Majdnem három- aprósággal frissítve
Mit tud így majdnem három évesen és mit nem tud?

  • Tud számolni tizenhétig, párszor már sikerült húszig is, de általában itt elakad.
  • Elkezdett összeadogatni, de csak 5-ig megy neki. Atomcuki, ahogy a két kezén külön felmutatja annyi ujját, amennyit össze kíván adni, majd mindkét kezén összeszámolja az ujjait. Az a baj, hogy kérdezget is: mennyi nyolc meg kilenc pl.
  • Nem tud egyedül felvenni semmit a sapkáján kívül. Levenni sem az erőssége a ruháit, kivéve amikor az ágyában levetkőzik pelenkára…
  • Tud radírozni, ceruzát hegyezni, vágni nem tud, matricát iszonyú pontosan ragasztja be a helyére, ezer éve pörgeti a könyvlapokat.
  • Nem mond g-t, k-t, r-t. Annyira megszoktam így, hogy el sem tudom képzelni, hogy valaha ne így beszélne majd, de ha eszembe jut, akkor idegesít, hogy már másfél évesen is rátalálnak gyerekek a k-ra, ő meg majdnem három és még mindig taticázik. Mondjuk így még legalább ennyi babás van benne, mert egyébként már olyan nagyfiús, hogy őrület…
  • Tud végre orrot fújni, úgy egy-két hónapja.
  • Tudja két kézzel kinyomni magát, lábujjhegyen menni, mackójárásban menni, tud egy lábon állni kapaszkodás nélkül.
  • Nem tud pelenkán kívüli helyre pisilni, kakilni. Most már tud a wc-n ücsörögni minden fürdés előtt, de ennyi (kb három hónapja erre sem hajlandó, ezért nagy hír ez). Bugyiban sem hajlandó lenni.
  • Cumival alszik továbbra is.
  • Tud fityiszt mutatni, tud okét mutatni, meg összeérinteni minden ujját annak a párjával, számokat nagyon rég tudja mutatni.
  • Nem tud bukfencezni.
  • Nem tud egy szemmel belenézni pl. a távcsőbe, hunyorog mindkettővel…
  • Tud fogat mosni, de nem tudja kiköpni a vizet, lenyeli. Tudja viszont melengetni a hideg italt a szájában, mielőtt lenyelné. NA, EZT LEÍRTAM REGGEL, ERRE MA ESTE MEGTANULT GARGARIZÁLNI ÉS KÖPNI!! Pont úgy, hogy ahogy ezt ide leírtam, rájöttem, hogy ezzel neki is megtaníthatom, és így is lett. Elsőre tudta. Éljen!
  • Tud egyedül enni, de nem mindent, és nem következetesen. Sajnos ebben a könnyebb utat választottam, és inkább etettem (etetem) én, csak haladjunk és jusson érdemi mennyiség a hasába.
  • Tud egy csomó szót angolul, és szerinte lengyelül és latinul is, ezzel én vitatkoznék.
  • Tud végre (vagy inkább hajlandó) bábozni.
  • Tud szerepjátékozni, végre két állattal, két szerepben egyszerre.Csak nem szeret 🙂 Inkább nekünk kell lenni az egyik szereplőnek.
  • Nem szeret motorozni, nem tud biciklizni.
  • A rajzolás, színezés nem az erőssége, illetve úgy mondom inkább, hogy nyáron volt ezeknek egy lelkesebb időszaka, azóta viszont eléggé nagy érdektelenségbe torkollik minden kísérletem, úgyhogy a képességeiről sem tudok sok extrát elmondani, tud kígyót rajzolni (egy vonal, haha), tud pöttyözni, tud csíkozni, tud szemet és szájat rajzolni, meg kört is, de fejet egyben egy kezemen meg tudom számolni hányszor készített. Medúzát tud, szerintem egész jót. Szerencse, hogy nem várok tőle sokat, így ennek is örülök. Ragasztani szeret. A legnagyobb kedvence a Blue Tack, amit cincál, ide-oda feltapaszt vele dolgokat, de a gyurmát sem igazán ügyesen használja, csak miszlikekbe szedi, vagy kilapítja és az állatai lábnyomát belenyomja.

Hát így. Azt hiszem teljesen átlagos. Okosnak okos, az érzelmi intelligenciája is kiemelkedő szerintem, meg imádom, hogy istenien meg tudja fogalmazni az érzéseit, akaratát, iszonyú érett önreflexiói vannak. Mozgásban, manuális-motorikus dolgokban tök átlag, szociálisan zárkózott, magának való továbbra is, ennek nem örülök, zavarja a sok ember, vagy a háttérzaj, akkor a legboldogabb, ha itthon vagyunk és játszunk vele: állatos szerepjátékot, elrejtős-keresgélős játékot, vagy képzeletbeli játékot. És újra olvasunk végre-valahára meséket, nem csak a hülye állatos albumait, amikre nyár óta rászűkült.

Bobó

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>