Gazdag szegények

Fürdés közben róttuk a szokásos kérdez-felelek köreinket. Ezúttal annak apropóján, hogy két hajósfigurával szórakozott, az egyiket Zsuzsa Nagyinak, a másikat Ákos Papinak nevezte el.  A két figura csókolózott. Már itt is melegség költözött a szívembe. Innen továbbhaladtunk, kérdezgetett, beszélgettünk, kik a nagymamái, ki a dédnagypapája, kik a dédnagymamái. Megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e Öreganyára és Öregapára, erre összevonta az okos kis szemöldökét, gondolkodott legalább egy percig. Ha akartam sem tudtam volna megszólalni, épphogy ki tudtam mondani a nevüket, mielőtt elcsuklott a hangom. Vártam hátha előszed valamit az okos kis fejéből és merengtem. Erre hosszas gondolkodás után mit mond a  kétéves gyerekem?

-„Öreganya szegény volt. „

Annak idején, emlékszem, így mondtam neki, hogy „szegény Öreganya meghalt”. Szanaszét dagadt a mellkasom. A forróságtól, a könnyektől, a büszkeségtől, a szeretettől.