Karácsonyi mézes

Hol van az megírva, hogy mézeskalácsot csakis karácsony előtt pár héttel lehet készíteni? Hol van az megírva, hogy az ünnepi forgatókönyveknek mindig ugyanúgy kell lezajlaniuk, halászléstul, pulykástul, beiglistül stb-stül?

Idén nem volt időm mézest csinálni, mert vagy a gyerekeknek volt elfoglaltságuk, vagy nekem. Teltek a napok, egyre fényesedtek esték, gondolatok és szívek. De a mézes csak nem készült.

Szenteste volt már, mikor eldöntöttem: „Idén, akkor nem lesz mézes.” És a nagy készülődős felfordulásban valahogy nem is hiányzott senkinek. Sem Szenteste, sem Karácsony első napján. Aztán 26-án valami hiányocska kezdett mozgolódni az elmékben. Először csak ködösen, megfoghatatlanul. Majd szóvá érve az ebédnél: „Te anya, mikor sütünk mézest?”

Egy hétévesbe ugyanis még nincs belehuzalozva a decemberi menetrend. Neki mézeshiánya van, hát sütne. Nem vagyok az a „ciki-nem ciki” mérlegelős fajta, de valami csak megütközött bennem: „Karácsonykor mézest sütni?”

Nem csigázlak tovább, kedves Hősnők Olvasó. Belefogtunk. Öt perc alatt elöl volt már liszt, vaj és gyúrótábla, méz, citrom és „bikabóna”. Gyúrtunk, kóstoltunk, nyújtottunk, szaggattunk négyen három tepsit is megtöltve. Én meg azon gondolkodtam épp, hogy „de nincs kedvem most a nyomózsákos cukormázhoz”, amikor a fiam elmesélte, hogy az oviban mazsolásra csinálták a mézest. No, akkor mi is hagyományt szegünk, ezzel is. Itthonit mindenképp.

Tudjátok mit nem ettem még soha, pedig nem ma kezdtem a mézespusztítást? Kókuszdíszes mézest. Hát nálunk most az is született. Meg is pirult szegény hóharang, mert hiába állítottam be csengőjelzést, a nagy maradékmazsola-majszolásban csak tovább felejtődött a sütőben.

Annyival, hogy a szívünk után mentünk és nem az elvárások után – amik, valljuk be, sokszor csak képzelt elvárások – teremtettünk magunknak egy gyönyörű, karácsonyi koraestét. Fahéjillattal, szegfűszeggel, felnőtteknek forralt borral, gyerekeknek gyümölcsteával, sok-sok mazsolával.

Elalvás előtt visszaidéztem a napot, és azt az ajándék-tanulságot, amivel gazdagabb lettem.

Nemsokára a fogadkozások napja jön. Az újévi fogadalmaké. Lesz, amit megtartunk, lesz, amit nem. Lesz, aki nem is fogadkozik. De egy biztos, nem kell olyan nagyon komolyan venni! Ahogy a mézessütés időpontját se kellett. Ha valami nem úgy sül el, hát… Istenem! Lehet, hogy valami sokkal jobb történik helyette velünk, vagy valami, számunkra sokkal értékesebbet ajándékoz nekünk az esetleges kudarc. Csak nyitottan, Kedves Hősnők! Nyitott szívvel és szemmel menjünk 2010 elébe!

Boldog Új Évet Nektek!

Hantos Gyöngyi

http://blog.ladyuser.eu