A telhetetlen hernyócska

Méhem gyümölcse unatkozik. Megint az van, mint régen, hogy menni kell vagy hívni kell valakit hozzánk. Ha itthon vagyunk, akkor szanaszét unja magát. Ténfereg, rohangál, ugrál, felmászik, levetődik, bújócskázik, eldug dolgokat, járkál, nézelődik, kínlódik. Ha mindennek a végére ér és eszébe jut, hogy tenni kellene valamit, akkor előveszi a mézeskalácsért és/vagy egyéb édességért való fejhangon előadott fohászát, amit ha nem kap meg, követ az éktelen hisztéria. Egyetlen ellenszere ennek, ha valami briliáns és eget-rengető figyelemelterelésbe kezdünk és megpróbáljuk a lehetetlent: lekötni őfelsége figyelmét és érdeklődését.

A játékok. Hosszú hónapokig tartó egyeduralom látszik megtörni. Nyár közepe óta ugyanis Botond kezéhez és életéhez hozzánőttek a (házi)állatok. A fényképek és esetek 80% százalékában Bobó kezében hol egy ló, hol egy tehén tanyázott, a karácsonyi túlvásárlás némiképp megtörte szegénykém lelkesedését, bár az már pár hete egyébként is hanyatlóban volt. Néhány készlettel többet hozott a Jézuska a tervezettnél, így akkora mennyiségű új állatról kellene gondoskodnia, hogy inkább az egész állattenyésztést -és farmgazdálkodást, mint olyat hagyja a francba és pályát módosít. Hogy merre indul tovább, egyelőre nem tudjuk, mert nem játszik semmivel. Illetve, ez így nem helyes. Egyedül nem játszik semmivel. A párosítós-játékokat nagyon szereti, azt viszont sajnos egyedül nem lehet játszani. Én viszont sajnos csak korlátozott számban tudom a rendelkezésére bocsátani ezen társasjátékokat, és sajnos nem minden esetben van kedvem leheveredni a szőnyegre és önfeledten keresni az összetartozó képeket. A hónapok óta rögzült és jól bevált nagyobb fokú szabadság, amit Bobókám jófej önállóságával a számomra biztosított, átmenetileg megszakadni látszik. Igényel minden mozzanatához, páros és csapatos játékokat talál ki, folyton kergetni vagy keresni kell -őt magát vagy az általa eldugott dolgokat. Hihetetlenül kreatívnak és lelkesnek kell lennem, ha jókedvű játékra akarom invitálni. Olyan formációkban és konstellációkban kell a játékait használnom, ahogyan addig sosem. Elég jól megy ez, csak nem minden nap minden félórájában tudok videokazettából istállót építeni, vagy állatokkal kirakni a Kiskedden című verset vagy az A part alatt-ot. A gyurma viszont telitalálat volt, igaz megint mi is kellünk hozzá, cserébe viszont ez legalább (egyelőre) nekünk is élvezet és őkelmét is leköti egy fél-háromnegyed órára.

A telhetetlen hernyócska…
…és amit szombaton eszik.
Sok szerintem jópofa gyurma-költeményünket örökítettem meg, majd lehet, hogy egy külön posztban bemutatom őket, ezt most mindannyian nagyon élvezzük. Az első dolog, amit hármasban játszunk. Nyomda is került a karácsonyfa alá és végre valahára színezni-rajzolni is elkezdett a szentem, úgyhogy ha nem bújócskázunk vagy ágyon ugrálunk épp, akkor javarészt ügyeskedünk, kreatívkodunk. Nem áll hozzám túl közel az ilyesmi, de egyelőre hozom a szintet.
A könyvek. Főként addig érdeklik, míg meg nem tanulja a szövegüket, ez a
pillanat viszont igen hamar eljön, úgyhogy hiába igen gazdag a
házi könyvtárunk, unottan dobálja a régi kedvenceket, mindenre azt
mondja, hogy nem. Ő azt márpedig nem akarja hallani. A „don’t
judge a book by its cover” -névre hallgató titkos kommandó-akcióm még
néha hatásos, azaz szoktam olyat, hogy előveszek egy könyvet, ami tudom,
hogy régen volt már soron és tetszene neki, viszont biztosra vehető,
hogy élből elutasítaná, ha látná; ilyenkor kinyitva csak úgy véletlenül
elhelyezem a látóterében. Gyakori, hogy ez esetben hajlandó azt
felolvastatni magának, de csak egyszer. A karácsonyra kapott könyvei
majdnem mindegyike hatalmas sikert aratott. Egymás után akár tízszer
kellett neki olvasni őket. Naponta ötször. Mára már nem mindig kíváncsi
rájuk, ahogy a régiekre sem. Örök körforgásban van nálunk minden (játék
és ) könyv, hetekre tűntetek el, majd varázsolok elő régi-új
kedvenceket, ilyenkor nyerek magunknak némi időt. Nem sokat, mert az
úrfi résen van és nem hagyja magát megvezetni. Amint kielégíti egy
pillanatra fellángoló kíváncsiságát, azon nyomban felölti az unott,
fásult ábrázatot és folytatja a lakásban való céltalan téblábolást.

Végezetül álljon itt egy kép Nagypapámról, aki kb. négyévesen egy dobot, két babát és egy plüssmackót kapott karácsonyra. Botondról nem készült összkép a karácsonyfával és az ajándékaival, de
roskadásig tele van a nagyszoba az újdonságokkal, amik jó része nem érdekli. Alig várom, hogy
lebontsuk a fát és eltegyem a felét. A szülinapjára nem tudom még mit
kap, de állatot tuti nem. Mindig ez van, ha valamire rákattan, folyton újakat veszek neki belőle, hogy örömet szerezzek neki és addig tolom rá az újdonságokat, míg meg nem csömörlik tőlük és el nem megy a kedve az egésztől.

Bobó

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>