

    Ildi

  3. Kedves Andi!

    Adhatnál pár ötletet internetes pénzkeresetre, ha már így szóba hoztad…

Comments are closed.