Bumm a fejbe!

Kicsit sokat medencéztünk-tavaztunk itt-ott a napokban, ma éppen Budakalászon töltöttünk egy szuper napot, délután az apja is utánunk jött, ő is ül a medencében, viccből fejbedobja Botondot a gumilabdával, aki erre felhördül:

– Ne dobd a fejemre, basszameg!

Sírtunk a röhögéstől, olyan hibátlan hangsúllyal és indulattal mondta, hogy őrület.

Más. Ha neadjisten elmúlna a jelenség, mire odáig jutok, hogy egy posztot szánjak neki, lejegyzem: egész nap dirigál, utasításokat oszt, ellenkezik, vitatkozik, visítva és üvöltve felkapja a vizet mindenen, semminek nem örül és semmi nem jó még véletlenül sem úgy, ahogy mi csináljuk. Ha igaza van Méreinek, és ötéves koráig tart a dackorszak, jó lenne, ha engem is fejbe dobna valaki: egy medicinlabdával. Marha nagy szerencséje, hogy imádom mindennél jobban. Pl. azért mert az előbb kikukucskált a szobájából, meglátta a vizes fejemet, és azt kérdezte: Mama, te miért mostad meg a szép hajadat?