Ne ülj a gödör alján!

A hétvégén egy ismerősömmel beszélgettem. Azt mondta, a segítségemre lenne szüksége, mert elakadt, nem tudja hogyan tovább? Munkahelyét is elérte egy ideje a válság és sorban küldik el a kollégáit. Ismerősöm nagyon jó szakember, szereti is, amit csinált (legalábbis évekig szerette) és meg is becsülték/becsülik érte, helye is biztosnak tűnik, őt nem fogják elküldeni. Mégis úgy érzi, valami nem stimmel. Rádöbbent ugyanis (hogy ez a válságból adódó szituációnk köszönhető vagy egyébként is eljutott volna erre a pontra, nem tudom?), hogy nem ez a munka a jövője. Nem innen szeretne nyugdíjba menni. Valamint tennie kell, most…vagy hamarosan. Nem tudja még mit, de ez így nem jó.

Úgy gondolom, hogy ő már megtette az első lépést a megoldás felé. Felismerte, hogy valami nem „kerek”, elgondolkodott rajta és elindult, hogy tegyen valamit azért, hogy „visszakerekedjen” a világ.

A legtöbb ember hajlamos „ülni a gödör alján”, elvegetálgatni hangos sóhajtások közepette. De ez nem hoz ki senkit abból a bizonyos mély veremből. Ha viszont megpróbálunk kimászni, vagy segítségért kiáltani, megnőnek, megsokszorozódnak az esélyeink, hogy kimászunk, sőt meglátjuk a „fényt”. A változást akarni kell és tenni is kell érte.

Ez az ismerősöm most a gödör alján ül, de már kiabál és próbál kijutni…és én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki.

Kedvenc történetem követendő példaként, egy munkakapcsolatom: egy nemzetközi, világhírű cégnél volt magas, megbecsült pozícióban a hölgy. Mindene megvolt: jó fizetés, utazások, híres emberekkel találkozott, de egy nap elege lett belőle. Rájött, hogy mást szeretne csinálni. És feladta a biztosat…és meglépte a bizonytalant:elment jógaoktatónak. És sikerült neki!

Szóval, h rátérjek mondandóm lényegére…aki még nem bogozta volna ki:))Ha úgy érzed nem vagy a helyeden – legyen az magánélet, munka stb. – ne tétovázz, lépj a változás irányában. Merj segítséget kérni. Megéri! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokra áldozzuk, amit nem szeretünk csinálni.

És végül 2 idézettel zárom soraimat:

„Az ember járja a maga lejtőjét – csak az a fontos, hogy ez a lejtő felfelé vezessen.” – André Gide

„Az ember nem fedez fel új világrészeket, ha nincs mersze az ismert partokat maga mögött hagyni.”- André Gide

 

Tallullah

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/