Már meg sem merek szólalni, amikor a gyerekre kéne szóljak. Komolyan. Amióta újraolvastam ezt a könyvet. Első olvasata a 90-es évek végén sokkoló volt, de még nem húsbavágó. Akkor még nem volt három gyerekem.

Hantos Gyöngyi cikke

Eric Berne - Sorskönyv
Eric Berne - Sorskönyv

Eric Berne, akit Magyarországon az Emberi játszmák című könyv tett ismertté, írt egy másik könyvet, amely ez előbbinek folytatása a címlap szerint, de valójában önálló mű. SORSKÖNYV a címe és nem kevesebbet állít, mint hogy mindenki elkészíti a saját élet és haláltervét hatéves korára és e terv milyenségét a szülői ráhatás alakítja.

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 - katt ide most!>>

---***---

„A sorskönyv a kora gyermekkorban, szülői nyomásra kialakított hosszú távú életterv. Ez az a pszichológiai erő, amely végzete felé hajtja az egyént, tekintet nélkül arra, hogy harcol-e ellene avagy saját szabad akarataként éli meg.” – írja. Berne. Úgy véli, hogy a sorskönyv alapját mindig a szülői programozás adja.

De miért fogadja el a programozást a gyerek? Mert értelmet, célt ad az életének, lehetőséget arra, hogy a szülei kívánalmainak megfelelően strukturálja be az idejét, illetve azért, mert az embereknek szükségük van arra, hogy megmondják nekik, hogyan kell végezniük a dolgokat. (Ez utóbbival nincs nagyon mit vitatkozni, ha csak arra gondolunk, mit ennénk, ha nem volnának szakácskönyvek, illetve jóanyánk vagy valaki más nem tanított volna meg néhány főzési fortélyt.)

De mire tud programozni egy szülő? A saját programjára, arra, amivel ő is működik. Ha vesztes életprogram működik benne, akkor azt, ha nyertes, akkor azt adja tovább utódainak.

Miből építi fel egy gyerek a vesztes sorskönyvét? Gátló parancsokból, provokációkból és átkokból. A nyertes sorskönyv felépítéséhez a szülői megengedő hozzáállás elengedhetetlen. Egy-egy ember választott sorskönyvéről szóhasználata és cselekedetei árulkodnak.

A sorskönyv kialakítását már születésünk előtti események is befolyásolják. Hogy vártak, terveztek-e minket és milyen hosszú időn keresztül vagy csak úgy besikerültünk, hogy olyan neműnek szerettek volna-e, amilyennek megszülettünk stb. Az sem közömbös, szüleink milyen nevet választottak számunkra. Nevünknek mind jelentése, mind hangzása hatással lehet a sorskönyvünkre.

A sorskönyv alakításakor a mítoszok, mesék hatnak inspirálóan a gyerekekre. Néhány alapsorskönyv elemzése is megtalálható a könyvben, például Piroskáé vagy Csipkerózsikáé. A könyv egyértelművé teszi, hogy sorsunk alakulását befolyásolhatják genetikai adottságaink vagy a külső körülmények változásai, de a józan eszünkre ezügyben ne számítsunk. Igazán fontos döntéseinknél nem a racionalitásra támaszkodunk, hanem a szülői utasítások jelzőkaróit követjük.

A programozás első, látványos szakasza a mamáé. Hogy mi játszódik le a gyerekszobában az etetéshez kapcsolódóan, milyen szavak hangzanak el, milyen lelkiállapotban van a mama és miként viszonyul kicsinyéhez, mind-mind a programot alakítják. Ráadásul itt a gyerek akar valamit – enni, mert éhes – így ő van alkalmazkodásra-elfogadásra kényszerített pozícióban. Aszerint, hogy a felnőttek mit mondanak a gyereknek vagy annak jelenlétében, megjósolható a végkifejlet: herceg/hercegnő lesz-e a kis jövevényből vagy béka. A támogató, megengedő mondatok használata nem elvtelen engedékenységet jelent. Ugyanakkor érthető, hogy pozitív energiákkal töltődik az a gyerek és a programja is nyerésre ítéli, akit „Tündérkém!”-nek szólítanak háromévesen és nem idiótának címkéznek. A dolgon egyáltalán nem javít, ha mosollyal kísérve, puszit cuppantva „kis idiótámnak” neveznek valakit, bár lényegesen jobban jár, mint az, aki felé eltorzult arccal üvölti ugyanezt a könyvben „Boszorkány-anyának” nevezett szülő. (A helyzet persze akkor sem jobb, ha ezt a hímnemű szülő követi el, akit Berne Rémmanónak nevez.)

