Az életünkben van valaki, aki minduntalan elválaszt minket a boldogságtól, önfeledt örömérzettől. Ez a valaki pedig saját magunk. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ellenben talán még nem gondoltál igazán bele, hogy mit is jelent a hétköznapi életedre vetítve ez az állítás. Egy kis utazásra bátorítalak belső világodba, melynek úti célja egy megengedő-elengedő, szeretetteljes állapot lehet.
Pozsgai Nikoletta cikke
Amióta megfogantunk velünk vannak az érzéseink, mint egyfajta belső barométerként jelzik, hogy a harmóniánkhoz képest mi történik éppen velünk, bennünk. Az örömérzet, az elfogadó körülölelő anyai karok, a megdorgáló apai szigorúság vagy ezek hiánya mind hatnak ránk . Ami jó, kellemes számunkra afelé törekszünk, ez természetes. De sokszor a boldogsághoz először meg kell tapasztaljuk a mélypontokat, a fájdalmat, szomorúságot, elválasztottság-elkülönülés érzéseit. A pozitívabb érzéseink feltöltenek, a negatívak változásokat indítanak be bennünk. Mindkettőre szükségünk van. A titok nem ebben rejlik.
Költözés – tudatosan választott változás
Az elmúlt hetekben kis családommal új otthonba költöztünk és tudatosság, harmóniára törekvés ide vagy oda ez azért megviselt mindannyiunkat. Megszokott életünket készakarva borítottuk fel tulajdonképpen, azért, hogy valami jobbat, szebbet teremtsünk magunknak. Ideje volt a változásnak, a változtatásnak. Ezeket mind tudtuk persze és készültünk a váltásra. Aztán megtaláltuk a megfelelő helyet és környezetet. Az ajtón belépve azt éreztem, hogy ez az. A ház körülölelt, szeretettel fogadott, mintha tényleg hazatértem volna. Aztán jött a pakolás…. először szisztematikusan, majd a végén finoman szólva is hektikusan. Átköltözés, dobozhegyek, stressz. De mitől is?
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Ezen gondolkoztam két zsák kipakolása között. Egy költözés tudatosan választott változás, tudatosan vállalt stressz. Ez eddig még jó is, mert legalább én döntöttem úgy, hogy stresszelni akarom magam és a végcél megérte. Aztán végigjátszódott bennem életem eddigi költözéseimnek a sora, története, megélései. Már egész rutinos vagyok benne mosolyogtam. Ellenben még mindig nehezemre esik újra és újra átnézni és kidobálni a feleslegessé vált tárgyaimat, legfőképpen azért, mert mindegyikhez érzelmi kötelék fűz.
Kötelék…pozitív vagy negatív előjelű, voltaképpen mindegy, mindkettő köt. Minden kötelék elvágása stresszel bennünket, mert változással jár. A megszokott utat elhagyni készülünk egy újért, egy ismeretlenért, egy ki-tudja-milyenért.
Minden változással, akár akartuk akár úgymond megtörténik velünk jó adag stressz jár. A változás a maga természetéből fakadóan felizzítja a félelmeinket. Kinek-kinek milyen félelme a legerősebb, legeltitkoltabb. Az ismeretlentől való félelemtől, a halálfélelemig, a kontroll elvesztésétől való félelemig mindenféle félelmet aktivizál bennünk.
Amit eltemetünk nem véletlenül temetünk el jó mélyen. Önvédelemből. Valami megsebzett bennünket, fájdalmat okozott. A félelem aztán ebből a bizonyos fájdalomérzetből alakul ki bennünk, egyszerűen nem akarunk szenvedni és mindenáron el akarjuk kerülni az újbóli megélését. Tartunk tehát azoktól a helyzetektől, emberektől, amik vagy akik hasonlatosak a fájdalmunk megélésének körülményeihez. Az unszimpatikus emberek, a körülmények melyektől berzenkedünk mind valami olyan mutatnak meg nekünk, amit nem szeretnénk még egyszer látni, megélni. Nem véletlen tehát, hogy kerüljük az ilyen embereket, körülményeket. Ellenben, ha mindig így teszünk soha nem adunk lehetőséget magunknak, hogy megkeressük a már jól bebugyolált sebeinket, magunkhoz öleljük a félelmeinket. A félelmek és velük minden ami okozta őket az árnyékunkká válik és követ minket. Megjelenik mindenhol és mindenkiben, akivel találkozunk és amit megélünk. A saját árnyékunk követ bennünket és igen, olykor saját magunktól ijedünk meg igazán.
