Idézet a Velveten megjelent, már a címével is bicskanyitogató,a GFK Hungária felmérésére alapuló cikkből:
A kutatások szerint a magyar nők nem lázadnak a hagyományos társadalmi szerepek ellen, azaz egyetértenek azzal, hogy mindig a férfi felelős a család anyagi biztonságáért.
A teljes cikk itt olvasható, vigyázat, adrenalin turbózó hatású: http://velvet.hu/trend/2009/06/11/a_magyar_nok_tudjak_a_konyhaba_a_helyuk/
Innen üzenem a magyar nők körülbelül 70%-ának: ideje kihúzni a fejünket a homokból! A magyar férfiak, ma magyarországon, 2009-ben sem anyagilag, sem lelkiekben nem vállalhatnak teljes körű felelősséget a család anyagi biztonságáért.
Nyilván nem a HősNők olvasóinak szól ez az üzenet, ugyanakkor hiba lenne azt feltételezni, hogy elég csak azt mondanunk itt, amit mondunk, és majd az jó lesz mindenkinek. Ha észrevetted ez az oldal sem a hurráoptimizmusról szól, mert bután belevigyorogni a nagyvilágba még nem vezet eredményre. Itt kőkemény lelki és szellemi munkáról beszélünk idestova már 65 bejegyzés óta. De kell is a kemény munka, mert a társadalom óriási többsége rosszul gondolkodik!
Magyarországon legalább 8 millió ember hiszi azt, hogy a férfiaknak kell vállalniuk a felelősséget, ők a családfenntartók, ugyanakkor a nőknek meg kiköpött házitündéreknek kell lenniük, mert az illik hozzájuk.
Félre ne értsd! Lehetsz házitündér! Vállalhatja a férfi a felelősséget! Éljen mindenki úgy, ahogy szeretne! De ne sulykoljuk ezt bele a felnövekvő, minket figyelő, belőlünk táplálkozó generációba, hogy az a normális, hogy a férfi magára vállal mindent, aztán meghal 8 évvel előbb, mint a nő, kvázi belerokkan a nyomásba, a nők meg abba rokkannak bele, hogy duplán kell teljesíteniük: otthon is, és sajnos a munkában is, és örök másodhegedűsi szerepbe kényszeríti őket a társadalom értékítélete!
Tanítsuk meg arra gyerekeinket, hogy mindenkinek egyedül is tudnia kell boldogulni, akár nő, akár férfi, és ha egy pár egymásra talál, és egyeznek a céljaik, az értékrendjük, akkor az maga a főnyeremény!
Ne higgyük el azt, hogy egy nő egyedül nem képes teljes életet élni, és csak a szegénység lehet az osztályrésze! Ne higgyük el azt, hogy egy férfi egyedül képes lenne mondjuk éhenhalni, mert olyan férfiatlan a konyhai- és házimunka… (Férfiatlan = a társadalom 70%-a a nők dolgának tartja.) Ne higgyük el ezeket, mert amiben hiszünk, az valóság lesz számunkra.
Kérlek, olvasd végig azt a cikket, és oszd meg velem a véleményedet, mert engem nagyon elkeserít ez az eredmény, szeretném kibeszélni, megvitatni.
Benne vagy? Te melyik csoportba tartozol? A 70%-ba, vagy a 30%-ba?
Kapcsolódó cikkek:
38 thoughts on “A magyar nők 70%-a el van tájolva”
Comments are closed.
Kedves Rita!
Szívemből szóltál.
Minden kutatás azt támasztja alá, hogy itt Magyarországon még mindig álomvilágban élünk és elhisszük, hogy még működhetnek a hagyományos nemi és társadalmi szerepek.
Még mindig „gazdag férjekről” álmodunk, mi nők, az önmegvalósítás kimerül a gyermekvállalásban, így lesznek belőlünk borzalmas anyósok, korai özvegyek, és frusztrált 40-esek (sőt, 30-as szinglik).
Hamarosan írok egy külön bejegyzést arról, hogy Magyarország hol is áll felfogást tekintve Európában a kutatások és egyéb vizsgálatok alapján.
Kedves Rita,
mélységesen egyet értek írásoddal.
