Lábkörkép

Elég korrekt körképet adtam nektek annak idején a testi deformitásaimról, a felsorolásból viszont kimaradt, hogy mi a helyzet a lábaimmal. Mutatósak, vonzóak-e? A legkevésbé sem. A történet szempontjából lényegtelen, hogy rövidek és izmosak vastagok, viszont a lábfejeim, azon belül pedig a lábkörmeim kinézete annál érdekesebb kérdés. Volt idő, mikor azért egész kirobbanó formában voltam és nem sok mindent változtattam volna a külsőmön, a lábfejeimen viszont annál inkább! Az (akkori) testemnek minden kétséget kizáróan a gyenge pontja, apámtól örököltem és nemes egyszerűséggel állítom, hogy rettenetes. A tömzsi formája, a lábujjaim hebehurgyasága, a bokám kitüremkedése, a rüsztöm, a sarkamon a repedezett bőr, a lúdtalpam, a körmeim ormótlan formája, mind mind katasztrófa. A sors fintora, hogy áprilistól októberig csak vietnami papucsban vagyok  hajlandó mászkálni. Mindegy, én életem, úgy b*szom el, ahogy akarom.

Azt mégis bánom viszont – ezek után meglepő lehet -, hogy a lábkörmeit nem tőlem örökölte Bobó. Sok minden tűnik úgy egyelőre, hogy tőlem-a családomból örökítődött át belé, de pont a lábköröm miért Győzőé???????? A tökjó testi adottságai közül az egyetlen, amit mindig is rémesnek tartottam a lábkörme. Szerencsére viszont csak annyiban érintett, hogy a mai napig dobálhatom utána a kilyukadt zoknikat a kukába, mert- ha nem lenne elég bajom-, pengeéles körmei körömvágás-fóbiával párosultak. Mindegy, ő élete. Erre születik egy gyerekünk és nem viszont látom a hullámzó, háromszög – és egyéb konkáv sokszög alakban növő, éles és töredező förtelmeket???? Amiket ráadásul ezúttal nekem kell kordában tartanom? De!! Miért mindig a jó emberekkel történnek a rossz dolgok???

A bal oldali képen látható, miért sír a szám, kiváltképp a kisujj-köröm tragikus, ugyanis az befele nő, tehát ahogy hosszabbodik, fordul befele és ha elmulasztom pár naponta megkurtítani, akkor erőnek erejével lehet csak behatolni az inkriminált testrész alá, hogy felfeszítve levághassam. A második kép pedig egyszerűen csak vicces, ahogy zoknipiszok és morzsa bújik meg az ujjacskák közt, valamint látható az az anyajegy, amely születése óta megvan és az eddigi egyetlen, imádom.

Bobó

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>