Hantos Gyöngyi
Hantos Gyöngyi

Gyöngyi: Amikor huszonhárom évesen kezemben a diplomámmal kisétáltam az Életbe, tettem magamnak egy fogadalmat: bár papírom van róla, hogy megtehetem, csak akkor kezdek el tanítani, ha úgy érzem, megértem rá. Ha átfogó ismerettel, tapasztalattal és végtelen türelemmel leszek képes segíteni, magyarázni, tudást átadni annak, akinek szüksége van rá. Lehet, hogy az érettséget már korábban elértem, de mostanára, három gyerekkel, családdal csiszolódva éreztem úgy, már nem utasíthatom vissza a megkeresést. Amikor hivatalosan nagycsaládos lettem, akkor egy kissé elgondolkodtam: húúú, akkor én most „nagyon Anya” vagyok? De nem sok változást vettem magamon észre, hacsak azt nem, hogy minél több a gyerekem, annál lazább vagyok. És annál több mindent bírok fizikailag, mentálisan… Nekem most itt az volna a tisztem, megmutassam, hogyan egyeztethető össze a kalácssütés a gyerekekkel és a magas szintű szakmai tevékenység anélkül, hogy egy napon arra ébrednénk, hogy szép fehér falak vesznek minket körül fehérköpenyes személyzettel. Röviden: nehezen. De apró lépésekkel jobbíthatjuk kapcsolataink, személyiségünk, körülményeink. Magunkat formálva alakíthatunk környezetünkön. Ez persze nem megy máról holnapra. Ugyanakkor hobbinak nem rossz elfoglaltság.

Rita: Gyöngyi, miután meghívtalak a HősNők.hu szakértői közé, Te nemes egyszerűséggel megálmodtad, hogy mivel szeretnél ezen az oldalon foglalkozni. Elmesélnéd, hogy hogy történt ez pontosan?

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Amikor hívtál, rögtön visszakérdeztem: „Huhh… és melyik szakterületet szánod nekem, a gyereknevelést?”, mert sokan úgy gondolhatják, tanári diplomával, három gyerekkel ez az én területem. Amihez még értek, az irodalom, a könyvtártudomány és az informatika. De ezeknek milyen kapcsolatuk lehet az önfejlesztéssel? Ráadásul a blogírásra fordítható szabadidőm, mint olyan, nemigen van. Az oldal célja és tervei inspirálóak voltak. Aludtam rá egyet és reggelre olyan világosan tudtam, hogy nem is értettem, előbb miért nem jutott eszembe. A magam számára számtalan könyvet dolgozok fel. Ha ezt az élményt olvasónapló szerűen megosztanám veletek, majd az írásom kapcsán megvitatnánk néhány dolgot, mindnyájan gazdagodnánk általa.

Rita: Hogyan képzeled el a gyakorlatban a „Könyvklub” működtetését itt az oldalon?

Gyöngyi: Nem Könyvkubnak hívnám, inkább Olvasóklubnak. Elöször azt gondoltam, hogy minden alkalommal ajánlanék egy könyvet és a könyv kapcsán megosztanék veletek néhány gondolatot várva a ti véleményetek egy-egy kérdésről. De minek sietni. Több hasznát látom, ha egy-egy könyvet alaposan kivesézünk.

Rita: Amikor nem a HősNők.hu-n tevékenykedsz, akkor mit csinálsz?

Gyöngyi: Most zártam le egy blogkorszakot, a  ladyuser.blog.hu-t, ahol számítástechnikai kérdésekről írtam leginkább akkor, ha magam tapasztaltam valamit vagy kérdeztek tőlem, és utánanéztem a megoldásnak. Láthatóan hasznosságorientált vagyok. Ezeket a kutakodásaimat lejegyzem, igen, ez nem múlt idő, mert ugyanezzel a témával foglalkozik az új blogom is, a blog.ladyuser.eu, csak már saját tárhelyen. Ezen kívül a Motivátor magazinnak írok havonként, tanulok, olvasok és azért csak van három gyerekem és egy férjem is, akikről gondoskodni igyekszem.

Gyöngyi a könyvek mellett a mikrofonnal is jó barátságban:)
Gyöngyi a könyvek mellett a mikrofonnal is jó barátságban:)

Rita: Nagyon kíváncsi lennék az életcéljaidra Gyöngyi. Mit tervezel erre az évre, és a következő évekre?

Gyöngyi: Adyval mondom: Adja meg az Isten, / Mit adni nem szokott, / Száz bús vasárnap helyett / Sok, víg hétköznapot, /Adja meg az Isten. Egy fő célom van: olyan lehetőségeket teremteni a családom és magam számára, hogy maradjon időnk egymásra is. Ne csak egymás mellett éljünk, hanem egymást segítve, egymásra figyelve, közösségként. Hogy a befektetett munkám eredményeként a saját sorsomról magam dönthessek. És hogy ennek a célmegvalósításnak a mikéntjét meg tudjam osztani azokkal, akiknek hasonló megoldandó feladataik vannak, mint nekem.

Rita: A szakértőink előtt is nyitva áll az út a fejlődést tekintve: hogyan érzed, miben kellene, miben szeretnél leginkább fejlődni? Akár a HősNők.hu kapcsán, akár ettől függetlenül.

Gyöngyi: IDŐGAZDÁLKODÁS! Azt mindenképpen fejlesztenem kell. Pontosabban továbbfejlesztenem. Mert rendszer ugyan már van az életemben, de a hirtelen, külvilágból érkező kihívásokkal még sokszor nem tudok mit kezdeni.

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

10 thoughts on “Hantos Gyöngyi, az OlvasóKlub megálmodója”

  1. Szia Gyöngyi!

    Jó Téged is itt látni!
    Nagyon jó az ötlet, kíváncsian várom az írásaidat!

  2. Szia Gyöngyi, és Mindenki ! Imádok olvasni, nagyon várom a könyvekkel (és időgazdálkodással :-(…) kapcsolatos gondolataidat !

  3. Nagyon örülök hogy újjabb ,érdekes és tanuságos dolgot hoz ez az oldal ujra.Köszönöm és kiváncsian várom.

  4. Szia Gyöngyi!
    Örülök az új lehetőségnek. Legutóbb a „Nagy Könyv” 100-as listája volt számomra az ajánló, most kíváncsian várom a Te ajánlataidat is.

  5. Szia Gyöngyi!
    Nagy örömmel látlak,és várom az új ajánlatokat
    és lehetőségeket. Sok sikert kivánok Neked!

  6. Kedves Gyöngyi!

    Én főleg „az időgazdálkodás” terén nyert tapasztalatokra vagyok kiváncsi. Természetesen a jó könyvekre mindig vevő vagyok.

Comments are closed.