Véleményem szerint (amivel szerencsére nem vagyok egyedül), a média egyszerűen manipulálja az embereket, megpróbálja terelgetni, mint egy birkacsordát. Az emberek nagy része pedig (reményeim szerint azonban egyre kevesebben) szíves-örömest fel is vállalja a birka szerepét…
Ami a cikket illeti, szerintem a legfontosabb üzenete ez: „a magyar nők számára a legfontosabb érték a család védelme” – viszont a tálalása… hogy is mondjam… nem valami ízléses.
Miért ne tudná a családját védeni egy olyan nő, aki mondjuk többet keres, mint a férje adott esetben, és van egy bejárónője?
Vajon pl. a politikus asszonyaink hogy csinálják? Otthon mosnak-sütnek-főznek-takarítanak, miközben kiglancolva adnak interjúkat az újságíróknak és villognak a politikai rendezvényeken? Miközben ők is azt hirdetik, hogy a család mindenek előtt? Hogy is van ez?
Pontosan ebből ered szerintem a nők frusztráltsága. Éppen az ilyen vagy-vagy miatt nem találják sokan a helyüket.
Kedves Rita!
Én most már kb4-5 éve a 30%-hoz tartozom!A mai fiatal asszonyoknak már itt van az útmutatás az élthez ./A Titok;Kérj és megadatik;stb /A mi időnkben ezt nem tudtuk,tudatosan gondolkodni,teremteni!Azt üzenem a fiataloknak,merjenek kockázatos döntéseket hozni,és átértékelni az eddigi életüket,megéri!De csak akkor ha hisznek is benne!!!
A gyerekeim kinevetnek mert másként látom a dolgokat!Rá voltam kényszerülve hogy megálljak a saját lábamon,és bizzak az erőmben.Szépen lassan felemelkedtem,és a világhoz,és az élethez való viszonyomat az ÉN-emhez alakitom!
A legtöbb Nő fél a változástól,fél a jövőtől,és az egyedülléttől.Én is ilyen voltam!Fiatalok merjetek változtatni,csak egy életünk van,nem mindegy hogyan éljük le!55-évesen is érdemes !!!
Köszönöm hogy elolvassátok ,sok sikert mindenkinek!Ibolya
Teljesen egyetértek!
Amúgy abból a 70%-ból szerintem igen kevesen vannak itt a Hősnőknél… 🙂
Egyébként én egy kicsit áldozatnak is érzem őket. Na nem annak a típusú áldozatnak, akit el kell fogadni úgy ahogy van, mert áldozat.
Hanem akit meg kell menteni, és villámgyorsan intravénásan adni egy nagy adag önértékelést, hitet, küzdőszellemet, önbizalmat, és erőt. Hogy megtapasztalhassa, milyen fantasztikus is az, amikor az ember LÁNYA kitör a neki kioszott szerepkörből.
Mert jó…. NAGYON JÓ!
Csak hát, mint minden másban, itt se lehet kényszer a disznótor.
Amúgy sokszor van, hogy segítő szándékú emberek húznak le minket, és merítik ki az erőforrásainkat. Észrevettétek?
Pl az én anyukám, aki most szerzi a 4. diplomáját, le akart beszélni, amikor én az egy éves kisfiam mellől el akartam menni egyetemre… És nem értem miért. Miért kéne feladnom önmagamat, a jövőmet, bármit, hogy csak és kizárólag anya legyek.
Miért ne mehetne a kettő egyszerre? Persze így jó magasan van a léc, nem könnyű a feladat, de hát úgy érünk célt, ha a nehéz úton menjünk, nem?
Fogyókúrában/sportban ugyanez. „Szép vagy így is drágám”… És csak jót akar, de közben pont a motivációt, a küzdőszellemet veszi el.
Szóval hajrá, 70%, mert nagyon jó érzés egyedül is küzdeni, teljesíteni!
Ja és a párkapcsolatos mondat most különösen szíven talált. :))
Nem is értem, hogy miért téma az, hogy a család mindenek előtt!
Először is: ha valaki egyedül akarja leélni az életét, az miért gond?
Másodszor: ha családban élünk, akkor is egyformán számít a családi közösség érdekes és egyenként az egyén érdeke is. Egyik sem sérülhet a másik kárára, de ez nem lehet csak a nők feladata, mert ez olyan lenne, mintha egy pszichológustól várnánk a problémáink megoldását, mi meg csak lapítanánk…
Azt látom, hogy iszonyatos definiálási tévutak vannak, éppen ezért félrevezetőnek is érzem az ilyen felméréseket. Csak az a gond, hogy az ilyen felmérések rengeteg emberhez eljutnak, szerintem hamarosan a tévében is leadják.
