Beszámoló a felvételről

Korábbi bejegyzésemben már említettem, lehetőséget kaptam arra, hogy a Laptopkonyha.hu stúdiójában Buza Sándorral együtt, elkészíthetem a házi almás-mákos rétest, kamerák előtt. Kedden el is érkezett a nagy nap.

Készül a rétestészta

A részletek: Az egész azzal kezdődött, hogy nyáron beneveztem a Laptopkonyha.hu játékára, ahol sikerült is bekerülnöm azok közé a szerencsések közé, akiknek a nyereménye nem más volt, mint az, hogy személyesen Buza Sándorral készíthetik el a kiválasztott ételt és természetesen ez rögzítésre is kerül. Júliusban, mikor megkaptam a levelet, hogy nyertem, el sem akartam hinni.  Aztán jöttek a kérdések, a félelmek. Hogyan fogok megszabadulni a fölös kilóimtól, hogy ne nézzek ki úgy a felvételen mint egy vigyori, guruló gombóc? Hogyan fogok egyáltalán kamerák előtt viselkedni, mikor annyira drukkos vagyok, hogy izgalmamban még azt sem tudom kinyögni, hogy, hogy hívnak? Hogyan készítem majd el a rétest, hogy az még ehető is legyen? Vajon jól fog sikerülni, ki tudom majd húzni, nem keverek össze majd mindent? És még ezer ilyen kérdés ömlött az agyamon keresztül. Aztán az is megfordult a fejemben, hogy inkább nem vállalom be ezt a az egészet és átengedem valaki másnak a lehetőséget. De a drága párom annyit győzködött, hogy végül mégis rászántam magam. Így utólag belegondolva nem bántam meg, már csak azért sem, mert olyan emberekkel találkozhattam, akiket örülök, hogy megismertem.

Sanyi felméri a tészta nyújtásához szükséges helyet

Fantasztikus csapat volt. Igaz, hogy a kilóktól sem sikerült megszabadulnom, a lámpalázam is megmaradt, de végül csak megcsináltam:)
Egy élmény volt. El kell, hogy mondjam, itt olyan csapat dolgozik együtt, akik egytől-egyig annyira jó fejek:)

Mosolygósak, kedvesek, segítőkészek, biztatnak, hogy „ügyes voltál, megy ez!” Ritka, hogy egyszerre  ennyire jó fej embert látok együtt. Annyira profin csinálják, mindenki tudja a dolgát, minden megy mint a karikacsapás. És ezt annyira pozitívan, jó kedvvel teszik. Mikor megérkezem, kedvesen fogadnak, olyan érzésem van, mintha mindenkit régóta ismernék. Egy mosolygós, kedves hölgy, Juli fogad, nagyon kedvesen eligazít, körbe vezet, bemutat és megmutatja a stúdiót. A sminkes lány Gabi, pillanatok alatt belopja magát a szívembe, annyira kedvesen bájos és tökéletes sminket készít. És már kezdődik is a felvétel. Buza Sanyi a profik magabiztosságával, lazán pörög a felvételek alatt és között, poénkodik kedvesen, mindenhez van egy jó története, biztos pontként áll az ember mellett, folyamatosan bátorítva. Miközben a rétestésztát gyúrom, azon zakatol az agyam, hogy mit fogok elfelejteni, hogy is kell csinálni??? mintha életemben először próbálnám elkészíteni.

Van segítségem:)

Közben próbálok figyelni Sanyira, hogy mit is kérdez? Zavaromban csak vigyorgok, és vigyorgok…..
Jön egy kis pihenő fellélegzek, a tészta pihen, a töltelék kész, már csak a tészta kihúzása, a töltelék betöltése következik és a sütés. Míg én pihenek, addig sem állnak meg, az előző felvétel eredményét tálalják és fotózzák. Bevallom nagyon guszta, kínálnak, hogy kóstoljam meg, de olyan ideges vagyok, hogy egy falat nem csúszna le a torkomon.
Aztán jön a következő felvonás, ismét forognak a kamerák, próbálom a tésztát minél vékonyabbra kihúzni, ami nagyjából sikerül is, igaz a széleit nem vágom le, mondván, hogy elég vékonyra sikerült kihúznom. Sanyi folyamatosan beszél, szóval tart, végül rá kerül a tésztára a töltelék, lekenem a tetejét tojással, ráügyeskedjük a tepsire és már megy is be a sütőbe. Ismét fellélegezhetek, jön a szünet, amíg sül a rétes.
A szünetben figyelek, mert már a következő felvétel előkészületei folynak, hamar beállnak a konyhapult mögé Sanyi és Házisáfrány, aki igazi profinak tűnik. Sajnos, vele nem tudtam megismerkedni,
de érdeklődéssel figyelem a felvételt, miközben, bemutatja a fűszereket, amiket az ételéhez felhasznál.
Gyorsan telik az idő, meg is sül a rétes.

Íme a végeredmény

Már csak a szeletelés és tálalás marad hátra. Újra a konyha pult mögött állok Sanyival, forognak a kamerák, szeletelem a rétest, tányérra kerül. Sanyi bemutatja, hogy íme így néz ki az általam elkészített házi almás-mákos rétes.
Nagyon köszönöm Buza Sanyinak és a Laptopkonyha.hu stábjának a lehetőséget, hogy egy felejthetetlen délutánt tölthettem el nálatok, veletek.
Remélem még találkozunk!


Szilvásgombóc

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/