De a helyzet nem mindig ilyen egyértelmű. Az nehezíti a szülő dolgát, hogy egyrészt a saját sorskönyvével is birkózik, miközben a gyermekével foglalkozik, másrészt a szavak hatalmának, súlyának, következményeinek azonnali érzékelése még kimondásuk előtt nagy önfegyelmet és gyakorlatot kíván meg a szülőtől.

A szülői programozás a gyerek önmagához, a másikhoz valamint a többiekhez való pozitív/negatív hozzáállását is befolyásolja. Az egészséges állapot az „én OK vagyok – te OK vagy – ők is OK-k” állapota. Ez egy összetartó, demokratikus közösséget alkotó család jellemzője, az ideális, amelyre sokan vágynak.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Amennyiben egy szülő szeretné megváltoztatni a sorskönyvét, hogy ne adja tovább gyerekeinek azokat az utasításokat, amiket hajdan ő kapott – (ki ne érezte volna, aki gyereket nevel, egy-egy ki- illetve leosztásnál: „Jézusom, mintha anyámat/apámat hallanám!”) – akkor először is saját sorsállapotával, illetve Szülői énállapotával kell tisztába lennie. A szülő dolgát nehezíti, hogy utódában saját halhatatlanságának zálogát látja, aki annál kedvesebb számára, minél jobban hasonlít rá. Ez akkor is így van, ha a gyerek a szülő legrosszabb tulajdonságait produkálja. Erre egyetlen gyógyír van, ha a Felnőtt énje kontrollja alá sikerül vonnia ezt az örömérzést. Meg kell tennie, ha azt akarja, hogy gyermeke sorskönyve jobb eredményt hozzon.

Eric Berne könyve természetesen jóval összetettebb, mint ahogy itt pár mondatban bemutattam. Amikor szülőkké válunk, senki nem kötelez minket arra, hogy tanfolyamon sajátítsuk el ezt a mesterséget. Sokan nem is gondolkodnak el azon, milyen felelősséget is vállaltak magukra azon felül, hogy igyekeznek gyermeküknek táplálékot, ruhát és fedelet biztosítani. Aki azonban érzi, tudja, hogy lehet persze a világra és a körülményekre kenni, mi lesz a gyerekünk sorsa, de elsősorban tőlünk függ: közvetített mintáinktól, kimondott és ki nem mondott szavainktól, megvalósult vagy elmaradt öleléseinktől, annak jó szívvel ajánlom ezt az alapművet.

Hantos Gyöngyi
http://blog.ladyuser.eu

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 instant infócsomag vállalkozásról>>

---***---

18 thoughts on “Sorskönyv, avagy ki tervezi az életünket”

  1. Wow! Nem semmi ez a megközelítés! Nagyon megfogott…

    Pont ma (is) volt egy ilyen “mintha anyumat hallanám” élményem. Nem igazán vagyok oda a “szégyelld magad” mondatért. Anyumnak ez kötőszó volt annakidején. És néha nekem is kicsúszik a számon, pedig nagyon értelmetlennek, és fölöslegesen bántónak tartom…

    Tehát az van ebben a könyvben kifejtve, ami itt az utolsó rész? hogy szülőként hogyan tudjuk a saját és gyermekünk sorkönyvét megváltoztatni, és kontrollálni önmagunkat? Azt hiszem, van egy utam a könyvtárba. 🙂