Zsú, egy az egyben én is azt érzem, amit mondtál: legszivesebben odamennék minden nőhöz egyesével, és elbeszélgetnék vele erről, és bennem is pont ez a „mentsük meg” dolog kapcsolt be…
Ezt sajnos fizikai képtelenség kivitelezni, de az biztos, hogy a körülöttem lévő fiataloknál nagyon odafigyelek arra, hogy mire tanítom őket, illetve minden nőnél, akinél csak lehetséges 🙂
A másik meg, hogy annyira jó érzés, hogy ennyire egyformán gondolkodunk itt a HősNőkön!
Kedves Rita!
Ez biztosan így van, a magyar nők többsége úgymond háziasszony-típus és fogalma sincs a munka világában való küzdésről és az érvényesülés nehézségeiről. Persze az önértékelésük ennek megfelelően alacsony, az önteltségük viszont ennek megfelelően magas. Nekik ez így kényelmes, a férjük viszont túlhajszolja magát. Én egyetértek azzal, hogy mindenki tudja magát eltartani önállóan, dehát ez a mai zavaros időkben egy nő számára egyedül nagyon nehéz. Viszont, ha sikerül, „okosabb” lesz egy nő s az önértékelésével sem lesznek problámái.
Üdvözlettel:
Munkácsi Erika
Erika, pont a zavaros idők miatt nem lehet egy férfire pakolni egy család megélhetési gondjait, ez az egyik döbbenet, ami kiderült a felmérésből: emberek milliói hiszik azt ma, hogy ez így van rendjén.
Ugyanakkor azzal vitatkozom, hogy azok, akik a háztartás minden gondját a saját nyakukba akarják venni, azok kizárólag háztartásbeliek.
Épp itt a probléma: napi 4-5 óra munka otthon (bevásárlással, szervezéssel), 8 óra munka a munkahelyen, és akkor még 75 éves korára is maradjon fitt az ember lánya, meg persze csinos is!
A másik oldalon ott van, hogy a férfin meg irracionális súly van: a felelősség egyedül az övé, a környezete és a társadalom szerint.
Ez sehogy nincs jól.
Ha valaki kizárólag háztartásbeli akar lenni, nyugodtan legyen! Én el tudom képzelni és fogadni, hogy teljes élet élhető ilyen formán. Nyilván nem reggeltől estig sütés-főzést takar ez! Nincs ezzel gond!
A gond azzal van, hogy ez az általánosan elfogadott szereposztás: apa – keressen sok pénzt, anya – csillivilli legyen minden.
Ez mindenkinek rossz, mert ez az, ami manapság abszolúte felborult, és nem életszerű.
Én pont a fordítottjában élek. Nem főzök egyáltalán(a férjem imád főzni, és tud is), a házimunka közös, és kizárólag én gondoskodom az anyagiakról, és a párom foglalkozik a csemeténkkel amíg én dolgozom itthon. Mi ezt választottuk, nekünk ez sok okból így jó – főleg amíg még kicsi a lányunk.
Viszont a „társadalom” kiveti ezt a családmodellt. Nap, mint nap kapom meg ugyanazokat a kérdéseket, hogy nem kéne már ezen változtatni végre? Hogy ez így nem normális.
Egyébként a „mentsük meg” hozzáállást értem, régebben én is megakartam már menteni másokat. De van akik nem akarják, hogy megmentsék őket, mert akkor mi lesz velük… Mostmár azt gondolom nem szabad senkinek az életébe beleavatkozni, beszélni azonban lehet, sőt kell róla. Remélem a Hősnőket rajtőzködő hősnők is olvassák, akik még nem mernek, vagy nem tudnak tenni önmagukért.
Sok nő nem más, mint a férje kivetülése, egyedül döntésképtelen, élhetetlen – vagyis ezt hiszik magukról, és ezek szerint a világ is ezt hiszi róluk.
Nekem nem tetszett a cikk, és nem értek egyet.
Miért az egyedüllétre, a teljes önállóságra készítsük fel a gyerekeinket, ha senkinek nem az a célja, hogy egyedül élje le az életét? Különben meg egy családban élő gyereket hogyan készíted fel erre?
