December 4 – Az élet apró örömei
A Botonddal kettesben itthon töltött egész napok mindig nagyon kétesélyesek, hogy mennyire jól sülnek el, ezért ha tehetem, kerülöm is őket. Ma reggel kicsit megijedtem, mikor már túl voltunk egy olyan közös síráson, aminek a végén ő vigasztalt engem („Ne sírj, Mama! Nyugodjál meg, Mama! Megnyugodtál már, Mama? Adok neked nyugtató ölelést, jó? Na, megnyugodtál most már?), úgyhogy aztán már azért sírtam, hogy mennyire végtelenül érzékeny gyerekem van és mennyire jól esett az ölelése, és még csak reggel 9 óra volt, de végül az egész napunk nagyon idillien telt, egész délelőtt vele játszottam. Igaz, délután az én hangulatom kissé szomorkásba fordult át, úgyhogy estére kellett valami, ami feldob, ezért gyertyafénynél vacsiztunk – újabban szoktunk ilyet -, egyrészt mert advent van, másrészt, mert ma van Öregapa születésnapja.
Adventi koszorút venni idén először jutott időben eszembe, viszont ezúttal pénzem nem volt rá, ezért jobb híján a lepréselt falevelekből rögtönöztem, amíg hősünk az esti Pampalini-jét nézte. Nem állítom, hogy különösebben szép lenne, de nekem ma jól esett ez a kis hangulat.
Semmi különös, de intim és békés esténk volt ma Botibabámmal, ami bár semennyire nem közérdekű, de szerettem volna megemlékezni róla.
Búcsúzóul egy találós kérdés, amit maga Botond ad fel nektek.
Mi az?
Szavannán él, két szeme van, ragadós nyelve van, ragadozó, négy lába van, egy orra van, egy tokája van, két füle van.
Na, mi az?
Így tíz óra felé áll az ágyán, és ordítva ontja magából az ehhez hasonlókat.
Az előbb pedig azt tudakolta, hogy mi az osztvics magyarul? Na, valaki?
(Mire ezt is leírtam, addigra lengyelül (!) ordítja a Pampalinit, ugyanis a gorillás rész lengyelül van meg nekünk, úgy nézi, és kívülről tudja….)
Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>