Szoktál nézni meséket?

Nem szégyellem bevallani, szeretem a rajzfilmeket, pedig már nem vagyok, mai csirke. Még mindig magával ragadnak a történetek és a mondanivalóik.

Hozzá kell tennem, nem a manapság sugárzott rajzfilmek a kedvenceim. Azok között vajmi kevés az elfogadható és fantáziadús elem.

Mint minden gyermeket, engem is elvarázsoltak az olykor szentimentálisra sikerült mesék. Amiknek volt értelmük és voltak szerethető vagy éppen utálható figurái. Olyan jó volt elvonulni a világ szeme elől és egy fél órára kikapcsolódni a valóságból. Mert hiszen ezt a légkört hivatottak a mesék létrehozni. Mikor rosszul sikerült egy dolgozat, vagy elegem volt a tanulásból, jó volt valamibe elmerülni, ami elrepített a minden napok forgatagából! Szerettem a Kis vakondot, szerettem a Magyar népmeséket, szerettem a Frakkot és a Kockás fülű nyuszit és a többi kedves régi meséket. Mekk Elek az ezermester mindig nevetésre késztetett, Kukori és Kotkoda állandó párharca pedig a felnőttek világába nyújtott betekintést néhány percre. Bob és Bobek csalafintaságai a következő csínyekhez adott ötleteket, na és persze a Süsü a sárkány lányoknak és fiúknak egyaránt varázslatos történeteket és szerepeket tudott felsorakoztatni. Hatalmas élmény volt a Macskafogó, gyönyörű grafikájával és tökéletesen eltalált szinkronjaival. Annyira szerettem, hogy még könyvben is elkunyeráltam unokatesóimtól! Na és persze ott volt még az Erdő Kapitánya, amely szintén sokunkban hagyott mély nyomokat.

Akadt a tengerentúli mesék közt is gyöngyszem. Méltán sikert aratott Turpi úrfi, Atom Anti Foxi Maxi, a Flinstone család, na és persze a nagy klasszikus Tom és Jerry! Nem volt indokolatlan erőszak a mesékben, Tom minden egyes (egyébként halálos) baleset után felkelt és tovább üldözte Jerry-t. A Walt Disney ment minden vasárnap délután 4-től, amikor nálunk például az egész család a televíziót nézte. Akkor még jó volt gyereknek lenni.Most helyettük ott vannak a Született kémek, a Pindur Pandúrok, melyek más-más szemszögből mutatnak egy-egy feminista felfogást, s amiknek ebből fakadó rendeltetését nem értem. Miért kell már a kicsi gyereknek az agyába sulykolni, hogy csak az életképes, aki vagy valószínűtlenül gazdag, szuper szép, na és persze cérnaszál vékony??? Nem értem. Vagy pedig minden férfit legyőz (ami felnőtt fejjel amúgy jól is hangzik) csak éppen a versenyszellemet erősíti, a kislányokban s a nemek felcserélődésén tovább segíti.

Aztán ott vannak a Pokemon rémségek, amik rendeltetéséről csak a gyerekek tudnak pontos képpel szolgálni. Igaz, hogy ma már a gyerekek ingerküszöbe jóval magasabb, mint régen a tévé bevezető szakaszában, mégis, csak most, miután úgymond kialakult egy audiovizuális kultúra, most tűntek fel a hiányosságok. Erőszakra épülő hierarchia az emberek társadalma. Valahogy, az idő elteltével az úgynevezett civilizáció ellenére, mintha még durvábbak lennénk egymással. Lehet, hogy ösztöneink elnyomása, vagy éppen egy viszonylag újfajta ábrázolás mód hiányosságai miatt nincs kialakítva egy, egységes rendszer. Pedig ezelőtt negyven évvel még volt oktató és nevelőcélzata is a tévének.

1979-ben egy japán cég új vállalkozásba fogott. Nagy sikerű ifjúsági regényeket kezdtek feldolgozni és a világpiacra dobni! Ilyen volt például személyes kedvencem Jean Webster Nyakigláb apó című ifjúsági regénye, melynek alapján elkészítették a Hosszúlábú apu című nagy sikerű mesesorozatot. Egyrészt ezek a sorozatok azoknak a gyerekeknek szóltak, akik nem szerettek olvasni, s így mesenézés útján egy fogyaszthatóbb formában ismerhették meg a műveket. Másrészt így azoknak a gyermekeknek, akik szerették az irodalmat még kívánatosabbá tették magát a könyvolvasás élményét. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy jóval értékesebb és kulturáltabb célzata volt eme japán stúdiónak e vállalkozása.

Mikor megkezdte diadal útját az erőszakra épülő japán animáció, már elég nagy voltam, hogy megérthettem miről is szól mindez. Az első sokunk által ismert japán mese a Dragon Ball volt. Betiltották egy időre majd csak késő este nézhettük, de megállítani a folyamatot már nem lehetett. A tévé erőszakot sugároz, ami már régóta a kicsiket sem kíméli. Néha elképesztő miféle meséket adnak némely csatornákon. Természetesen a szülő felelőssége, hogy mit nézhet a gyermek. De azért lássuk, be nem őrizhetjük őket a nap minden egyes percében. Lehet, hogy az erőszakos mesék felkészítő célzattal is szolgálnak az élet viszontagságaira, ki tudja. Mindenesetre én nem érzem indokoltnak.

A gyermek kor lényege az, hogy hagyjuk a gyermeket gyermeknek lenni. Nem kell őket arra biztatni, hogy korábban felnőjenek, mint az elvárható lenne. Az iskola így is hamar leterheli őket, legalább az első hét évben hagyjuk, hogy megőrizzék ártatlanságukat a világgal szemben.