És a lényeg: megindokolnád mi a probléma azza, ha a férfi vállalja a felelőséget a családért? Természetesen a nő is dolgozik, gyereket nevel, háztartást vezet, de egy anya had őrizzan meg annyit a NŐISÉGÉBŐL, hogy tudja: minden esetben támaszkodhat a férjére, ő visel gondot, vigyáz a családra a végsőkig.
Tehát összességében nem értem mi a cikk értelme és lényege, egyébként egy levegőben lógó, összeszedetlen munka.
Bocs, ez saját vélemény.
Szerintem a felmérésben részvevő nők anyáiktól és nagyanyáiktól tanulták a mintát. A mostani ifjú generáció emellett a médiából is tanul, a következő pedig lehet, hogy csak a médiából, főleg internetről. Ezért a felelősséget nem kenhetjük ezentúl a hagyományokra meg a tudatlanságra meg anyáinkra, mert ami ma nem hiánycikk, az az információ.
A felelősség azoké, akik a médiát szerkesztik, akik az információt szolgáltatják. Az elismerés pedig azoké, akik értelmes internetes közösségeket építenek és pl. hősnőket nevelnek. 🙂
Szerintem sok nő igen is dolgozna, csak nem tud még pici gyerek mellett se, mert nincs rá ebben az országban lehetőség rá. Talán nem véletlen a cikket olvasva. Igen is meg lehet azt tenni, hogy kis gyerek mellett is tudna dolgozni, ha megoldott lenne nálunk ez a probléma. Ezért is fontos az otthoni és a távmunka elterjedése, ami persze csak nálunk jár még mindig gyerekcipőben. Szerencsére az internet mint egyre inkább jelentős információ forrás ezt is pótolja az ilyen és hasonló oldalakkal. Én is most próbálkozom az online munkával, és célom hogy végre azt csináljam amit szeretnék, értéket, hasznos információkat tudjak adni másoknak. Ezt csak ajánlani tudom másoknak is, főleg anyukáknak. A gyerek is azt látja otthon hogy anyuka amellett hogy teljes mértékben foglalkozik vele és kielégíti szellemi, érzelmi és fizikai igényeit, nem savanyodik be, hanem önmagát is megvalósítja. Ezt a gyerek testközelből látja, és csak jót tanul belőle. Ami pedig megint nem elhanyagolható szempont az az, hogy eközben jobban is tud a családdal törődni.
Nekem még sajnos nincs saját családom, de csak így tudnám elképzelni. A férfiak meg (ha csak nem soviniszta az illető) szerintem sokkal jobban felnéznek egy öntudatos magát felvállaló nőre, aki tudja mit akar és nem lehet dróton rángatni. Ez nem zárja ki egyáltalán azt, hogy jó anya és feleség legyen bárki is.
Teljesen egyetértek veled, engem is mérhetetlenül elszomorított ez a felmérés. Le vagyunk maradva, súlyosan… 🙁
Ha annyi forintom lenne, ahányszor megkaptam a „hogy lehet, hogy egy nő nem szeret főzni?” kérdést, luxusvillát vehetnék a Sashegyen…
Több oldalnyit tudnék most írni, de a saját blogomban is csak néhány provokatív kérdést tettem fel inkább…
http://zoldsalata.blogspot.com/2009/06/lanyok-ez-most-komoly.html
Egyébként pedig mindenkinek őszintén ajánlom, hogy olvassa el Csernus doki A nő című könyvét. Sokat ír a „szolga” típusú nőkről, akik ezek szerint a magyar nőtársadalom 70%-át alkotják.
Zsuzsóca: nem értem, miért a nőiség fokmérője a férjre támaszkodni. Tényleg nem értem…
Szamomra az a legelkeserito, hogy a a ferfiak egyettertenek a nokkel abban, hogy a ferfi a felelos az anyagiakert es a nonek a konyhaban a helye. Azt amugy nem irtak milyen korulmenyek kozott kerdeztek – nevvel, vagy nevtelenul – szerintem ez is sokat szamit. + meg egy kerdes a cikk aljan szereplo hozzaszolasokhoz mit szoltok?
sziaRita.nem hiszem hogy aki tapasztalta már mijen eggy htb-beli dolga vágyna rá. én voltam egész nap hülyére doldozza magát.aztán elváják hogy fitten várja haza a családot.kiszolgálja éskezdje ujra amit már napközben egyszer megcsinát a bevásárláson kivül.este apuci szintén fitten várja az ágyba.tudom azt is mikor 8-orás munka után kell a vacsorát fözni de azt már tudják hogy munka után teszed ezért nem is várnak eget rengetöen sokat.érted-ezt.
