Szerelemből barátság?

Van egy kapcsolatforma melyet sokan kétkedve fogadnak. A kapcsolat gyökere egy mély szerelemből indult el és vált egy igaz barátság gyönyörű ajándékává.
Tizenhat  évesen, még nincsenek nagy elvárásaink. A lehető legjobb időszak az őszinte szerelem kialakulásához, a tapasztalatok gyűjtéséhez. A kamaszkor a hormonok elszabadulásáról szól, melyek eszeveszett őrületekbe képesek hajszolni, az amúgy teljesen normális értékekkel rendelkező embert is.
Mint mindenkit engem sem került el a tinikre oly jellemző lázadó korszak. Kétségek közt vergődve, bizonytalanul álltam a világba, s ekkor derült égből villámcsapásként sújtott le rám az első igazi Szerelem. A fiút már évek óta ismertem látásból, hiszen egy lépcsőházban laktunk. De mivel sokkal idősebb volt nálam nem törődtem vele. Így lett köztünk szerelem sokadik találkozásra. Minden lány rajongott érte azon a környéken, én pedig teljesen átlagosnak láttam. Sokan majd megőrültek attól, hogy vele legyenek, engem pedig teljesen hidegen hagyott. Nem láttam benne semmit. Aztán egyszer beszélgetni kezdtünk. A rövid eszmecseréből hét óra hosszas, és sokat eláruló beszélgetés maratón lett. Ő már az egyetem lépcsőit taposta, míg én még jócskán a középiskola rögös útjait jártam. Szerelem volt az első beszélgetés után. Sok-sok éven át voltunk egymásnak. Az idő gyorsan pergett, először én érettségiztem aztán az ő diplomaosztója következett. Aztán én továbbtanultam, közben dolgoztunk és éldegéltünk csendben. Egy szép napon aztán arra eszméltünk, hogy felnőttünk! A szerelem helyébe szeretet költözött, s kezdtünk egymásra más szemmel nézni. Megbeszéltük ki, hogy látja a jövőt és ezek ismeretében rá kellett döbbennünk, hogy kétfelé tart utunk, ami már nem volt összeegyeztethető.  Elváltunk egymástól békességben. Barátok maradtunk. A legjobb barátok! Olyan barátok, akik 7 év együtt lét után, hosszú évekkel később is minden héten legalább egyszer beszélnek. Ragaszkodunk egymáshoz, fontos a másik véleménye, és persze szeretjük egymást. Ez a szeretet kissé hasonlatos a testvéri szeretethez. Hiszen együtt nőttünk fel, így jól ismerjük egymás személyiségét. Mindketten a lehető legjobbat akarjuk a másiknak.  Csupán erről van szó. Se többről se kevesebbről.
Nem állítom, hogy ez egy átlagos felállás. A szakítások többsége számos érzelmi sérülést okozhat, ami miatt az emberek már nem akarnak kapcsolatot tartani. Ez teljesen érthető is. Ám esetünkben haragról, megcsalásról, hazugságokról szó sem volt. A hosszú évek alatt megtanultuk egymást elfogadni. A boldog évek minden pillanatát igazi ajándéknak éltük meg.  A nehéz időszakokban csendes útitársként mindig támaszt nyújtottunk a másiknak. Valóban jóban és rosszban egyaránt egymás mellett maradtunk és nem hátráltunk ki a kapcsolatból „csak” azért mert nehézségek adódtak. Tudom jól, hogy sokan hitetlenkednek ezen a téren. Nem hiszik, hogy lehetséges ilyen. A környezetem  egyik fele megértette, vagy legalábbis elfogadta, a másik fele nem hitte. Az  idő azonban telik és még mindig barátok vagyunk. Az évek múlása mindeddig minket igazolt. Nem tudom, mit hoz a jövő, talán majd idővel távolabb kerülünk egymástól, de ameddig ilyen jó barátot tudhatok magam mellett ez a kérdés nem foglalkoztat.
Azóta már több kapcsolatban is éltem. S pár éve megtalált engem is a Nagy Szerelem! A párom pedig érti, hogy egy ellenkező nemű barát nem jelent rá veszélyt. Természetesen nem tervezünk közös programokat, de tudja, hogy mint mindenkinek nekem is szükségem van legalább egy igaz barátra, aki támaszom a bajban és együtt örül velem a boldogságnak. Az ő világképébe nem fért bele a nő és férfi közötti barátság, de rajtam keresztül, megértette, hogy az emberi kapcsolataimban nem a nemi identitás dominál. S belátta, hogy igenis létezik a nemek közötti barátság!
A legjobb barátom az óta már házasságra készül, gyereket tervez szerelmével,  teljes szívvel megélik a kapcsolatukat. Bár nem ismerem olyan jól a párját csak néhány alkalommal találkoztunk, mégis érzem és tudom az alapján, amit elmondott, hogy megtalálta azt az embert, aki a szíve igazi választása.
Sokan nem hisznek a férfi és nő közötti igazi barátságban. Talán annyi van is benne, hogy általában az esetek többségében kiderül, hogy az egyik fél többet akar…
Ám ha egy kapcsolat még gyermekkorban indult vagy már egy végleg lezárult szerelmi kapcsolat baráti kapcsolattá leképezése, akkor hiszem és vallom, hogy igenis lehetséges, hogy két ember szeresse egymást minden hátsó szándék nélkül.
www.mystique.blog.hu

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Minden ami a felszín alatt rejtőzik

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>