  2. Hát, nem is tudom… Én mindig kakukktojásnak éreztem magam a környezetemben, az általános és középiskolában, és persze a családban is. Pedig anyukám mindent megtett, hogy megpróbáljon belepasszírozni az “öntőmintába”, kifelé tudtam is egy darabig mutatni. De mikor egyetemista lettem, és kiszabadultam a szülői házból, végre elkezdhettem a saját szabályaim szerint élni. De azért volt jó tíz év, mikor a saját szabályrendszerem rendszeresen ütközött bennem a családi forgatókönyvvel. Aztán valamikor 2003 körül kerültem az önfejlesztés útjára, bár ez igazán intenzívvé szűk egy éve vált. Az első gyerekem 2006-ban született, természetesen megvoltak az elképzeléseim, hogy mi mindent szeretnék másképp csinálni, mint a szüleim, és úgy vélem, ez kb. 80%-ban sikerült is, sőt a második gyermekemnél talán még jobb az arány :). Az egyik legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy míg én pl. képtelen voltam odabújni anyuhoz, pedig megvolt bennem az igény, de valahogy nem ment, addig az én gyerekeimnek ez teljesen természetes. Arra is nagyon próbálok figyelni, hogy ne hülyézzem és minősítsem a gyereket, mert mást mer gondolni és érezni, mint amit én jónak tartok. És nagyon próbálom kontroll alatt tartani magam, hogy ha valami nem tetszik, akkor a cselekedetet minősítsem és ne a gyereket. Persze ez néha nagyon nehéz, pl. ma is, amikor 37 hetes terhesen megjárom a két manómmal a szokásos 5 km-t, meg a két óra játszóteret, és majd összedőlök a fáradtságtól, de még háromnegyed háromkor is a kifogásokat keresik az alvás alól (pedig enélkül nem bírják végig a napot, már teszteltük) és juszt se azt csinálják, amit kéne, na ilyenkor sajnos előjön a szülői minta 🙁
    De azért van némi öröm is: a szülők is változnak (mármint az enyémek). Eleinte nem nagyon akarták érteni, díjazni meg pláne nem a nevelési koncepciónkat, de mivel látják, hogy működik, kezdenek egyre toleránsabbak lenni a “másképp gondolkodással” szemben.
    Szóval szerintem semmi nem végleges, az embernek van lehetősége rendbe tenni saját magát, na persze jobb alapról ezt is könnyebb.

  3. Szerintem az Emberi játszmák jobb… ez már nagyon elmegy a népszerű pszichológia irányába, sőt, megkockáztatom, kicsit ezoterikus beütése is van. Persze azért érdekes, de talán túldimenzionálja a dolgot. Mint ha nem a saját döntéseinken múlna az életünk, akárhonnan jövünk is.
    “az a pszichológiai erő, amely végzete felé hajtja az egyént, tekintet nélkül arra, hogy harcol-e ellene avagy saját szabad akarataként éli meg.” Na, ez a “szabad akarataként éli meg” egy nagyon Mátrix- szerű víziót fest le elém. 🙂

  4. Először is mindenkinek gratulálok, aki felismerte, hogy a gyerekek is a felnőttekkel egyenrangú családtagok. Ez már sokkal jobb, mint a vak tudatlanság.
    Másodszor, azt még inkább üdvözlöm, aki akár csak egy szeletét is megvalósította a saját gyerekein a másképp nevelésnek. Ez igazán NAGY dolog!!! Eddig nálam is működik!!!
    Harmadrészt, én nem is tudom, hogyan lehet örökké kontrollálni a viselkedésünket, úgy, hogy ne jöjjenek elő a családi minták…
    Ez olyan művi természetességet eredményezhet, mert a gyerekek a ki nem mondott, kontrollált szavakat is érzik.
    Eddigi olvasmányaim folytán három módszert is jónak érzek a tudatos kontrollból ösztönössé változtatásra:
    – kineziológus oldás: amikor leásunk a minta gyökeréig, és ezzel a viselkedés fel is oldódik,
    – az új minták gyakorlása fejben, elképzelt helyzeteken, hogy berögződjenek,
    – múltban megtörtént helyzetek átalakítása képzeletben a kívánt módra, ezt is gyakorlással.