Kedves Rita
Igen nagy tévhit hogy a férfi dolga a pénz keresés.Én 16_éves koromtól dolgozom,megszoktam hogy önnálóan eltudjam magam tartani.Soha nem tudnám elviselni ,hogy eltartson a férjem!12éve leszázalékolt a férjem.Én vagyok a család fentartó,de soha nem volt semmi gond ezzel.Én úgy gondolom hogy két ember soha ne fügjön anyagilag egymástól és vegye ki a részét közösen a dolgokból.Hiszen ketten válaltuk a közös jövőt,amikor az életünket össze kötöttük.De sajnos nem mindenki gondolja igy.
Puszi mindenkinek: Katica
Ez egy óriási cikk, Rita és Kedves Hősnők!
Már a címe is provokatív: „A magyar nők tudják, a konyhában a helyük”. Nemkülönben ez: „Ilyenkor kiderül, mindenki olvas”. Az elsőt nem is kommentelem, a másodikat csak ennyivel egészítem ki: (könyvtárosként is) tudom, hogy az olvasási statisztikák mélyrepülésben vannak, ez tény. A cikk írója erre utal nyilván: ilyenkor (amikor megkérdezik, tudniillik) bezzeg mindenki olvas…
A felmérésről azt gondolom, igen, ez lehet a reális kép a mai magyar valóságról. Nagyon tanulságos!
Meg kellene szabadulnunk már a sztereotípiáktól, amiket évszázados por lep be, mert – lássuk be – azokhoz az időkhöz képest megfordult már a világ. Minden megváltozott, kellene már mozdulnunk. A szemléletformáló szülőkön, pedagógusokon, stb. nagyon nagy felelősség van, de tovább lépve a gyerekkoron; mindenkin, aki véleményformáló szerepet vállal fel a Hivatásával.
Azt is gondolom, hogy az egyén felelőssége is nagy – megismerni önmagam, élethelyzeteim tudatos alakítása… ahogy itt is beszéltünk már erről: nem élni bele a vakvilágba, nagyjából úgy, ahogy a nagymamám…!
Lassan, nemzedékváltással fog bekövetkezni a szemléletváltás; merjen mindenki úgy élni, ahogy az neki a legmegfelelőbb, amire „született”! Akinek az a jó, az éljen a hagyományos modell szerint, akinek más a vágya, vagy máshogyan, az valósítsa meg azt az életformát.
A gond az, hogy a magyar nők többsége nem eszmélt még arra rá, hogy a sorsuk felett szabad akaratuk van dönteni.
Kényelmesebb a megszokott, „jól bevált” társadalmi kerékvágásban elindulni, a többi után.
A többség még képtelen önmagáért felelősséget vállalni!
A cikk nagyon jó;
provokatív és cselekvésre ösztönöz;-)
Kedves Rita és NŐ társaim!
Én az egyedül álló két gyermekes anyuka vagyok! Nekem nincs kivel megosztanom a napi teendőket és az anyagi dolgokat sem. Magam tartom fenn magam és a családomat. Igaz,hogy volt férjem,főztem is és mai napig meg is teszem,de a gyerekeimért és magamért. A teljes családban sem volt másként,még a férfi munka is az enyém volt,de mint minden házasságban,ami véget ér vannak okok és okozatok,most sem élek másként csak nincs egy „harmadik gyerekem”! Nekem tökéletesen megfelel így,sőt,el mondhatom,hogy sokkal jobban és boldogabban élek elváltan 🙂
Üdvözletem:Huhuka
Még annyit azért hozzá tennék,hogy sokkal több időm van magamra mint az elmúlt 16év alatt valaha is volt. 🙂
Huhuka, ehhez a történethez gratulálok! Három gyerekes egyedülállóként, hasonlóképpen IS élem meg ezt az élethelyzetet;-)
Sziasztok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy ezeket a statisztikákat mi alapján számolgatja ki bárki is, egész Magyarországra, vagy akár a világra nézve, ha pl. engem sosem kérdeztek meg? Akkor én már egy nő kimaradtam a véleménykutatásból, ebből következően hamis a statisztika, és tudomásom szerint még elég sokan kimaradtak:) Szóval ez a százalékosdi, milliósdi, számok ide, számok oda alátámasztatlanul dobálva eléggé nagy felelősség. Akár láncreakciót is elérhet vele az író. Pl. írok egy cikket ugyanilyen százalékokkal és számokkal csak az ellentetjéről, hogy a magyar nők inkább a munkát választják, mint a családot. Akkor azt is elhiszik? Csak kérdezem…
Eszter, keressük a felméréssel kapcsolatos adatokat és magukat a kérdéseket! Amint van infó, szólok!
