Akkor változtatok! De hogyan?
Az eddigi írásokból láthattuk, hogy számtalan dolog befolyásolja párkapcsolatainkat. Ha elgondolkoztál a leírtakon, akkor Te magad is felfedezhetted ezeket a mintázatokat a párkapcsolatodban vagy akár a körülötted élőknél. Lehet, hogy a vita kellős közepén bevillant a kérdés: „Most vajon miről is szól ez a veszekedés?”. Na de hogyan tovább?
Sokan erre határozottan válaszolják, hogy „Változtatok!”. Igen ám, de ekkor szemben találjuk magunkkal egy, az életünkből már jól ismert helyzettel: nem is olyan könnyű változtatni. Bizonyára mindenki ismeri azokat a szituációkat, amikor átlátnak már egy helyzetet, tudják is min kellene változtatni, de mégsem történik semmi. Tipikusan ilyen helyzetek az újévi fogadalmak, a fogyókúrák, a munkahelyváltás.
Íme a magyarázat, miért annyira nehéz a változtatás olyan fontos területén az életünknek, mint a párkapcsolat. Fogantatásunk pillanatától kezdve elkezdünk valamilyenné válni. Ebben különösen fontos az első néhány év. Mélyen rögzülnek az érzelmek, amik körülvettek minket, a környezet, ízek és illatok, illetve ehogyan bántak velünk. Mindezek szerves részét képezik identitásunknak, éppen ezért ezek a feltételek, melyek között a legkevesebb energia befektetéssel tudunk működni. Legyenek ezek a feltételek pozitívak vagy negatívak, bármilyen irányú eltérés tőlük nagyobb energiát igényel, mint a szokásos viselkedések, cselekedetek fenntartása.
A másik ok pedig, ami miatt nem tudnak egyenrangú kapcsolatok létrejönni, az a szüleinkhez fűződő viszony. Már említettük korábban, hogy bizonyos helyzetekben a szülői mintát vetítjük partnerünkre. Ez esetben olyan partnert keresünk, aki épp úgy bánik velünk, ahogy a szüleinktől megszoktuk. Ez számtalanszor vezet gyermek-felnőtt játszmákhoz, aminek köze sincs a kölcsönös szeretethez.
Mások számtalan dolgot kellett, hogy nélkülözzenek a szüleiktől. Bennük erős vágy él, hogy legyen egy partnerük, aki mindezt a hiányt pótolni tudja számukra. De mivel bennük él az a fájdalom, hogy nem érték meg a fáradtságot a szüleiknek, hogy megkapják a kellő szeretetet, gondoskodást és melegséget, így nem képesek megnyitni szívüket a partnerüknek sem.
Végül pedig vannak, akik harcban állnak szüleikkel. Az, aki ellenérzést táplál az anyjával szemben, az hasonló érzéseket táplál feleségével vagy éppen önmagával szemben. Illetve fordítva is igaz, aki ellenérzést táplál apjával szemben, az hasonlóan érez férjével vagy éppen saját magával kapcsolatban.
Sokan erre határozottan válaszolják, hogy „Változtatok!”. Igen ám, de ekkor szemben találjuk magunkkal egy, az életünkből már jól ismert helyzettel: nem is olyan könnyű változtatni. Bizonyára mindenki ismeri azokat a szituációkat, amikor átlátnak már egy helyzetet, tudják is min kellene változtatni, de mégsem történik semmi. Tipikusan ilyen helyzetek az újévi fogadalmak, a fogyókúrák, a munkahelyváltás.
Íme a magyarázat, miért annyira nehéz a változtatás olyan fontos területén az életünknek, mint a párkapcsolat. Fogantatásunk pillanatától kezdve elkezdünk valamilyenné válni. Ebben különösen fontos az első néhány év. Mélyen rögzülnek az érzelmek, amik körülvettek minket, a környezet, ízek és illatok, illetve ehogyan bántak velünk. Mindezek szerves részét képezik identitásunknak, éppen ezért ezek a feltételek, melyek között a legkevesebb energia befektetéssel tudunk működni. Legyenek ezek a feltételek pozitívak vagy negatívak, bármilyen irányú eltérés tőlük nagyobb energiát igényel, mint a szokásos viselkedések, cselekedetek fenntartása.
A másik ok pedig, ami miatt nem tudnak egyenrangú kapcsolatok létrejönni, az a szüleinkhez fűződő viszony. Már említettük korábban, hogy bizonyos helyzetekben a szülői mintát vetítjük partnerünkre. Ez esetben olyan partnert keresünk, aki épp úgy bánik velünk, ahogy a szüleinktől megszoktuk. Ez számtalanszor vezet gyermek-felnőtt játszmákhoz, aminek köze sincs a kölcsönös szeretethez.
Mások számtalan dolgot kellett, hogy nélkülözzenek a szüleiktől. Bennük erős vágy él, hogy legyen egy partnerük, aki mindezt a hiányt pótolni tudja számukra. De mivel bennük él az a fájdalom, hogy nem érték meg a fáradtságot a szüleiknek, hogy megkapják a kellő szeretetet, gondoskodást és melegséget, így nem képesek megnyitni szívüket a partnerüknek sem.
Végül pedig vannak, akik harcban állnak szüleikkel. Az, aki ellenérzést táplál az anyjával szemben, az hasonló érzéseket táplál feleségével vagy éppen önmagával szemben. Illetve fordítva is igaz, aki ellenérzést táplál apjával szemben, az hasonlóan érez férjével vagy éppen saját magával kapcsolatban.
Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>