Boros mustáros karaj (Φιλετάκια με κρασί και μουστάρδα)

Ez egy nagyon egyszerű és mindennapi étel, úgy magyarok, mint görögök fogyasztják. Én most készítettem először, mert eddig féltem a mustárt használni. Mióta bebizonyosodott, hogy a gyerek erre nem allergiás, egy ízesítővel több került a palettámra, amit a főzés során felhasználhatok. A sertéshúst nem szívesen eszik a görögök, legalábbis az idősek és a középkorúak. Ez annak köszönhető, hogy a TV-ben évek óta hajtogatják a szakemberek, mennyire egészségtelen a marhahússal szemben a disznóhús, mivel sokkal zsírosabb és koleszterin-dúsabb. Így én is ritkábban főzök, de néha azért bekerül a konyhámba. Külön-bejáratú hentesünk van, akitől a húst és kolbászt vásárolom, de néha elcsábulok a Lidl-ben, ahol előrecsomagoltan kis, vékony karajszeleteket szoktak árulni. Most is ilyenből készült az ebéd, nekünk kézzel kikavart, darabos krumplipürével, gyereknek sima vajas rizzsel. Ami a krumplipürét illeti, ugye nem szabad mixerrel kikeverni, mert kicsapja a keményítőt a krumpliból és ragacsos. Mi úgy is nagyon szeretjük. Van amikor mixerrel (a mixer műanyag kését használom erre) kavarom ki, van amikor kézzel. Sokat variálom, de mindig kerül bele bőven vaj vagy ha diétásabb napom van, margarin. Ezenkívül tettem már bele krémsajtot, joghurtot, főtt almát. A krémsajtosat szeretem legkevésbé, az első próba után több ilyet nem készítettem. Kedvencem az almás, ilyenkor az almát megpucolom, felébe vágom és a krumplikkal együtt megfőzöm, a pürébe pedig a vajon kívül csak az alma és a fövő léből, annyi, amennyi kell – kerül.

Ami a boros-mustáros karajt illeti, akár ünnepi ételnek is megfelelő, hamar elkészül, illetve az előkészítése egyszerű, ráadásul nem egy drága étel. A titka: a jó minőségű bor. Nem szabad ezen spórolni!

Én egy 2007-s „Tokaji Muscat Lunel” bort használtam hozzá, egy fehér, félszáraz, finom Tarcali borocskát.

6 kis, vékony szelet disznókaraj

olaj a sütéshez (én olívát használok)

egy borospohárnyi bor

2 kiskanál mustár

A szeletek szélei bevagdosom egy éles késsel, hogy ne ugorjanak össze a sütés alatt, sózom, borsozom őket. Utána egy magas oldalú tepsiben, melynek fedője is van, elősütöm őket (gyors lángon megpirítom mindkét oldalukat).  A borospohárnyi bor-ban elkeverem a 2 kiskanál mustárt, mikor a húsok megpirultak, ezzel felöntöm őket. Ha még szükséges kipótolom vízzel, hogy mindig bő lében legyenek. Lefedem és hagyom alacsony lángon rotyogni. Nagyon gyakran ellenőrzöm és mindig pótolom a levet ha kell. A végén, ha már puha (ha száraz nagyon a hús, hiába kicsik és vékonyak a szeletek, kellhet a puhuláshoz fél óra is)-a levet hagyom olyan állagúra sűrűsödni, ami nekem tetszik.

Néha bő szószt akarok az ilyen mártásos husik alá, olyankor a végén felöntöm vízzel hogy ellepje a húsokat, hagyom összerottyanni, majd egy kiskanál keményítővel sűrítem (egy kiskanál keményítőt kevés vízzel simára kavarok és ehhez hozzáadom a levet, majd mindet visszaöntök a tepsimbe, a húsokra).

Mindenki nagyon szereti. Kapribogyós római saláta járt hozzá.