Egyébként természetesen ilyen felmérések mögött tényleg vannak adatok.
Én is a válásom óta sokkal több időt tudok magamra fordítani. Ugyanúgy főzök, mosok, takarítok, várom a gyerekeimet finom étellel, sütivel, mint korábban, sőt, még az anyukáméknak is van időm segíteni, de senki nem mondja meg, hogyan osszam be az időmet. És képzeljétek, jut mindenre, amire csak akarom. Ha akarom, még a volt férjemre is. Ha akarom. És örül neki. Amikor minden időmet neki szenteltem, nem tudta ennyire értékelni.
Jó, hogy ÉN is lehetek az első, nem csak utolsó.
Ejj, beállnék a sorba. Ha nem válok el, most nincs vállalkozás, nincs semmi, ami most én vagyok.
De ez inkább csak azt jelenti, hogy nem volt megfelelő a választás, nem? Viszautalnék a cikkre: „és ha egy pár egymásra talál, és egyeznek a céljaik, az értékrendjük, akkor az maga a főnyeremény!”
Szóval azért azt a következtetést sem szabad levonni, hogy csak egyedülállóként lehetünk valóban sikeresek. Tudom, nem hangzott ez így el, de a hozzászólások nekem ebbe az irányba mutattak…
Szóval először fel kell építeni, meg kell alkotni magunkat, az elvárásainkat, a jövőképünket, és utána, két egész, kész emberként belevágni a közös útba.
Egyszer hallottam erről egy nagyon jó hasonlatot. Röveid leszek. Biciklizünk. És ha összekapaszkodva akarunk biciklizni, az jó, jelenthet könnyebbséget, de csak akkor, ha külön-külön is megálljuk a helyünk.
Nem okoskodni akarok, bocsi, mint mondtam, MÁR férj nélkül vagyok… Vagyis nekem nem sikerült. Ezek inkább a jövőbe vetett.. elképzeléseim? Irányelveim?
Még van idő bőven kijavítani minden hibát… :))
Csodálkozva, és elszörnyedve hallgatom sok ismerősömtől:ez a nő dolga, vagy :ez a férj dolga. A cikk elolvasása után látom, hogy nagyon sokan így gondolják. Rá kellene jönni, hogy az élet lehet szép is, nem csak egy monoton rabszolga munka. Nem fáradnak bele?
Nálunk nincs ez a szemlélet(oké, vannak fizikai munkák, ami egy nőnek nehéz). Férjem mindig figyelemmel kíséri a háztartást,így tudja mire van szükségünk, mi az ami elfogyott a konyhán, ezért együtt járunk bevásárolni. A házimunkából is kiveszi a részét, de ugyan úgy én is a kerti munkából. Egyszóval megoszlik az itthoni tevékenység. Mind a gyerekekkel, mind a háztartással kapcsolatban.
Család anyagi biztonsága? Nem csak a férj felelőssége! Ha a GYÁM ügy úgy látja hogy veszélyben a gyerek élete, nem csak az apától veszik el, hanem az anyától is. Akkor megkérdezem: kinek a felelőssége a család fenntartása?
Sajnos, ma Magyarországon a munkanélküliség jellemző, úgyhogy ez a másik dolog: ha apának nincs munkahelye, anyának pedig igen, és ő a családfenntartó, ezt nem kellene szóvá tenni. Örülni kellene, hogy legalább az egyikőjüknek van keresete!
Nem értem én ezt! A nők 70%-a valóban kihúzhatná fejét a homokból végre!
Nekem az szokott nagyon furcsa és sokszor vicces lenni, amikor egy nő, aki nem szereti az új állapotokat, a mai világot, hogy átalakulóban vagyunk, hogy változnak a férfi-női szerepek is, nosztalgiázik.
