szösszenet 3: Bla-bla-bla kikapcs
Nem tudom kedves nőtársaim, ti hogy vagytok vele, de én már számos alkalommal rajta kaptam a pasimat, hogy egyszerűen nem hallja meg, hogy mit mondok.

Persze nem arról van szó, hogy a kedvesnek halláskárosodása lenne, erről szó sincs, szerencsére minden rendben van a fülével-hallásával.

Az igazság az, hogy a férfiak kifejlesztettek magukban egy gombot, amit bármikor megnyomhatnak, ha úgy gondolják, hogy a kedvesük elkezdett locsogni és számukra irreleváns információhalmazzal bombázza őket. Ez egy evolúciós fejlődésnek az eredménye, nyilván sok férfit mentett már meg attól, hogy beleverje a fejét a falba, vagy unalmában az orrába dugjon valamit.

Van amit megértek ebből, mert valóban vannak olyan nők, akik össze-vissza beszélnek, de én természetesen nem ilyen vagyok :). Nekem igenis fontos közlendőim vannak a világról, nem pedig pusztán üresen fecserészek. Az amit mondok a páromnak, neki mondom, fontos a véleménye, fontos, hogy figyeljen és hogy ÉRDEKELJE miről beszélek (beszélek, nem locsogok!).

Szóval nem egyszer rajta kaptam, hogy használta a bla-bla-bla kikapcs gombot. Persze először rosszul esett, aztán haragudtam, bemérgültem, mindezt pár tized másodperc alatt… de végül találtam egy jó megoldást.
Amikor látom, hogy csak testben van jelen elkezdek teljesen oda nem illő dolgokról beszélni, mint például látod azt a rózsaszín majmot a fán vagy jaj a válladon ül egy elefánt! És akkor megcsillan valami a szemében … újra velem van, de jó! Viszont értetlenül néz rám, mint aki most csöppent ide ebbe az univerzumba (asszem körülbelül ez is történhetett).

Ilyenkor döntened kell: 1. vagy leszel hárpia és elkezded ecsetelni, hogy mennyire figyelmetlen és elhangzik a tipikus mondat: „Te nem is figyelsz rám :S”… 2. vagy kedvesen ránézel és megkéred, hogy ismételje el az utolsó mondatot amit mondtál neki.

A második esetben általában egy kicsit elszégyenli magát, de nem kapsz ezzel egy időben garanciát, hogy nem fordul elő többet, ugyanakkor, ha ezzel nem elégszel meg, még mindig ott van a hárpia aduász kártyád…

Harumi világa – A Nő és/vs. a Férfi

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/