  5. Itt van mellettem mindkét könyv (és még vagy 30, amit el szeretnék olvasni :-)…), és megint az jutott az eszembe, nem lehetne-e beépíteni az iskolai oktatásba legalább az érettségi előtti évbe valami “háztartástant”, családi életre nevelést, felhívni a figyelmet a gyerekkel járő felelősségre, és időben tudatosítani a fiatalokkal, hogy “az édes pólyásből hamar nagy, lakli, öntörvényű, tidédzser lesz ” ? Talán kevesebb lenne a válás is, ha közös felelősséggel, és sok “okosság” tudatában vállalnának a párok “kisbabát” , (aki lsd.mint fent :-). Természetesen a családi nevelést nem lehet áthárítani az iskolára, (és egy gyerek amúgy is állítólag 3 éves koráig nevelhető), de oly keveset van együtt a család, és ha a szülő nem hozza magával a jó példát, akkor hogyan tudná tovább adni ?? Jó lenne megbeszélni még az iskolában néhány idevágó irodalmat, még ha akkor csak legyintenek is rá a fiatalok, amikor szükséges lesz, elő fog jönni az ismeret, hogy hopp, erről én hallottam valamit… nézzünk csak utána… Persze sokat számít az ösztönös szülői szeretet, és józan ész, hiszen nagyszüleink sem olvastak Berne-t, és mégis melegebb-érzőbb családok voltak anno… De sohasem késő, mentsük ami menthető, és “birkózzunk” a legnagyobb szeretettel gyermekeinkkel, mert a szeretettel lehet a legtöbbet elérni. Szerintem. Ja, és tengernyi türelemmel :-)) De megéri ! Boldog családot kívánok mindannyiunknak !

  6. Nálunk volt ilyen jellegű próbálkozás… Mármint “háztartástan” óra.

    Sajnos nem igazán erről szólt. Oké, megtanítottak minket varrni, főzni, hogy hogy kell takarítani, sőt még a gyerekgondozásról is tanultunk. Bevallom Nőiesen, mind kezdő háziasszonyként, mind kezdő anyaként többször is elővettem azt a füzetet – “na hogy is kell helyesen pucolni az ablakot?”, “és a pelenkázásról mit is mond a Nagykönyv?”.

    De ami igazán lényeges, arról nem tanultunk. De még csak nem is beszéltünk.

    Szerintem is kéne legalább egy komplex “Életre nevelés” tantárgy.

    Ahol lehetne beszélni a gondolkodásmódról, az önismeretről, a pénzügyekről, a kapcsolatokról, célkitűzésről… Ezek manapság sokkal fontosabb tudást jelentenének, mint néhány tantárgy!

    Bár legalább egyetemen van ilyesmi. Egy pont nekik! :))

  7. Nagyon örülök a cikknek, mivel mindkét könyvet olvastam és nagy elismerője vagyok Eric Berne-nek.
    De szeretnék ajánlani ezzel kapcsolatban egy másik könyvet F.Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam.
    A szerző még jobban elmagyarázza a tranzakció-analízis elméletét és hozzá kell tennem, hogy egy (magyar) NŐ írta a könyvet laikusok számára.
    Nagyon jó önismeret tanítási alapanyag is, olvassátok el!

  8. Kedves Rita! Nagyon jó a cikk, de én csak olvasom, olvasom,hogy ki milyen családban nőtt fel, szeretetben. Én csak felnőttem, szidalmak és verések közepette. 60-on felül vagyok, és nem tudok felejteni. Semmi jó példát, de egyáltalán példát az élethez, útmutatást, semmit nem kaptam.Ez sajnos végigkisért az egész életemen és sajnos a kapcsolataim is befolyásolta.
    Szerencsére a gyerekeimnek igyekeztem nem továbbadni amit kaptam, – illetve nem kaptam – mármint szeretetet.
    Egész életemben hiányzott a szülői szeretet.Szivesen olvasom a cikkeket, de néha csak nézem és nem tudok hozzászolni a szomoruságtól.

