Árvíz, BorsodAz országban dúló időjárási helyzettel szerintem mindenki tisztában van. A helyzet Borsodban is nagyon kritikus. Az általában jelentéktelen kis patakok folyamatosan lépnek ki a saját medrükből. Személyesen is érintett vagyok, illetve a családom érintett ebben a kérdésben: sok ismerősünk lakik az árvíz által fenyegetett, illetve sajnos már az elöntött területeken is. Az egyik ismerős család a mellig érő vízben próbált beúszni a házukig, de sajnos hiába. Semmit sem tudtak kihozni.

Ezt a levelet ma kaptam:

Ma 11 en vágtunk neki. A polgárvédelemtől rendszeresen hívják azokat, akik önkénteseknek jelentkeztek. Ma Sajóecsegre irányítottak minket.Tegnap, hála az Úrnak, estére beázott a csizmám, mert így ma vettem egy gumicsizmát. Kiderült, hogy ennél jobbat nem is tehettem, mert mire a helyszínre értünk már csak lábszár középig érő vízátfolyáson keresztül lehetett megközelíteni azt a helyet, ahol segíteni tudtunk. Az autónkat jó biztos távolságra hagytuk… Gondoltuk mi… Mikor kb. 3 óra múlva visszamentünk, már 15 centis vízben álltak a kerekek.
Egyszerre két folyóból jött a víz. Ráadásul egyik irányban a gátat kellett védeni, míg a másikban a házakat. Egy kb. 70 éves néni mesélte, hogy még a két héttel ezelőtti víz sem ment ki teljesen a pincéjükből, ahol a talajvíz újra derékig ért. A kert felől pedig a folyó ömlött az udvarra. Az egész munkát nehezítette, hogy sokáig nem volt homok, aztán pedig zsák. Sokszor igyekeztem már elképzelni, milyen lehetett Noé idejében, mikor fentről és lentről is ömlött a víz. Kicsit hasonlót éltünk át most is. A földön a folyó áztatta lábunkat, felülről pedig az ég csatornáiból ömlött ránk az eső egész nap! Vajon ha attól rettegtem volna, hogy fél óra múlva az én házamat éri el a folytonosan emelkedő víz, akkor is érdekelt volna, hogy fázom?  Ha az Úrnak van humorérzéke, biztos annak lehettünk tanúi az elmúlt két napban: Tegnap romákkal és gárdistákkal hordtuk egyszerre a homokzsákokat, ma pedig a szcientológia egyházból és hit gyüliből érkezőkkel. ( a hit gyülisek Pesten ültek autóba, hogy segíthessenek a bajban)

A szakemberek holnapra várják a csúcsot. Sajóecseg legnagyobb része már most víz alatt van. Ha csak nem történik csoda, holnap szinte az egész falut ki kell telepíteni. Ma hallottam a rádióban, hogy két másik megyében is készültség van. Imádkozzunk továbbra is. Ő előtte semmi sem lehetetlen. Sem az hogy egy szempillantás alatt eltüntesse az összes vizet, sem az, hogy még több segítséget küldjön. Bárcsak az emberek Istenhez fordulnának, és ne még inkább ellene. Ma egy hölgy -aki nem valószínű, hogy hívő- mondta, hogy ez az árvíz biztos azért történik, mert az emberek elfordultak Istentől.

Üdvözlettel, Melinda Miskolcról

Kedves HősNők! Azt hiszem itt az ideje, hogy hasonlóan az Eger Várában harcoló elődeinkhez, a tettek mezejére lépjünk!

Az én javaslatom a következő: Mivel az elöntött házakban szinte minden tönkremegy egy pár nap alatt, ezért a legalapvetőbb dolgokra is szükség lesz az ár levonulása után (illetve most is), az ágyneműtől kezdve a fogkeféig. Homokzsákot pakolni most nem tudunk leszaladni, de csomagokat nagy szeretettel igen!

Ha jól körülnézel otthon, akkor biztosan van olyan a lakásodban, ami használható, de nélkülözni tudod. Tényleg a legalapvetőbb dolgokra gondolj!

  • ruhanemű: férfi, női, gyerek, pulcsi, cipő, nadrág, stb
  • ágynemű
  • takaró
  • higiéniai csomag: szappan, fogkefe, fogkrém, miegyéb
  • kisbútorok
  • szőnyeg
  • gyerekeknek játék, tanszerek, füzetek, könyvek
  • „cipősdoboz”, amit nem adtál le karácsonykor
  • tartós élelmiszerek
  • bármi, amit szeretettel tudsz adni

Én azt vállalom, hogy Budapestről és környékéről az adományokat összegyűjtöm, és elszállítom. Magyarul ha van olyan holmid, amit segítő szándékkal és szeretettel adnál, akkor hozd el hozzám, és ha már van hová vinni, akkor mi elvisszük.

Ez az HősNők oldal célja (a főoldalról másoltam)

1.) A nők, egyénileg, és összefogva is, képesek jobbá tenni a világot.
2.) Ezt tudatosítani kell minden nőben.
3.) Lehetőségeket, célokat és eszközöket kell a kezükbe adni.
Ezért vagyunk itt, erről szól ez az oldal.

Most itt a lehetőség, csak egy kis selejtezés, és máris jobbá tetted valakinek az életét!

Kérlek hívj fel, ha van kérdésed, vagy felajánlani valód: 06 20 922 7606

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

3 thoughts on “Mint az őrült, ki letépte láncát”

Comments are closed.