Hogy bezzeg az én időmben…
Ha gonoszkodni akarok, az ilyen felfogású nőknek szerintem az lehetne egy reális életcél, hogy építsenek maguknak egy időgépet és nosza vissza a múltba. Ott ők is boldogok lehetnének, anélkül, hogy megváltoznának.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nekünk haladóknak nem kell megtanulni elfogadni, hogy nekik olyan erős mumusaik vannak, amiktől nem látják a lehetőségeiket és az újdonságok szépségét.
Tényleg, miért zavarnak ők ennyire minket? Mert azt hisszük, hogy meg kell őket változtatni? Hogy levegyük a terhet a férjeik válláról? A férjeik vajon nem felelősek érte?
Olyansokmindentszeretnékirniegyszusszra…. 🙂
Szerintem ez azért nem ennyire egyszerű…..nem fekete és fehér a világ…..ez nagyon összetett dolog.
Ahhoz, hogy a férj tudjon jól, igazán, gondok nélkül dolgozni, pénzt keresni, vállalkozást épiteni szuperul, magasan!, ahhoz a családi háttér sokszor életmentő, mert ő abba jön haza feltöltekezni!. És ha a feleség is önmegvalósitást csinálna, akkor a férj nem biztos, hogy tudna jól, hetékonyan koncentrálni a munkájára. Nálunk páromnak szüksége van az otthoni nyugalomra, kényelemre. Hogy boldogok legyünk, szeretettel várjuk. És igaz, hogy örülni kell, ha az egyik félnek van munkája….én is szeretnék pénzt keresni, és tudom, hogy el fog jönni az az idő….de nem vagyok biztos benne, hogy ha a férj 1000%-kal a vállalkozásának él, és a nő a sajátjának, és még a gyerekere is figyelni, hogy együtt maradnának…szerintem egy férfinak jó érzés, hogy ő „ápolja” a családot. rengeteg összetevője van, ha a nő megmarad háztartásbelinek. Nálunk férjem részéről nagyon fontos a nyugalom, hogy ő fel tudjon töltekezni belőlünk, a kiegyensúlyozott gyerekiből. És igen, nehéz mindig toppon lenni, csinosnak, szépnek lenni, és még hogy tudj vele az üzlei, életben történt dolgokról is beszélni, ne légy buta….bárhol ki tudj állni mellette…hát nem egyszerű…..
És én nem szégyellem, hogy otthon vagyok, és hogy nem muszály dolgoznom, bár néha szeretnék kitörni ebből, de lehet, ha én is önmegvalósanék, akkor annyi lenne a harmonikus családunkak…….
Minden sikeres férfi mögött áll egy Nő!
Igy vagyunk kódolva, a nőnek az otthont kell melegen tartani.
Egyébként azzal teljesen egyet értek, hogy a média sokkolja az országot! Mi nem tévézünk. Blikket sem veszünk soha. Csak nevetünk, ha valami hülyeséget olvasunk.
Az önmegvalositás minden élethelyzetben más, és más. Nem mindegy, hogy kisgyerekes anyukáról beszélek, vagy akinek már nagyobbak a gyerekei, vagy aki egyedül van, vagy aki elvált…..szerintem mindenkinek más-más lehetőségei vannak, másként szemléli már a dolgokat….olyan sokrétű az…..
Nekem vannak prompt adataim, mert ebből írtam a diplomámat. Küldjek forrásokat??? Szólj, ha igen, feleslegesen nem terhellek 🙂
Köszönöm kíváncsi lennék rá:)
Kedves Rita,Kedves Hősnők!
Most először érzem úgy, hogy szeretnék hozzászólni ahhoz,amilyen gondolatokat olvasok tőletek.Sokféle emberek vagyunk,sokféle véleménnyel.Megosztanám az enyémet is.
Én azt látom, hogy sokan azt az életet választják, hogy házi tündérek lesznek,sokan önmagukat akarják megvalósítani.Van aki alszik,van aki ébren van.De mindenki élete (önmagának)úgy jó ahogyan van,és úgy tökéletes Ő ahogyan van addig,míg azt a kérdést fel nem teszi magában:”Ki is vagyok én?”Ez nem biztos hogy eljön, de ha igen akkor nagy lépések előtt áll az illető.Elválhat,otthagyhatja eddigi életét,bármit tehet.Minden rajta és gondolatán, merészségén múlik,hogy mit enged meg magának.Olyan nincsen hogy próbálom,csak az van :teszem,vagy nem.Vagy agyalok dühöngök és forgok magam körül,vagy azt mondom megteszem.Változni nagyon nehéz de sikerül csak akarni kell.
