Élni jó!

Olyan témát hoztam, amelyről először a kineziológia tanárom által írt könyvében olvastam (Johanna Walter: Ha hozzám érsz), de saját magam évekig nem találkoztam ilyen esettel, egészen eddig.

Húszas évei végén lévő fiatalemberrel már több témán dolgoztunk (allergia, édesapával való kapcsolat, párkapcsolat), és minden területen nagyon szép javulás, pozitív változás volt tapasztalható, míg az egyik találkozásunkkor felvetette, hogy meg lehetne-e „nézni”, hogy mi az oka annak, hogy őt élete során már nagyon sok baleset ért, nem egy ezek közül majdnem a halálát okozta: volt ezek között ütőértől pár centiméterre lévő sérülés, komoly fejsérülés, autóbaleset, műtét. Gyakorlatilag nem volt olyan testrésze, ami ne törött  volna, vagy ne kellett volna összevarrni.

Így a pozitív céltémánk az lett, hogy „méltó vagyok a jó egészségre”.

Az oldás elején, rögtön az egyik ellenőrző kérdésnél, az izomtesztelés során jelzést kaptam: kliensem nem akarta az oldás előnyeit 100%-osan elfogadni (előfordul ilyen, de azért nem gyakran, az ilyesmi már önmagában beszédes lehet), így az első feladat ennek a korrekciója volt. Csak ezt követően tudtuk megkezdeni a munkát.

Meglepő módon csak és kizárólag a születés I. szakaszában kellett dolgoznunk (születés I. szakasza: amikor megindul a szülés), de ezenkívül egy olyan életkornál sem kaptam jelzést, amikor azok a bizonyos balesetek történtek. A fiatalembert születésekor érte valamilyen stressz, plusz információként még annyi állt rendelkezésre, hogy ekkor valamiért úgy érezte, hogy nem megfelelő…

Kérdésemre, hogy történt-e valami a szülés során, kliensem elmondta, hogy a születésekor többször a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, gyakorlatilag nem sokon múlott, hogy nem fulladt meg, szinte „fekete” volt, amikor a világra jött. Vagyis már eleve meg sem akart születni, nem akart élni (mert valamiért úgy gondolta, nem megfelelő, nem elég jó), és később egész élete során, egyszerűen próbálta ezt a „halálprogramot” futtatni, majdcsak sikerül meghalni, ha már a születésekor életben maradt és megmentették! Ráadásul az, hogy „feketén” jött a világra, tovább erősítette benne a nem megfelelőség érzését, úgy érezhette egyáltalán nem felel meg az előzetes elvárásoknak. Később aztán az élete során bármikor bekapcsolt a „nem vagyok megfelelő” érzés, válaszul olyan helyzeteket teremtett tudat alatt gyermekként és felnőttként is, amikor veszélyben volt az élete, és majdnem meghalt. Annak, hogy vajon miért nem érezte magát megfelelőnek már a születésekor, és miért „akart” megfulladni, meghalni, miért nem akart élni, számtalan oka lehet: nem tervezett baba volt esetleg és/vagy nem várt nemmel született (lányt vártak, de fiú lett), vagy valaki (akár a testvére) nem szerette volna, ha ő megszületik – szimplán testvérféltékenységből…, esetleg a nagyszülők nem örültek az ő érkezésének, stb. Sok ok van ezeken kívül is, csak pár lehetségeset soroltam fel.

És persze így már értelmet nyert az is, hogy miért is nem akarta páciensem az oldás előnyeit elfogadni: az oldás hatására nem tudta volna tovább futtatni a „halálprogramot”, tehát a tudatalattija tiltakozott a pozitív változás ellen.

Egy nagyon szép meditáció során oldottuk a születéskori negatív érzelmi töltést, tudatosítottuk, hogy élni jó, az élet szép, de azért nyomatékosan megkértem kliensemet, hogy tényleg döntsön már úgy, hogy élni akar! 🙂

Ami feltűnt, hogy viszonylag sok korrekciót kellett csinálnunk, és több negatív érzelmi stressz is felszínre jött a meglévők mellett a korrekciók tesztelése során: többek között  sértődöttség, bánat, bűntudat.

Az oldásban a legnagyobb csavar az volt, hogy a fiatalember egy kimondottan pozitív, életvidám felnőtt ember, aki tele van célokkal, tervekkel, tettvággyal. Ezért is volt meglepő a „halálprogram”. De az oldás során szerencsére felszínre hoztuk a sok baleset okát, gyökerét, a „halálprogramra” pedig már nincs semmi szüksége.

Annyit szeretnék még megosztani, hogy páciensem már az oldás során (és után is) jelezte felém, hogy nagyon megkönnyebbült. Hát hogyne könnyebbült volna meg! El tudjuk képzeni mekkora tehertől szabadult meg…? Most már nincs más dolga, mint ÉLNI és élvezni az életet, és hálásnak lenni érte! :-))

————————
(A folyamatos balesetek, a „halálprogram” nem egyenlő az öngyilkossági szándékkal, ezt szeretném hangsúlyozni! Itt egy teljesen tudattalan dolog működött.)