Kell egy kis áramszünet….

Email-ezünk apukámmal. Ő okostelefonról. Küld egy fotót a tűzről, amit éppen bámul a kertjében, sörrel a kezében. Kérdezi az én estéim hogyan telnek. Leírtam neki és megőrzésre betűzöm ide is. De csak röviden, mert sok a dolgom és fél 11-től Big bang theory-t kell néznem.
“Én mindjárt meggyulladok az elektrosztatikától: három ablakban csetelek (ebből 1
hasznos), fotókat töltök fel a dropboxba, a ppt-mel próbálok haladni, mert nyolc nap múlva államvizsgázom, közben
próbálok anyagot gyűjteni a honlapra, mert fogalmam sincs miről tegyek
fel cikket és egy hete nem frissítettem, nőttön nő a nyomás rajtam. Természetesen mivel ezer szálat tartok a kezemben, semmivel nem haladok érdemben, ettől ideges
leszek, szarul alszom, szarul kelek fel reggel és tönkre van téve az
egész napom, így este megint nem tudok majd hatékonyan haladni a dolgaimmal és az
ördögi kör ezzel bezárult.”
Tudom, hogy most nyaraltunk egy hétig, és azt is, hogy míg mások dolgoznak, én parkokban, tereken, kertekben lopom a napot, lógatom a lában nevelem a gyerekem, és töltöm az időt minden idők legimádnivalóbb gyerekével,  és azt is pontosan tudom, hogy ősszel vissza fogom sírni ezt az időszakot, de szeretnék egyszer olyan életet, hogy ne estére maradjon minden kötelezettségem-munkám, hanem filmet (vagy tüzet) nézhessek, olvashassak, wellness-fürdőt vehessek, körmöt lakkozzak, ilyesmi.
Szóval igen: nem bánnám, ha Budapest áramellátása valami szigorúan-nem-világvége-fenyeget-okból kifolyólag megszűnne néhány napra és önhibámon kívül maradhatna a lapotopom off üzemmódban. Vagy még jobb lenne, ha nem internetes melót vállaltam volna, hanem bármi mást. Ember tervez….

Bobó

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 - katt ide most!>>

---***---
---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 instant infócsomag vállalkozásról>>

---***---