Novemberben minden egyre sötétebb, ködösebb, az idő egyre zordabb. A környezet hatásai mind arra szólítanak bennünket fel, hogy egy kicsit húzódjunk össze, forduljunk befelé és nézzünk szét a saját házunk táján. (No, és főleg ott sepregessünk:)
Ezernyi tükör mindenfelé
Tükröket kapunk mindenben és mindenkiben. A tükörbe azonban nem könnyű igazán és mélyen belenézni. Feleleveníti a régóta hurcolt sebeket, fájdalmakat mutat meg, a félelmeink arcait ismerhetjük meg… Ugyanakkor óriási ajándékot adhatunk önmagunknak: megláthatjuk a saját árnyékunkat, valódi, élő, eleven önmagunkat.
Nekem most különösen intenzív volt az ezernyi tükör (és mind a régi mind az új házam táján volt mit sepregetni:), amit a tárgyaim, emlékeim megmutattak a költözés közepette. Fizikailag elfáradtam benne, ugyanakkor erőtartalékok szabadultak fel… olyanok melyek eddig kötve voltak berögzült, de már elavult szokások miatt.
Mindenre, amire a tükrök fénye rávetült valami olyat mutatott meg, ami a részem, akárhogy is bántam vele mindez idáig. Ez amolyan igazság pillanata érzést hoz, melynek nyomában azonnal ott van a felszabadultság, könnyűség és a valódi én megtapasztalása. Ezért tartottam az idei év utolsó tízmilliószoros napi tréningjét egy barlangban. Elvittem és keresztül vittem a csapatom bátor tagjait a saját félelmeiken, tükröt tartottam nekik és megélhették az alászállást, a halált, a végső elengedést és egyben feloldódást, majd az újjászületést és a velejáró önfeledt örömöt.
Az alászállás nem egyedi út…mindenki jár a „pincében” időről-időre. A különbség inkább abban áll, ki hogy megy le, mennyi időt tölt ott, hogy jön onnan fel és mire használja azt, amit lent talált.:)
Arra bátorítalak, hogy merj a tükreidbe igazán belenézni és magadhoz ölelni mindazt, amit látsz benne. Valódi újjászületést élhetsz meg így és óriási energia, erő szabadul fel benned, melyet felhasználhatsz az álmaid megvalósítására, az életed igazi megélésére.
Kívánom, hogy merj alászállni és újjászületni!
Pozsgai Nikoletta
személyiség integrációs tréner, kineziológus
női önmegvalósítás specialista
Kapcsolódó cikkek:
4 thoughts on “A Változás, a félelmek és az újjászületés”
Comments are closed.
Köszönjük Nikol!
Mi csak átrendezkedtünk a napokban, és a lányomon lehetett látni a második napon a masszív ellenállást. Nem, már nem akart több változást. Már nem akart több stresszt.
Fiataloknál még sokkal nyilnvánvalóbb az ellenállás néha, mi, felnőttek megtanultunk már sodródni valamilyen szinten.
Aztán én is azt vettem észre, hogy az új bútorok, az új elrendezés miatt sokkal nyugtalanabbul alszom. 2 napig.
Aztán már úgy éreztem, minden könnyebb.
A lányom is tud végre aludni (ő egy éjszakát konkrétan átvirrasztott az új szobájában), és helyükre kerülnek a dolgok.
Jobbá vált minden, mégis furcsán idegenül. Míg be nem lakjuk.
