Tűzrőlpattant menyecske
Épp tegnap mondtam valakinek, hogy az a jó a blogírásban, ha történik velem valami rémes, akkor néha arra gondolok közben: na, nem baj, legalább lesz belőle egy kis bejegyzés. Mindezt a mézeskalácssütéshez hasonló, utólag vicces fiaskókra értettem.
Ezt a nagyképű kijelentést kicsivel később az követte, hogy beszélgetőpartneremmel egy órán át a tárgyveszteségekről elmélkedtünk, mire ő elmesélte, hogy egyszer leégett a lakása, benne rengeteg emlékével, ami sokkolt engem, mert ez – nagy tárgyfüggőként – régi rémálmom, hogy milyen lehet mindent elveszíteni.
Ezért is találom finoman szólva kísértetiesnek, hogy ma átéltünk egy kisebb tüzecskét itthon Bobmesterrel. Kigyulladt a függönyünk, lángolt, volt egy pillanat, amikor lepergett előttem, hogy akkor köszönjük szépen a lehetőséget, mi most kimegyünk Botonddal a folyosóra, és végig asszisztáljuk, ahogy porig ég a lakásunk, de szerencsére, és csodával határos módon sikerült ezt megakadályoznom, és a tüzet eloltanom. Azért is csodával határos, mert 3 órát aludtam, és ébredés után még abban is kételkedtem, hogy reggelit tudok majd készíteni a gyerekemnek, ehhez képest, másnaposság ide vagy oda, eloltottam egy tüzet! És azért is csodával határos, mert azóta is remegek, hogy milyen pillanat alatt lettek elég nagy lángok a semmiből, és mennyire másodpercek múlva kapott volna lángra a másik függöny is – de nem kapott. Meg azért is, mert utólag hihetetlennek tűnik, hogy annyi vízzel, amennyivel, és olyan jó mozdulattal eltalálva, eloltottam ezeket a lángokat. A füstöt kiszellőztetni már nem ment ilyen gyorsan, egész nap köhécseltünk és fagyoskodunk, de talán holnapra már pszichésen sem fogom érezni az égett szagot, most még a hatása alatt vagyok, és szerintem Bobóci is. Igaz, neki az a legfőbb gondja, hogy új kakilóhelyet kell találnia, mert pont ehhez a lámpánál szokott elbújni, de most nem mer odamenni.
Judit barátnőm szerint, és anyám is biztos azt mondaná, hogy ennek a történetnek egy üzenete van: nem teszünk lámpa mellé függönyt, de én mostanában már mindig mindent rendszerben nézek, és megint meg kell állnom itt egy percre (vagy többre) magammal, hogy miért is vannak ezek a dolgok? Mik az üzenetei ezeknek a sztoriknak? Majd biztos rájövök, de most még kicsit nyomnak a történtek.
Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>