Még mindig a korai nyelvoktatásról
Tovább folytatom a korai nyelvoktatás kapcsán felmerülő illúziók sorát. Lassan a végére érek 🙂

5. Az az illúzió, hogy egy kutató (Magyarországon ez rendszerint dr. Vekerdy Tamás) azt mondta, akkor biztosan úgy van.

Sok kutató, bár több évtizednyi jelentős munka áll mögötte, egy nézőpontot képvisel, ami mellett van száz másik is. Ezt különösen érzem Vekerdy tanár úrnál a korai nyelvoktatás, és más egyebek kérdésében is. Lehet, hogy azért vagyok kritikus, mert már én sem passzoltam gyerekként a Vekerdy-féle gyerekmodellbe, a gyerekeim meg különösképpen nem, teljesen más dolgok mozgattak, mozgatnak minket, mint aminek ezek szerint „illene”. Hogy pontosan mit is akarok mondani, jól kifejezi egy idézet Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel című könyvéből:

„Ha létezne olyasmi, mint a bűn, hát ez az lenne: mások tapasztalatai miatt válni azzá, aki vagy. Ez az a „bűn”, amit elkövetsz. Amit mindannyian elkövettek. Nem hagyatkoztok a tapasztalataitokra, hanem elfogadjátok mások tapasztalatát, majd amikor az első alkalommal beleütköztök az igazi tapasztalatba, akkor gyorsan eltakarjátok azzal, amiről azt vélitek, hogy már tudjátok, és történetesen egészen máshogy tudjátok – csak azért, mert mások másként tudják, akik hasonlóképpen nem a saját tapasztalatiakból építkeznek.

Ha nem így tennétek, alapvetően különböző tapasztalatokhoz jutnátok – és az azt érzékeltetné, hogy megfellebbezhetetlennek tartott tanítód bizony téved. Az esetek többségében azonban nem akarjátok hibáztatni a szüleiteket, a vallásotokat, az iskoláitokat, a hagyományaitokat, a szentírásaitokat, így aztán elvetitek a saját tapasztalataitokat, annak kedvéért, amit mások szerint gondolni kell.”
Egymást tanítjuk

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>