Orbán Viktor válaszai a Facebookon
Két hetet vártunk rá, Orbán Viktor több témakörre bontotta a válaszait, nem is lehetett volna ezt másképpen, rengetegen írtak, voltak véresen komoly javaslatok is, mindenesetre nem nyugodtam meg, sőt fel vagyok háborodva.

Mindannyian azt akarjuk, ez derül ki az Önök üzeneteiből is, hogy Magyarországon ne lehessen többé visszaélni a hatalommal, ne lehessen kibújni a törvények alól, írja a miniszterelnök úr, akkor ez annyit jelent, hogy eddig ki lehetett bújni? – vagyis ki. Bár naponta derülnek ki szennyes ügyek, letartóztattak bűnösnek  kikiáltott embereket, de elegendő bizonyíték hiányában felmentenek, házi őrizetbe helyeznek gyanúsítottakat, aztán majd szépen feledésbe merül, ez eddig is volt.  Nem is kell  feltétlenül börtönbe  ültetni őket, feleljenek a vagyonukkal, amit elloptak tőlünk, tisztességes úton nem lesz valaki milliárdos, ezt megállapítani még bíróságra sincs szükség.
„Az elszámoltatással a jövőnek tartozunk, hiszen a jövő nemzedék számára az lesz a példa, amit mi most mutatunk.” Nem, nem!-  nemcsak a jövőnek, hanem nekünk is tartoznak az elmúlt 20 évvel, de 8 évvel mindenképpen.  S mi történik?- az egészségünkre vigyáznak, mintha nekik ez nagyon fontos lenne, ne lehessen dohányozni, fő cél az, hogy egymásnak tudják ugrasztani a dohányosokat, és a nem dohányzókat, legalább addig nem foglalkozunk mással, de ez  sajnos  lejárt lemez, ismerős trükk, nem esszük be. Folyik a hülyítés továbbra is minden szinten,pedig érdemes lenne figyelni a szavunkra, mert baj lesz, nagy baj.
A munkanélküliség növekedése és a gazdaság zsugorodása egymást gerjesztő folyamatok, lefelé menő spirált alkotnak, írja Orbán Viktor egy másik témakörben.  Hát igen, sajnos zsugorodik , nem növekszik, ami nem növekszik, az meg  áll vagy éppen csökken,  és a legnagyobb baj, hogy az ígéretek ellenére sem látni, mitől fog növekedni. Pontosan a Fidesz volt az, aki a szocialista kormányzás alatt folyamatosan azt hangoztatta, ha az embereket szorongatják, ha elveszik tőlük a pénz, nincs mitől beinduljon a gazdaság. Most akkor mi is van? Még most keresik a megoldást nemzetközi vállatokban, mikor lassan egy éve ők kormányoznak. Talán inkább érdemesebb lenne az építőipart  lendületbe hozni, mivel van egy halom húzó ágazata. Az állami beruházásokra nem pályázatokat kellene kiírni, hanem állami építőipari cégeket kellene létrehozni, ezzel egycsapásra meg szűnne a korrupció is.  Tudva lévő az is, miért fontos a pályáztatás,  az elbírálási eredményeket csak a pályázók ismerhetik meg,

mert ebbe  már bele van építve a korrupció, a megvesztegetés és az anti-fair-play. Indul több csókos cég, az egyik nyer és leosztja a munkát, s visszaosztja a pénzt… Mindezt zárt körben, mutyiban…, ha egyszer így van, akkor  a pályázatot megnyerő végeztesse el a munkát, ne adja tovább még jó pár alvállalkozón keresztül, ez  nonszensz, egy normális országban sincs így, csak nálunk. Tudjuk ám mi nagyon jól, hogy  az ilyen irányú intézkedések sértenék az építőipari bűnözők érdekeit, és? – a mi érdekeink hol maradnak? –  hiába szavaztunk a Fidesznek 2/3- ot, a rablás tovább folytatódik szinte minden szinten. Ha a boltban lop valaki 2- 3000 Ft értéket, azt leültetik, de akik milliókat nem fizetnek ki az elvégzett munkáért, nem tolvajok, ugye nem? Mindenki hibás, a rokkantnyugdíjas, a nyugdíjas, a  rendőr, a tűzoltó, a gyermeket nevelő vagy éppen a gyermektelen, a  vadakat terelő juhász, de akik lenyúlták az állami vagyont, élik tovább a milliárdos, kényelmes életüket, a dolgozó ember pedig megalázottan, kiszolgáltatottan éhbérért, és ebbe a rétegbe beletartozik a segédmunkástól az orvosig mindenki, amíg bele nem döglik a mindig újabb és újabb csomagokba. NEM  AKARUNK TÖBB CSOMAGOT!!!!!
Az Új Széchenyi Tervel a középosztályon akarnának segíteni, de könyörgöm, nincs Magyarországon középosztály, mert ahogy ők élnek, úgy kellene élni az alsó rétegnek.úgy hogy ez is maffiózóknak  kedvez, akik minimálbérre bejelentve luxus körülmények között élnek, ez szemmel láthatóan is így van, és nem az irigység beszél belőlem, csakis az igazságérzet.  Az egykulcsos adó egyébként nem rossz megoldás, csak nem olyan országban, ahol a bérek a béka segge alatt vannak.
„Mindenkit vissza akarunk hozni a legális munka világába, aki munkaképes.”– írja a miniszterelnök úr, milyen érdekes ez is,  mégsem veszik észre, hogy feketén dolgoztassák az embereket, még jó hogy nem fogják rá az alkalmazottakra, hogy ők a bűnözők, hiszen örülnek, ha valahol még így is dolgozhatnak.  Ha valaki meg becsületesen akarja megfizetni a munkásait, teljes mértékben tönkre teszik, ha nem akar nyomorogni, el kell hagynia az országot. Én személy szerint a rendszerváltás? óta mindig a Fideszre szavaztam, most már tisztán látom, azoknak volt igaza, akik azt mondták: „Az egyik kutya, másik eb” Nem azt vártuk, hogy jobb lesz, egyáltalán nem, de azt sem, hogy a választások után soha nem látott mértékű nyomor lesz az országban, vagy talán mégsem volt elég a fülkeforradalom? Háborgás mindenfelé,  amerre nézek, amerre járok, háborog  a tenger nép, nagyon háborog, hiába betonoz ám a kormány párt, nincs olyan beton, amit nem lehet felrobbantani.Elfogy a türelem, és mi lesz?

Megírom

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/