  9. Fecske, én sem odaadó szeretetben nőttem fel, erről majd írok egyszer részletesen, szerintem senki sem irigyelné a gyerekkoromat…

    Ugyanakkor adjon ez erőt!
    Gondolj bele, hogy amiken esetleg keresztülmentél, azok erősítettek rajtad. Egy nálad gyengébb alkat talán lecsúszott volna… Adjon erőt az, hogy erős vagy! De tényleg! Épp ezért, néha a megpróbáltatásokért nem haragudni kell, hanem bizony akár hálával is tartozhatunk a szüleink hibáiért, vagy más, múltbéli dolgokért!

  10. Egyébként átérzem a szomorúságodat, nekem évekig tartott magamban megfogalmazni a haragot, és elfogadni, hogy igenis, jogom van haragudni, mert amiket édes jó anyám művelt, azokat nem tenném a kirakatba!

    Aztán amikor végre mertem haragudni (úgy 28 évesen először), de tényleg csak úgy magamnak megfogalmazva, akkor meg azt éreztem, hogy dehát miért is haragszom? Hiszen az vagyok, akivé válni szerettem volna, és lehet, hogy sokkal jobb körülmények között felnőve, most egy egészen másvalaki lennék, lehet, hogy olyasvalaki, aki nem szeretnék lenni.

    Nem csak az utat kell nézni, hanem érdemes néha az eredményt is!
    Kinek ez jut, kinek az. Az egész élet próbatételek sorozata, vannak, akiknek több próba jut, hogy erősödjenek. Vannak, akiknek gyengéknek kell maradniuk, ezért szinte burokban élnek évtizedekig. Megmondom őszintén, nem szeretnék egy burokból kikerült, pofáraesős valaki lenni.

    Én hiszek abban, hogy a megpróbáltatások, főleg a szüleink által, valami olyanra tanítanak, ami lehet, hogy később nyer értelmet.

    Anyámat a mai napig szeretem, és nem vetem a szemére a rossz dolgokat, pedig voltak olyan évek, mikor rettegésben kellett élnem, hogy vajon miért akar megverni aznap…

    De tényleg a jó oldalát nézem: pl. sosem ütöttem meg a gyerekeimet.
    De majd erről máskor, máshol bővebben.. 🙂

  11. Igen természetesen mint mindenki a családból hozottakon növekedik fel,és a gyerekek is amit
    a Szülőktöl látnak, hallanak azt viszik magukkal ha ki repülnek a szülői fészekből.
    Nagyon sok jó dolgokról beszélsz és valóban igy is van ahogyan le irtad.

  12. Ha felismerjük azokat a sorsparancsokat és tiltásokat, amelyek eddigi cselekedeteink mozgatórugói vagy mint gátló tényezői voltak jelen, már sokkal könnyebb megérteni, elfogadni önmagunkat, döntéseinket. Ha tudatosan figyelünk rájuk, akkor könnyebb változtatni is rajtuk.
    Azért is szeretem Berne könyveit és elméletét, mert életszerű, gyakorlatias, és az elemzéseim során is remekül tudom alkalmazni, hiszen a kézírásból jól megállapítható, hogy ki milyen tiltást kapott gyermekkorában.
    A tranzakció-analízis elmélettel kapcsolatban van még egy nagyon jó könyv: Ian Stewart – Vann Joines: A TA-MA.

  13. Mindenkinek köszönöm, aki hozzátett véleményével a bejegyzéshez, gondolatait megosztotta velünk. Különösen köszönöm a további könyvajánlásokat, és biztatnék is mindenkit, ha egy-egy témához tud egy érdekes, tartalmas könyvről, szóljon róla!

  14. Két könyv a témához:
    John Bradshaw: Vissza önmagunkhoz
    Susan Forward: Mérgező szülők
    Mindkettő azt a témakört járja körbe, amit Rita úgy fogalmazott meg, hogy “igenis, jogom van haragudni, mert amiket édes jó anyám művelt, azokat nem tenném a kirakatba”.
    Gyógyulást kívánok mindenkinek, és azt, hogy ismerjétek meg az igazi szeretet-élményt!

