Kárt okozó mondatok.

Nem tudom eldönteni, hogy azért találkozom-e az utóbbi időben sok MLM-es ajánlattal, mert ezzel foglalkozom, és nyitott vagyok a dologgal kapcsolatban? Vagy azért mert most minden második ember ebből szeretne megélni, és így a nagy számok törvénye alapján nem is történhet másként?
Komolyan mondom megijeszt amit tapasztalok.
Annyi valótlanságot lehet hallani, olvasni, hogy az hihetetlen.
A teljesség igénye nélkül szeretnék a „kedvenceim” közül válogatni, és elmondani róluk saját véleményem:
Azért érdemes ehhez a hálózathoz csatlakozni, mert még csak most indult.

Szerintem éppen ellenkezőleg, pont olyan cég mellett érdemes letenni a voksunkat, amelyiknek már múltja van a piacon, mert ez is egy bizonyítéka annak, hogy nem piramisjátékkal van dolgunk, ahol tényleg csak az elsők járnak jól. Egy szabályos MLM hálózat egyik fontos ismérve, hogy bárki lehet a szponzoránál, a hálózatban felette állóknál sikeresebb, ez az egyéntől függ, nem a csatlakozás időpontjától. És ez csak egy ok a sok közül.

Nem kell itt semmit csinálni, csak elmondod az ismerőseidnek, hogy milyen jó a termék és kész. Azt is elmondod nekik nem, ha láttál egy jó filmet a moziban, nem?

De igen, csak azt az ismerőseim pontosan tudják, hogy amíg a mozifilmet ajánlom azt tényleg érdek nélkül teszem, amikor a cégem termékeit, abból már hasznom is származhat. De ha valaki ezt intelligensen csinálja akkor ez nem probléma. Sőt. Tényleg több a segítő szándék az ajánlásban, mint a várható anyagi haszon. És ha az ajánlott termék bevált, akkor szert tettünk egy fogyasztóra. Amire nagy szükség van. Sok fogyasztóra van szükségünk. De csak fogyasztókból nem lehet igazi hálózatot építeni. Kellenek a csapatunkba hálózatépítők, vezetők. De ilyeneket csak akkor fogunk találni, vagyis inkább „kinevelni”, ha mi magunk már azok vagyunk. És vezetővé csak termékajánlásból még senki sem vált. De ebből a gondolatból már következik a másik nagy „kedvencem”.

De hogy ne legyen túl hosszú a bejegyzés, ezt a következő alkalommal írom le.

Mire jó az MLM ?

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/