Remélhetőleg, az új környezetben már okosabbak leszünk/vagyunk, és nem sodródunk bele olyan megszokásokba, amik hosszú időre megkötnek minket 🙂
Nagyon tanulságos történet, köszi szépen 🙂
Köszönöm Nikoletta
Ezt nagyon jó volt olvasni, és közben szembenézni a saját tükrömmel is :-). Nos én is változtattam és igen önként vállaltam a stersszt a változás miatt, no meg ott a suli is, azt is én vállaltam, és szeretem is, de néha vannak olyan dolgok is amire talán nem is vagyunk igazán felkészülve, holott tudtam és akartam a változást és jó is, csak közben nem értek dolgokat, és igen itt jön ez a kedves cikk tőled, ami elgondolkodtat, hogy vegyem csak elő azt a tükröt és nézzek jobban bele, talán akkor előbb rájövök a dolgok nyitjára.
üdv Kingus
Eszter lányom, a Google-Angyal (www.guglisagok.hu) a napokban tudatosította bennem, hogy egy éve cseréltünk lakást. Ugyanabban a házban lakunk a VI. kerületben, csak másik lépcsőház jön fel mindkettőnkhöz. Bennem azonnal az a kép jelent meg, amikor a 2 lakás teljesen ki volt pakolva, és az egész udvart elfoglaltuk lent (2. emeleten lakunk): fele udvaron az én cuccaim, másik felén meg Eszteréké.
Aztán eszembe jutott, hogy hogyan dolgoztam innen ezen a kicsi laptopon, amin most is gépelek – festésnél lefóliázott butorok közé bebújva egy asztaldarbon. Mert az onlány 🙂 vállalkozásnak működnie kell, ugye 🙂
Nekem ezek az időszakok nagyon boldog időszakokat is hoztak. Egészen különös módon. Most is érzem, ahogy írok róla. Valami hihetetlen, mély örömöt, hogy van egy hely, ahova le tudok feküdni, egy vacok, van tiszta fehérneműm, egy bögre meleg tea, egy lámpát is előszedtem, és tudok olvasni elalvás előtt… és olyan jó vackolódós minden.
Viszont a selejtezés engem is meg szokott viselni – megértelek, Nikol, abszolút. Bár most már kevésbé, mint régen. A legszebb élményem ebben az, hogy amikor Tarra elmentünk az egyik barátnőmmel a régi naplóimat, meg selejtezett papirokat égetni a buddhista sztupához, akkor odajött a gondnok és elkérte a papírokat. Hogy kell nekik a szertartásokhoz. Hát ennél jobb helyük nem is lehetett volna 🙂
Köszönöm, hogy ezeket leírhattam 🙂
Ida ***
Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat és örülök, hogy tudtok hozzá kapcsolódni személyesen is. Igen, a költözés elég erőteljes módja a változtatásnak-változásnak. Én most direkt úgy készültem rá, hogy vízválasztó legyen…(aminek mennie kell azt vigye a víz:).
Amikor az ember lánya este leül és megpihen az újban, a zsákok között utat alakít ki magának, hogy legalább a legszükségesebb helységeket meg lehessen közelíteni, vagy az összepakolt túlélőcsomagból falatozik, ötltözik… nos, igen, akkor eljön egy nagyon vegyes érzés… a káosz, a hála, a fáradtság, a remény és az új ígérete egyszerre volt jelen. Aztán egyszerre csak erő érkezett az összevisszaságból. Az akaratunk ereje és a kép, amit megálmodtunk az új otthonunkról továbbsegítettek. A dobozok-zsákok fogynak…az új otthon egyre melegebb érzetű, kölcsönösen elfogadtuk egymást:)
Idához kapcsolódva, nekem a hála érzése akkor jött el, amikor első éjjel lefeküdtem és „egyszerre semmi sincs a helyén, mégis minden a helyén van” érzetem volt. Mert mi az a sok cucc, az életünk egy-egy darabjának tükre…de nem mi magunk. Nélkülük is legalább olyan boldogak lehetünk…nem ezen múlik. Jó volt nézni a kisfiamat, ahogy körülnézett, szaladgált a zsákok között…majd hozzám bújt és azt mondta szeretlek. A lényeg velünk-bennünk van, akárhová és akármilyen körülmények közé kerülünk.:)
Nikol