Narancsos csirke (Κοτόπουλο με πορτοκάλι)
Ennek a receptnek többféle változata van, én most a legegyszerűbbet készítettem.
Hozzávalók:
- 1 konyhakész csirke
- 3 nagyobb narancs leve
- 1 narancs szeletelve
- 1/2 citrom leve
- 1 apróra vágott hagyma
Elkészítés:
Én a csirkéről mindig lehúzom a bőrét, egészségkímélés céljából. Csak akkor marad bőrrel, ha sütőben sütöm. Tehát nálam ez az első fázis.
Most csak a combjait és mellét készítettem el, a szárnyakat és nyakat eltettem a mélyhűtőbe.
1 ujjnyi olívaolajon kicsit megpirítottam a csirkerészeket, majd mellétettem a hagymát is, amíg megüvegesedett. Sóztam, borsoztam és lefedve félpuhára pároltam kevés víz hozzáadásával. Mikor már majdnem puha volt minden, hozzáöntöttem a narancsok és citrom levét, addig főztem, amíg sűrű mártás maradt alatta. Most kimondottan savanyú narancsom volt, így a végén hozzátettem egy kiskanál cukrot is a mártáshoz, valamint a szeletelt narancsot, jól összerotyogtattam, hogy a szeletek is átfőjenek.
Rizzsel tálaltam a gyereknek, nekünk kásával.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Kapcsolódó cikkek:
Fokhagymás garnélarák (Γαρίδες με σάλτσα σκόρδου)
Hogyan láthatjuk biztosan kedvenc oldalaink Facebook megjelenítéseit?
Meggyes csokoládés sütemény - Κεϊκ με σοκολάτα και βύσσινο
Meggylekvár (Μαρμελάδα βύσσινο)
Meggy 2012
Édes kenyerek egyházi szertartásra
Briam - zöldségragu
Itt a meggysüti ideje!
Hogyan kávéznak a görögök?
Szőlőlevél töltike akció 2012