Napok kotyvaléka
– Imádom a párnázott kis kezedet!
– Hol van párna a kezemen?

Mászik valahol:
– Bobó mászni tanul-ez a címe.
Kanapé karfáján egyensúlyoz hason:
– Bobó úszni tanul-ez a címe.

– Mama, kérek még ília fagyit.

Hugi és egy barátnője vigyázta az álmát, amíg én házon kívül voltam, ébredés után még játszottak vele kicsit, majd elmentek. Bobó nem emlékezett valamire:
– Apa, hogy is hívták a Hugi feleségét?

A nádat nádinak hívja.Gondolom a nádi rigó alapján.

Hazaérünk játszótérről, nem ül le az ülőkéjére, ahol vetkőztetni szoktam, hanem állva háttal belefúrja magát az ölembe, így kommentálja:
– Boldogan odabújt a mamájához.
Ez egy meséből idézet, de azóta is használja, amikor bújunk.

– Imádom a hófehér húsodat.
– Mama, rózsaszínű az!

Állatkert játszóházban mászik fel a várba, közben motyog maga elé:
– Nagyon ügyes vagyok, minden állat nevét tudom, például, hogy bálna, zebra, zsiráf, orrszarvú.

Az egyes szám első személyben való beszéddel egy időben tökéletesítette a kérdezést, naponta ezer jól nevelt kérdést szegez nekünk, amik hangsúlyától egyszerűen elolvadok, annyira cuki.
– Mama, felvennéd a zsírkrétát, ami leesett?
– Mama, most játékidő van?
– Hova megyünk ma, Mama?

Aztán rákapott az utasításokra, felszólításokra is. Itt megint a hangsúly a brutálisan imádnivaló, de azért leírom.
Az elsőt nagymamámra szórta, aki rendezgette a hervadó orgonacsokrom, erre Bobó:
– Erzsi, ne szedd szét a virágokat!
Azóta naponta többször halljuk:
– Apa, ne piszkálj! (simogatta)
– Mama, vigyázz, ne lépj rá a kígyómra! (rátapostam egy földön heverő övemre)
– Mama, ne énekeld ezt a dalt!
– Apa, ne töröld le az egész testemet! (csupa vaj volt a keze, apja azt törölgette)

És végezetül szeretném elmondani, hogy továbbra is mindenre nemmel válaszol. Lehet, hogy egy másodperc múlva már azt mondja, hogy igen, de a rend kedvéért elsőre biztos, hogy bármit is kérdezzünk: nem tartja jó ötletnek.

Bobó