Rögzít ő

Írják a könyvek, mondják az okosok és tudja mindenki régóta, hogy este elalvás előtt az agy szortírozza a nap eseményeit, szelektál, rámol, összegez. Tudom azt is, hogy az esti Bobó-koncertek is ennek köszönhetőek: beteszem az ágyba és még fél órán át darálja a (főként aznapi) mondókákat, énekeket. Reggel is általában dallal kelt minket (ma pl. a Boci, boci tarkára ébredtem). Egy-egy fontosabb eseményt (hol jártunk, mit láttunk, ki volt nálunk) rengetegszer át kell venni, van, hogy ő hozza szóba és van, hogy én utalok neki ide-oda, kötöm össze a fejében az eseményeket. Imádom, mikor átviszi az értelmet és olyan összefüggéseket lát meg, amiket nem mi adunk a szájába. Rengeteget „kérdez”, érdeklődik minden iránt a világon. Okos nagyon. Nem hiszem, hogy kivételes esze van, de néha mégis.

Múltkor megkérdeztem apám feleségét, hogy érti-e, amit Bobó dumál. Kíváncsi voltam, hogy valaki, aki még nem hallotta beszélni, nem tudja, mikről szoktunk beszélni, mi a szókincse, stb., mennyit ért belőle. Azt válaszolta, hogy nagyjából érti, de mivel „meglehetősen szabadok Bobó asszociációi”, elég nehéz őt követni. Azóta ezen röhögök. Mennyire jól megfogalmazta. Bobó tényleg ilyen: pörög ő is, meg a kis agytekervényei is, nincs megállás se mozgásban, se gondolatokban.
A mai vacsoránál különösen formában volt és szerencsére elég hamar kapcsoltam, mert leírtam, hogy a megközelítőleg húszperces (szalámis!) vacsora alatt, mennyi minden jutott eszébe. Főleg könyv – és dalélmények.
(Nem ilyen tisztán mondja őket persze, de nem akarok babanyelven írni. Zárójelben az idézet forrása.)
  • „fejjel, mellel, térddel,lábbal ” (Boribon focizik)
  • „nyúl futott ki a tisztásra, közelebb lopadi* a róka, nem itt bújt el” (Vidám mesék)
  • „Ó, banán és füge, ez mennyei volt!” (A dzsungel könyve, Egy-két jó falat)
  • „gránit-gyémánt, gránit-gyémánt” (Kerekítő)
  • „mit csináltok, mit csináltok, három nyulak, úgy ültök ott, mint az urak (Zelk Zoltán: A három nyúl)
  • „fut, szalad a Pejkó, kergeti a Ferkó” (gyerekdal)
  • „setesuta, a kis buta”; „bú, boci, botolog” (Kormos István: Négylábú kölykök)

Ezeknél sekélyesebb nyelvezetünk és vacsoratémánk soha ne legyen!

Bobó

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/