  15. Két héttel ezelőtt áldott meg minket egy aprócska jövevénnyel a sors.
    Holnap lesz a napja, hogy felkeresem a könyvtárat, ha ott nincs, akkor a könyvesboltot.
    Az rendben is van, hogy a szülő tudatosan neveli a gyermekét, de mi van a közvetlen környezetben található rokonokkal, ismerősökkel akiknek minderről a nevelési formáról fogalmuk sincs.
    A szülők távollétében esetleg olyan mondatokat fogalmaznak meg, ami a szülői neveléssel ellentétes.
    Vagy ezeket figyelmen kívül lehet hagyni?
    Ahhoz már a szülőnek szerintem nincs energiája, hogy mindazon embereket megváltoztassa.

  16. Nagyon sok érzés, gondolat kavarog bennem a szülői mintákkal kapcsolatban. Úgy tűnik, még mindig nem vagyok elég erős, hogy a múltról beszéljek. Ez viszont segít abban, hogy tiszta szívvel figyeljek a jelenre. Tudom, ez most kicsit ellentmondásosan hangzik, és sokan talán úgy gondoljátok, hogy a múlt megértése nélkül nem lehetünk a jelenben igazán boldogok. A tapasztalatom azonban más.

    A múltat át lehet írni, mert a forgatókönyv az én fejemben van. Bizonyára láttatok már olyan filmet, ami ugyanarról a történetről szólt, csak mindig más szereplő nézőpontjából mutatták be az eseményeket. Szerintem ez a kulcs: a nézőpont!
    Jól ismerem Berne elméletét, egy időben többet jelentett, mint kötelező szakirodalom… de átszíneztem, mert nálam ez működik. Nem szeretek fölcímkézni dolgokat. Hiába volt szimpatikus a rút kiskacsa elmélete, mert magam is elhittem, hogy nem a megfelelő családba születtem, és belőlem is gyönyörű hattyú lesz egyszer… De mi van akkor, ha én abban a történetben nem a kiskacsa vagyok, hanem a kacsamama, egy másik hattyú, vagy akár a víz, ami tükörré változva megmutatja az igazi valónkat?!

    Rita (többek között) éppen azért fantasztikus, mert arra biztat mindannyiunkat, hogy ne mások írják a mi történetünket!

  17. Igen, tök jó ez a “Sorskönyv”,előszőr 4 évvel ezelőtt bukkantam rá egy könyvtárban, mára meg a párom megvette nekem. Tényleg jó,mert végre visszaigazolást kapok, amiket eddig én is felfedeztem,csak nem volt így kimondva.Hisz,mindig tudtam,hogy a szüleimtől kapott minta teljesen belém égett:az,hogy ők hogy viszonyolnak az emberekhez,és egymáshoz,meg magához a szeretethez,sajnos ezt magamon is tapasztalom,és sajnos nem jó!!Hisz ők igazi vesztesek és sajnos ezt adták tovább nekem is és a 2 tesómnak is: mind hárman sajnos hatalmas önbizalomhiányban szenvedünk ami az élet minden területére kihatással van,sajnos! Én pl. 32 éves vagyok,de a mai napig nem bírtam letenni a “sorskönyvem” amit a szüleimtől kaptam,ezért nem akarok még gyereket sem,hisz ezt nem akarom neki is tovább adni;pedig sokszor próbáltam teljesen más lenni:sikeres,magabiztos,még az ország másik végére is elmentem több évre, hogy majd én megmutatom, hogy tudok ennél sokkal jobb életet;ami sikerült is 4-5 évre,emiatt büszkék is voltak a szüleim,na meg a tesóim irígyek. De sajnos azóta visszaállt minden a régi kerékvágásba,miota férjhez mentem. Most ismét azt érzem,hogy az Anyám sorsát élem: feladtam az önállóságomat,a sikereimet, a munkám. Most itt vagyok 1 férjjel, munkanélkül, és ami a legszörnyűbb,hogy újra közel a szüleimhez. Akiket most még ritkábban látok, mint mikor 400km-re voltam tőlük.Hát ez van!Csak az a baj,hogy Berne a könyvben arról nem ír,hogy hogyan lehet sikerrel letenni a “sorskönyvünket”,mármint a vesztes sorskönyvet!!!
    Judit!

Comments are closed.