Az hogy nincsen időm magamra?Arra nincsen időnk amire nem akarjuk,hogy legyen.
Én azt mondom,mindenkinek meg kellene találnia azt a feladatot, amihez neki tehetsége van és boldog benne.Bárhol,bármilyen körülmények között legyen is az illető(és nem véletlen hogy ott és úgy él, ahol éppen van).Akkor teljesen mindegy neki,háziasszony vagy önmegvalósító,terhet cipel vagy nem,felelőssége van vagy sem.Akkor boldog és boldogan él.Nem törődik a rá irányuló véleményekkel,nem veszi át mások gondjait,hangulatait.Mindig tudja mi jó neki, mi jó másoknak, és ezt 100%-an elfogadja.
Az én mottóm az:”Éld le úgy az életedet,hogy ha visszanézel azt mondhasd:Igen érdemes volt,szép volt, boldog volt!Már nincs mit tennem itt, elvégeztem a dolgom indulhatok”
Köszönöm,hogy elmondhattam :Ildikó
Ildikó, minden szavaddal egyetértek!
Én köszönöm, hogy megosztottad!
Éppen erről szól a HősNők: lehetsz bárki, bármi, a lényeg, hogy NEKED jó legyen!
Rita!Nagyon szívesen!
Sajnálom,de megértem azokat a Nőket,akiknek nem adatik mag hogy teljes mértékben azt tegyék,amit szívük diktál.De bízom benne hogy egyszer megtalálják a módját,hogy felálljanak és még többet tegyenek lelki fejlődésükért.Örülök ennek az oldalnak és a cikkeknek,mert végre megláthatják,hogy máshogyan is lehet.
Női társaim,a boldogságnak sokszor nagy ára van de megéri,higgyétek el.
Jó ez a cikk. Egy férfinek ugyanúgy kell tudnia gondoskodnia magáról mintha egyedül élne is (persze anyukája nélkül – mert az meg egy másik kategória, mikor az anya tölti be a házirabszolga szerepet). Én teljesen támogatom még a férfi megy a GYES-re és a nő megy dolgozni szerepet is. Az lenne az Okoskispapa.hu 🙂
Én úgy látom/gondolom, hogy ez a fajta gondolkozás elsősorban a 30+ os vagy idősebb korosztályra jellemzőbb, mármint, hogy házitündér, meg férj tart el.
A saját korosztályomban (22-27) azt látom, hogy egyrészt a házasságra való hajlam, másrészt a „házitündérkedésre” való hajlam nagyon alacsony. (igaz, a legtöbb ilyen idős ismerősöm egyetemista/diplomás, tehát lehet inkább csak erre a rétegre igaz, de ez egyre szélesebb, miután boldog boldogtalan főiskolára megy)
Kollégistaként több tucat lánnyal találkoztam, aki nem tudtak főzni. Ez nem feltétlen gond, de úgy néztek rám, mint egy ufóra, hogy én tudok és szeretek.
Jellemzően ez szokott lenni a környezetemben a reakció, mikor kiderül, hogy a főzés a hobbim, nem pedig robotként gondolok rá.
Persze nem lehet mindenki mesterszakács, de elkeserítőnek tartom mennyire nincs rá affinitásuk…
nem egy fiú kollégista messze jobban ellátta magát (nem csak főzés, hanem rend, tisztaság terén is)
persze nem gondolom, hogy feltétlen ugyanígy van a szakközépiskolát/szakképzést végzettek közt, mert őket nem ismerem.
De valahogy nekem úgy tűnik, hogy bár ezt gondoljuk (legalábbis 70%), valójában nem így működünk. (vagy én csak a 30% tartozókat ismernék? 🙂 )
Főleg, mert ma szinte kivitelezhetetlen, hogy csak a férj tartsa el a családot.
voltam majdnem egy évig munkanélküli, azaz kvázi háztartásbeli, és bár még nincs gyerekem, így csak kettőnkre kellett gondot viselnem, majd megőrültem otthon. Két emberre azért nincs annyi munka, még ha főzök is, hogy kitöltse a napjaimat…
Én sem tudnám ezt elviselni. Szét unnám otthon az agyam, és ha haza jönne a férjem csak hisztiznék… Nem kötne le minden nap a házimunka, nem fáradnék el, felgyülemlene a sok felesleges energia. Azért pár napra kipróbálnám :PP