Rajzos cukiságok

Ha valami nem eltúlzott szentimentalizmust vált ki bennem Botonddal kapcsolatban: az a kézügyessége. Valójában lehet, hogy nem is jól látom, és igazából egy finom-motorikai zseni, de mégis afelé hajlok, hogy nem technika vagy a rajz dicséretekkel lesz tele az ellenőrzője. Egyelőre elméleti szakember-gyanús.

Na, de azért csak akad etéren is sikerélményünk. Lássuk.

Ezt még két hete csináltuk, én rajzoltam zölddel, először egy kört, majd ő beletette a szemeket és szájat, aztán én megrajzoltam ezeket, ő pedig körbekerítette, sőt még hajat is rajzolt. Itt szembesültem vele először, hogy tud „kört” rajzolni, ami – ahogy tudom -, akkor következik be, amik az énhatárok-éntudat kialakul. Soha az életben nem jöttem volna erre rá magamtól, de logikus.

Ezt ő rajzolta, nyilvánvalóan tök véletlenül, de mégis: egy violinkulcs :))

Ezt pont néztem, ahogy rajzolta, elég tudatosan készült, először pöttyök nélkül, akkor közölte, hogy delfin, majd mikor bepöttyözte: gepárd testű delfin. És elmutogatta, hogy hol a hátúszója, farkúszója, feje, szeme, teste. Nekem tetszik.

Ezen már kicsit lehidaltam, megrajzolta a körvonalat, majd a szemet, majd a szarvat, megmondta mi az, de magamtól is tudtam. Vérprofi. Kitaláljátok?

Ehhez kicsit magyarázkodnom kell, ugyanis a madarat én rajzoltam, hárpiának készült, a csőrénél kicsit hattyús lett, az egy tőből kinövő lábaira nincs mentségem, de Botond szerencsére jóváhagyta, sőt azt mondta, hogy „Ez Apa. Apa varjúnak öltözött.” Majd alárajzolta ezt a valamit, és közölte, hogy „Apa elkapja ezt a fonalszerűséget.”

Hát, így állunk. Remélem azon senki nincs meglepődve, hogy nem gombák, házikók vagy napocskák szerepelnek a rajzlapjainkon.
Végül egy kis testfestős ízelítő a mindennapjainkból: