keménydió

Bobókám minden este, miután letettem az ágyába még 15-30 percig játszik, kiabál, dumál, néha minket ugráltat, de legfőképpen az új szavait és egyéb frissen szerzett képességeit gyakorolja. Most már alszik, de eddig vagy hússzor kiabálta, hogy „szájaz diót jopottato”…. Feltéve, de meg nem engedve, hogy van olyan olvasónk, aki ennyiből nem jönne rá, mit is kiabált a fiam: a Száraz dió című népdal első sorát, amit mi Gryllus Vilmos (ki más?) előadásában hallgatunk előszeretettel.
Mellékesen jegyzem meg, hogy bármily édesnek is tartom, hogy ilyeneket dumál, értékelném, ha éjjel nem hallanám viszont, ugyanis rákapott, hogy ha megébred, akkor ellentétben régi jó szokásával, miszerint azonnal vissza is alszik, újabban elkezdi mondogatni, a szavakat, amiket napközben hallott-mondott…Roppant bosszantó kettőkor azt hallgatni, hogy „tacsamama” vagy „múúú” vagy ma éjjel azt hiszem a „zejjej” (zeller) ment.

Igaza lesz Kefe barátomnak, érzem, aki azt mondta, hogy az első két évben azért fohászkodunk, hogy induljanak már el és szólaljanak már meg; aztán meg azért, hogy maradjanak már nyugton és duguljanak már el.

Bobó

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/